Csak odamennek egy céghez, osztják az észt, majd felmarkolják a sok pénzt. Pedig sokan nem is gondolják milyen meglepően veszélyes szakma is ez! Odamegyek egy idegen cégbe, idegen embereket kell rávennem, hogy segítsenek nekem, és bizony időnként betámadnak, megpróbálnak bemószerolni a cégtulajdonosnál.
Érdekes azonban, hogy soha nem a magas teljesítményű munkatársak a támadók! Az évek során több ilyen inzultusnak voltam már kitéve, nemrég éppen a múlt héten. Végül is érthető a gondolkodásuk, jön ez a külsős “okostojás,” és a végén még észreveszi és jelenti a cégvezetőnek, hogy velük valamilyen gond van.
Milyen gond szokott lenni?
Most talán azt gondolja, hogy valószínűleg nem teljesítenek elég jól, és így védekeznek. Ezzel csak az a probléma, hogy egy átlagos cégben a munkatársak többsége nem teljesít elég jól, de ezért még nem támadnak meg senkit sem…
Már több, mint 5 éve történt az eset, hogy egy ügyfelemnél a külkeres volt a “feljelentő”. 12 éve dolgozott együtt a tulajdonosokkal, és mindig lehetett számítani a munkájára. Ha kellett hétvégén is dolgozott, fél szavakból is értette, mikor, mit és hogyan kell intéznie, bizonyíthatóan oszlopos tagja volt a cégnek és részese, előidézője üzleti sikerüknek.
Ahogy azonban Mr. Andersonnak (Neo) is két élete volt a Mátrixban – nappal egy becsületes, megbízható szoftverfejlesztő, aki még az adóit is rendesen fizeti, éjszaka pedig internetes bűnöző -, ugyanúgy neki is. A vállalkozás 12. évének végén derült ki, hogy ő és az értékesítési vezető évek alatt több tízmillió forintot sikkasztottak el a cég pénzéből. A tulajdonosokat nem is a pénzveszteség vágta mellbe igazán, mikor kiderült a dolog, hanem a tudat, az érzés, hogy “legmegbízhatóbb emberük”, akit ők annyira megbecsültek, így átverte őket.
Akkor kik is a támadók?
Szóval a szomorú helyzet az, hogy kizárólag azok támadnak be egy külsős tanácsadót, akiknek valamilyen komoly és tisztességtelen takargatnivalójuk van.
Most joggal gondolja, hogy de mi van akkor, amikor a tanácsadó tényleg béna?
Hajaj, ilyen is van bőven, hiszen ma Magyarországon több, mint 5000 tanácsadó van, igaz kb. 500-an élnek is meg belőle és végzik ezt a munkát több, mint 5 éve. Óriási a fluktuáció, mert kívülről könnyű pénzkeresetnek tűnik, szóval van amatőr a placcon bőségesen. A “feljelentgetők” azonban elég hamar leveszik, hogy kit kell komolyan venniük, ezért csak az ellen fognak komolyabb akcióba lendülni, akit ők saját magukra veszélyesnek tartanak, a bénákat inkább kinevetik, köznevetség tárgyává teszik.
Nemcsak a tanácsadók vannak veszélyben!
Viszont nemcsak a tanácsadókkal teszik ezt, hanem minden olyan vezetővel, akit a cégvezető felvesz és nem válik a cinkosukká, de legalábbis veszélytelenné számukra. Egy vállalkozás fejlődése során előbb-utóbb eljön az a fázis, amikor a tulajdonos már nem bírja egy kézből irányítani a cégét, ezért ki kell építenie egy vezetői csapatot. Érdekes módon a “feljelentgetők” ezt is sikerrel szokták megakadályozni, és így gyakran éppen ők a gátjai a cég fejlődésének, évekig konzerválva azt az állóvízben.
Ezután majd egymásnak adják a kilincset a tanácsadók, szakértők, a tulajdonos meg azt hiszi átok ül a cégén…
Ne haragudjatok, ez nem igaz. Volt nálunk is tanácsadó cég, ha nem álltunk volna ellen, tönkre vágta volna nyolc évtized munkáját. (Aztán egy vezető tönkre is vágta, most éppen 40 millió forintot követel a hóhértevékenységéért.)
Az ún. tanácsadók ugyanis alkotó műhelyekben föl sem tudják fogni, hogy az alkotás nem hatékonyosítható; Eistein vagy Picasso bizonyára nem felelt meg (mindig) a legújabb csodamákony-hatékonysági mutatóknak.
A leghatározottabban tiltakozom, hogy a blog egy kalap alá veszi a tolvajokat a nagyon is produktív alkotókkal!
FELHÁBORÍTÓ!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Péter! Olvasd el még egyszer az utolsó előtti bekezdést, ahol éppen a kontár tanácsadókról írok. Tény, hogy sok van belőlük, és sok kárt okoznak, Te meg pont ilyennel akadtál össze. Mindkét oldalon vannak kontárok.
