Munkám során elég sokféle elvárással találkozom, hogy vezetők milyen munkatársakat szeretnének. Most azonban arról szólnék egy-két szót, hogy én kit, milyen embert tartok ideális munkatársnak?
Ha egy szóval kellene jellemezni, akkor a régi “iparos mentalitás” híve vagyok, vagyis az olyan embereket tartom kiváló munkaerőnek, akikben van belső késztetés, felelősségérzet, hogy kizárólag kiváló minőségű munkát adjanak ki a kezük közül. Nem azért, mert a főnökük ezt megköveteli, vagy mert több pénzt kapnak érte, hanem mert számukra ez a természetes, a dolgok rendje… olvasd tovább…
Előny vagy hátrány a pályázó külseje?
“Közgazdászok szépségprémiumnak nevezték azt a jelenséget, hogy az átlagnál jobb megjelenésű emberek törekvéseiktől függetlenül az élet minden területén sikeresebbek. Amerikában a vonzó férfiak 5 százalékkal többet keresnek kevésbé sármos társaiknál, a nőknél ez az arány 4 százalék”, olvasható a FigyelőNet cikkében.
Bizony, amikor ott ülünk a tárgyalóban, velünk szemben sorban jönnek a pályázók, akkor elég nehéz függetleníteni magunkat attól, ki hogyan néz ki. Olyannyira nehéz, hogy a kiválasztást végzők legfőképpen szimpátia alapján választanak, amit nagyban befolyásol a megjelenés.
Az USA-ban ez már odáig fajult, hogy emberek plasztikai műtétnek vetik alá magukat, hogy nagyobb eséllyel pályázzanak a jobb állásokért, értékesítőként nagyobb eséllyel kössenek üzletet, az előléptetéseknél nagyobb esélyekkel induljanak… olvasd tovább…
Ritkán ugyan (legalábbis remélem), de előfordul, hogy egy jól teljesítő munkatársad elhagyja a céget, majd röpke néhány hónap után mégis visszatáncolna. Mi ilyenkor a helyes megoldás, végleg lezárni a visszavezető kaput, vagy adni még lehetőséget?
Ez a téma már a Bibliában is előfordult, Jézus története a tékozló fiúról, aki elhagyta a biztonságot nyújtó családi birtokot, mindent elpazarolt, majd visszatért, hogy apja előtt megvallja bűnét, és legalább szolgának visszavegye. A sztori ugyan hasonló, de én mégsem követném az apa példáját, legalábbis a visszakéredzkedő munkatársaimmal nem… olvasd tovább…
“Hajrá Kovács néni!”
Még tavaly megkeresett egy vezető, hogy mondjak neki olyan jelmondatokat, amivel a munkatársait lelkesebb munkára tudja serkenteni. Mondtam neki, hogy a cége nem egy amerikai profi kosárlabdacsapat, ráadásul ott is csak a filmekben látszik úgy, hogy lelkesítő frázisoktól indul be a csapat, és a meccs vége előtt 5 perccel vert helyzetből nyernek.
Ez a hollywoodi filmek megszokott dramaturgiája, az élet viszont sokszor egészen más dramaturgiával rendelkezik, amit nagyon jól szemléltet egy morbid vicc.
Kovács néni elmegy az orvoshoz, aki megállapítja, hogy rákos, és már csak 3 hónapja van hátra. Erre Kovács néni megkéri az orvost, hogy ugyan mondjon már neki valami pozitívat, lelkesítőt, mire az orvos:
“- Hajrá Kovács néni!”
Na kábé ennyire abszurd szerintem egy cégben a lelkesítő jelszavak kántálása is. olvasd tovább…
Sajnos ritka, hogy pont olyan pályázó akad horogra, aki minden elvárásunknak pontosan megfelel. Az egyik leggyakoribb eset, amikor a két alkalmas jelölt közül az egyik szakmailag ugyan topon van, de nem igazán motivált, a másik szakmailag kevésbé tapasztalt, de nagyon lelkes.
Akkor most melyiket válasszam?
Ilyenkor szokott bennem felmerülni a gondolat, hogy de jó is lenne a két emberből egyet összegyúrni, de az ilyen típusú keresztezést, ráadásul azonnali eredményekkel még nem találták fel a biológusok. Meg a klónozást sem, pedig de más lenne akkor a munkaerőpiac!
Valahogy azonban mégis dönteni kell, valamiben mégis kompromisszumot kell tenni, de vajon miben? olvasd tovább…
A pitbullt vagy inkább az okosat?