Nem is oly rég tanultuk, épp egy múltban Hr-es szaktekintélytől,ki jelenleg gazdálkodási, adózási, pénzügyi területre állt át; a céges átvilágítást, értékelést, stb…
Amennyiben az átvilágítás minden oldalra kiterjedő vizsgálatot rejt magában, akkor az eredményre alapozva már lehet lépéseket tenni a megoldás felé. Természetesen ez változást is von maga után…, mi nem biztos, hogy osztatlan sikert arat
Sziasztok! Sajnos csak megerősíteni tudom Tamás bejegyzését. Én is most egy új cégnél kezdtem egy olyan pozícióban, ami eddig nem volt, viszont az amerikai vezetés látta, hogy kell és ahogy elkezdtem dolgozni, rögtön estek ki a csontvázak a szekrényekből. És persze támadnak is rendesen az emberek, meg védik a kis információikat tőlem…
Szóval sajnos ez a valóság.
Üdv!
Hatodik éve eszem a tanácsadók kenyerét és ahhoz az 500 főhöz tartozom, aki ebből él. Előtte 15 évig sikeres cégeket vezettem, így azt hiszem ismerem mindkét oldalt. Nekem a tapasztalataim megegyeznek Kelkó Tamáséval: néha szemérmetlenül átverik a cégtulajdonosakt kisebb magáncégekben is. Egy sztorit szeretnék erről elmesélni.
.
Hosszú ideig dolgoztam egy középvállalatnak (kb. 65 fő, évi 500mFt foglalom), és a főmérnökkel sehogy sem tudtam kijönni. Bármit javasoltam, csípőből tüzelt vissza és minden változásról igyekezett bebizonyítani, hogy náluk nem alkalmazható. Egy ideig próbáltam meggyőzni, de hamar rájöttem, hogy ez nem fog sikerülni, mert ő csak abban érdekelt, hogy semmi ne változzon meg.
.
Ekkor arra kértem a tulajdonost, hogy távolítsa el a cégből, különben nem lesz semmi változás. Õ ezt hosszú hónapokig visszautasította, mert ezzel az emberrel együtt jártak egyetemre, együtt kezdték a céget, 15 évig együtt voltak jóban, rosszban, nem teheti meg ezt vele. Ám aknamunkában én is jó vagyok és addig rágta a fülét, hoztam neki a bizonyítékokat a főmérnök által okozott károkról, hogy végül jól összeveszett vele és kirúgta.
.
A dolog ekkor vált érdekessé. Ment vele vagy 6 ember, és amikor ezek is eltűntek, akkor a többi munkás elkezdett mesélni. 15 éve folyamatosan a legjobb munkákat kimazsolázták maguknak, és hét végén, néha munkaidő alatt az így megszerzett fusi munkákat a cég anyagainak, szerszámainak felhasználásával végezték el. Próbáltuk összeszedni, hogy mennyi kárt okozott, és 50-300mFt közötti két szélső becslést sikerült találnunk. Ezért tette tönkre folyamatosan a szerszám nyilvántartásokat, ezért kavarta folyton össze az egyes projektek anyagrendeléseit, ezért tartott maga körül olyan nagy zűrt, amit csak ő volt képes átlátni és minden reggel a káoszból ő küldte ki ide vagy oda az embereket dolgozni. Persze, hogy utálta, hogy én ebben rendet akarok rakni, teljesítménybérezést bevezetni és tőle elvenni az értékesítést – mivel az nem termelési, nem főmérnöki feladat.
.
Végül láss csodát: a cég azóta is nélküle él és létezik, sőt amíg a jelenlegi gazdasági nehézségek ne nem csaptak sokkal nagyobb bevételre is szert tett évekig.
.
Szóval én is kikérem magamnak, hogy a sarlatán, hozzá nem értő, rossz tanácsokat adó és az ilyen belső bomlasztókat fel nem fedező tanácsadók miatt, van aki kétségbe vonja a jó tanácsadók azon tapasztalatát, hogy sok magyar cégben vannak annyira elvetemült alakok, akik képesek éveken keresztül meglopni a munkaadójukat!
Kedves Tamás!
Minden szavaddal egyetértek.
Örülök, hogy leírtad, mert nem
nekem kellett.
Ezen a héten 3 támadást kaptam. De már megszoktam, hogy ezek után változik a cég sokat.
Sajnos az ilyen emberek miatt van VÁLSÁG.
Egy érdekes történetet szeretnék megosztani veletek.
Valamikor, jó tíz évvel ezelőtt dolgoztam egy cégnél, ahova hívtak külsős tanácsadót is. A tanácsadó minden alkalmazottal beszélt, kivéve velem.
Ugyanez a cég ezután meglépett néhány személycserét (nem voltam a lecseréltek között). Aztán beadta minősítésre néhány szolgáltatását.
A minősítéssel kapcsolatban előre tudtuk, mikor érkeznek az illetékesek. Erre a néhány hétre rendkívüli szabadságot kaptam. A minősítés elkészülte után rendkívüli fizetésemelést.
Itt jött el az ideje, hogy megkérdezzem: hogyan is van ez? A válasz:
\”Te vagy a cégnél az egyetlen ember, aki mindig teljesíti, amire szükség van. És te vagy az egyetlen, akitől ha megkérdik, hol a hiba és mi az, képes és az igazat mondja.\”