Szerintem az értékesítők az egyik olyan szakma, amelyhez a legtöbb misztikus elképzelés, előítélet, sztereotípia kötődik. Nagyon sokan úgy gondolják, hogy a jó értékesítő olyan, mint egy pitbull, aki ha kidobják az ajtón visszamegy a kéményen, aki ha kell a betonfalon is átmegy, és aki addig nyomul, amíg el nem ad valamit!
Valóban ilyen rémisztő lenne egy profi értékesítő?
A válaszom meglepő, mert igen is, meg nem is! Nem, nem akarom elkerülni a konkrét választ, csak ez a pontos válasz.
Nem érdemes ugyanis önkényesen kijelölni egy embertípust, hogy “na ő a tuti értékesítő”, és ezután minden cégbe ilyen embert keresni. Ugyanúgy, ahogy az orvosokból, az ügyvédekből, a takarítónőkből, a kőművesekből, a menedzserekből, az asszisztensekből, az informatikusokból, a művészekből, a mérnökökből, az értékesítőkből is nagyon sokféle ember van, aki komoly eredményeket tud felmutatni a szakmájában. olvasd tovább…
Miért nem találsz igazán jó értékesítőt?
Jó értékesítőt találni kicsit az extrém sportok témakörébe tartozik. Gyakran nem azért, mert nincsenek a munkaerőpiacon megfelelő jelöltek – sőt nem is akármilyenek vannak -, de sok munkaadó mégsem tud senkit alkalmazni, mert akiket felvenne, azok valamiért nem akarnak hozzá menni dolgozni (vagy már eleve a hirdetésére sem jelentkeznek)!
A mai nem éppen álláskeresőknek kedvező világban mégis mik lehetnek azok az okok, ami miatt egy jó képességű, és komoly szakmai múlttal rendelkező pályázó megengedheti azt a luxust, hogy:
- ne jelentkezzen egy álláshirdetésre,
- vagy a felvétel közben mégis visszalépjen,
- vagy a próbaidő 2. hetében felmondjon, mert egy másik cégnél igent mondtak neki?
Vajon mik azok az okok, ami miatt ez megtörténhet akár a te cégedben is? olvasd tovább…
Gyakran találnak meg vezetők olyan kéréssel, hogy éppen valamilyen munkakörre keresnek új embert, és ha netán a “zsebemben” van alkalmas jelölt, akkor azt jó néven vennék és felvennék. Mikor rákérdezek, hogy miért nem hirdetik meg rendesen, úgy ahogy kell, akkor általában időhiányra hivatkoznak, pedig sokszor már hónapok óta keresik a megfelelő embert!
Ráadásul nem a 286. betanított munkást keresik egy hatalmas csarnokba, hanem értékesítőket, értékesítési vezetőket, marketingeseket, gazdasági vezetőket, logisztika vezetőket, azaz olyan munkavállalókat, akik “minőségén”, rátermettségén akár cégük sorsa is múlhat!
Korábban én is párszor belesétáltam a csapdába, vagyis meg akartam spórolni a hirdetéssel és a sok-sok interjúval járó munkát, de rá kellett jönnöm valamire… olvasd tovább…
Ha még nem hiszed el, hogy mennyire nincs önkritikája az embereknek, akkor nézd meg a Megasztár válogatást, megdöbbentő, hogy milyen hanggal és énektudással be mernek oda menni egyesek. A legmegdöbbentőbb, amikor egyenesen kikérik maguknak, hogy a botrányos produkció után a zsüri nem juttatja őket tovább, sőt, egy pályázó még meg is átkozta őket ezért!
A munkaerő toborzás, kiválasztás során elég sokszor találkozhatunk azzal, hogy az emberek többségének mennyire nincs önkritikája, mennyire nem ismerik saját képességeiket, legfőképpen korlátaikat. Nézzük akkor meg, hogy a toborzási folyamat során mikor kell erre odafigyelni és milyen csapdába eshetünk bele, ha nem jól kezeljük. olvasd tovább…
A jó öreg fizetés állandó vitatéma nemcsak a munkavállalók számára, hanem egy vállalaton belül a vezetők között is. A közvetlen munkahelyi vezetők természetesen bőkezűbben bánnának a fizetésekkel, míg a pénzügyesek, kontrollerek meg olyan alacsonyan tartanák, amennyire csak lehet.
Ez a nézőpontbeli különbség főleg abból adódik, hogy egy vezető általában jól látja, miért kell a jól teljesítő munkaerőt megfizetni (azaz nem kap Mercedest Trabant áron), míg a pénzügyesek számára a fizetés is csak egy költség az Excel táblájukban, amit értelemszerűen minél alacsonyabban kell tartani, hiszen a cég nem lehet veszteséges!
Kinek van igaza? olvasd tovább…
Rém rendes család a munkahelyen!
Nagyon sok cégben, vállalkozásban jelent előbb-utóbb megoldhatatlannak tűnő problémát, hogy bizonyos kulcs munkakörökben családtagok, ismerősök, barátok vannak. Sok cégvezető nem is tudja milyen hatalmas árat fizet ezért!
A minap beszélgettem egy cégtulajdonos hölggyel, akinek dinamikusan fejlődött a vállalkozása az elmúlt 5 évben, most viszont valamiért recseg-ropog a szerkezet, egy lépést sem tudnak előremenni, és nem érti az okát.
Kb. fél órás beszélgetés után kiderült, hogy van egy jelentős fékezőerő a cégében, a férje (végre nem csak tulajdonos feleségekkel példálózhatok), aki az informatikai vezető, és aki minden fejlesztéssel rendkívül elúszik, miközben semmilyen szinten nem érzi ennek a súlyát. A cégvezető hölgy is érezte, hogy itt van a kutya elásva, csak nem gondolta, hogy férje akkora probléma lenne, mint ami valójában. olvasd tovább…
Egy blogban nem tanácsos politikai vagy vallási témákról írni (meg fociról sem), mert a téma komoly indulatokat gerjeszt. A közelgő hétvégi választást azonban mégsem tudom kihagyni, kizárólag szakmai szempontból, természetesen kizárólag szakmai szempontból.
Vezetőket fogunk ugyanis választani, országunk vezetőit! A tét nem kicsi, ehhez képest maga a kiválasztás szakmaisága bizony erősen megkérdőjelezhető. Belegondoltál-e már abba, hogy a választók többsége mi alapján fog választani:
- Párt alapján?
- A jelölt szimpatikussága alapján?
- A jelölt önéletrajza alapján?
- Hogy mit mond az interjúban?
- Hogy mit ígér?
- Netán a jelölt múltbeli teljesítménye alapján? olvasd tovább…
Mit kezdjek egy arrogáns pályázóval?
Időnként én is belebotlok olyan pályázóba, akivel kapcsolatban furcsán érzem magam az interjú szobában: olyan, mintha én lennék a pályázó, és ő interjúzna engem!? Sőt, korábban még beosztottam is volt olyan ember, aki mellett folyamatosan azt éreztem, hogy vizsgázok, hogy minden lépésem figyeli, értékeli, és általában leértékeli.
Most persze magyarázkodnom kellene, hogy nem vagyok frusztrált, nincs se üldözési mániám, se kisebbrendűségi érzésem, sem fóbiáim, de furcsán jönnék ki belőle. Pedig egyszerűen csak arról van szó, hogy elég jól érzékelem az embereket, különösen egy bizonyos típust, akiket arrogánsnak hívunk.
De mi is az az arrogancia? olvasd tovább…
Munkám során egyre gyakrabban merül fel a kérdés, hogy a felvételiztetők mennyire nézzenek utána a közösségi portálokon a pályázóknak? Az USA-ban ez már annyira komoly téma, hogy maga a Microsoft végzett egy 2500 fős reprezentatív felmérést az ügyben!
Azt vizsgálták hr menedzserek, és toborzási specialisták megkérdezésével, hogy a pályázók online megjelenése, reputációja mennyire befolyásolja őket a végső döntésben? Az eredmény megdöbbentő, legalábbis az álláskeresők számára mindenképpen, de mi is komoly tanulságot vonhatunk le belőle.
A felmérés szerint ugyanis az USA-ban a hr menedzserek 70%-a utasított már el pályázót az online megjelenése (jellemzően fotója) alapján, míg Nagy Britanniában ez az arány csak 41%.
A Microsoft egy rövid prezentációt is közzétett erről a weboldalán (sajnos csak angolul tudóknak): olvasd tovább…
Egy évig lopott munkahelyéről egy férfi!
“Milliós nagyságrendű kárt okozott munkáltatójának egy angyalföldi férfi, aki majdnem egy éven át rendszeresen lopott munkahelyéről…” olvastam minap a HR Portalon, és arra gondoltam, hogy ez egy olyan téma, ami sokakat érdekelhet, és még nem írtam róla.
Magyarországon a munkahelyi lopás elég forró téma, és évtizedes mély gyökerei vannak, amelyek még a Kádár rendszerbe nyúlnak vissza.
A 35 évnél idősebb korosztályból ki ne emlékezne arra, amikor ő vagy szülei munkahelyén egyes kollégák számára teljesen természetes volt, hogy amire szükségük van, azt valahogy beszerezték a vállalattól. Mert akkor minden állami tulajdon volt, és hát az állam az a nép ugye… olvasd tovább…