Álláshirdetést adott fel a Fidesz-frakció!

írta: Kelkó Tamás | 2011. szeptember 2.

Álláshirdetést adott fel a Fidesz frakció! vicces blog kategoriak allashirdetes Ezt is megértük, egy politikai párt (pontosabban parlamenti képviselő csoportja) a Profession.hu-n keres új munkatársat, és nem a jól bevált "ki, kit ismer?" vonalat használja. Merem remélni, hogy ez nem egyszeri fellángolás, hanem egy új korszak kezdete, amikor már nemcsak a rokonok, ismerősök, barátok kerülhetnek helyzetbe, hanem bárki, aki rátermett az adott feladatra.

Ráférne már az országra is (meg egyébként a pártokra is), hogy kulcspozíciókban igazán hozzáértő és teljesítőképes emberek dolgozzanak ugyanúgy, mint a vállalatoknál. Félretéve azonban a politikai részt, nézzük meg, hogy mit is módosítanék a hirdetésen annak érdekében, hogy minél kvalifikáltabb emberek jelentkezzenek rá…

A sajtófőnök-helyettes álláshirdetés eredetije itt található

A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség Országgyűlési Képviselőcsoportja
2011. november 1. napjától, határozatlan idejű munkaszerződéssel
 
Sajtófőnök-helyettes
munkatársat keres.
Feladatok:
  • Tájékoztatási, kommunikációs és „PR tevékenység” koordinálása, a belső és külső kommunikáció tervezése és szervezése
  • A médiával történő állandó és intenzív kapcsolattartás a folyamatos és kiegyensúlyozott kommunikáció megteremtése érdekében
  • Rendezvények, sajtótájékoztatók szervezése és a sajtóosztály munkájának koordinálása
  • A rendezvényekhez, sajtótájékoztatókhoz kapcsolódó anyagok elkészítésében való közreműködés
  • Napi sajtófigyelés
  • A sajtófőnök munkájának segítése
Szakmai elvárások:
  • Egyetemi végzettség
  • Kommunikációs területen szerzett legalább 5 éves szakmai gyakorlat
  • Angol nyelv magas szintű ismerete
  • Biztos, felhasználói szintű számítógépes ismeretek
Fontos kritériumok:
  • Kiváló szóbeli és írásbeli kommunikációs készség
  • Átfogó politikai és közéleti ismeretek
  • Magas szintű problémamegoldó készség
  • Felelősségteljes feladatvégzés
  • Kommunikációs területen szerzett vezetői tapasztalatok
Alkalmazási feltétel:
  • Erkölcsi bizonyítvány
Bérezés:
  • Megállapodás szerint
Pozíció területe(i):
  • Marketing / Média / Művészet
  • PR
  • Vendéglátás / Idegenforgalom
  • Rendezvények
Munkavégzés helye:
Budapest
Jelentkezési határidő:
2011. 09. 30.

 

Mik lennének a változtatások?

Kezdjük az elején. Ugyan a Fidesz-t "mindenki ismeri" Magyarországon, azért egyrészről itt nem magáról a Fideszről van szó, hanem a parlamenti frakciójáról, amiről azonban már nagyon kevesen tudják, hogy mivel is foglalkozik, és egyáltalán miért is van neki külön stábja, ahova keresik az új munkatársat. Egy szóval írnék róla 4-5 soros ismertetőt, külön kiemelve, hogy miben különleges a Fidesz – Polgári Szövetség Országgyűlési Képviselőcsoportja?

Egy álláshirdetés a reklámszöveg egy speciális fajtája, amiben szépen felépítve, sorról-sorra kell eladni a portékát. Az első, amit itt el kell adni, az maga a munkáltató, majd utána jön csak a munkakör.

Így a munkáltató bemutatása után szintén 4-5 sorban arról írnék, hogy a meghirdetett munkakörre egyáltalán miért van szükség (új pozíció vagy elmegy az előd), és ebben a munkakörben mi(k) a legfontosabb feladat(ok), szakmai kihívás(ok)?

Még ennél is többet írnék a feladatról, a kihívásról, ha nem egy jól működtetett munkakört kell átvennie az új kollégának (vagy meg akarják reformálni magát a munkakört), ezért arra van szükség, hogy új szelek fújjanak.

Ideális jelölt?

Egy álláshirdetés leglényegesebb részeit ezzel ki is veséztem (egy átlagos hirdetésből pont ezek hiányoznak), amit feltétlenül még hozzátennék, hogy a szakmai elvárások részbe a felsorolás elé 3-4 sorban leírnám, hogy milyen az ideális jelölt. Egy jó hirdetés alapvetően annak szól, aki a célpontja, vagyis az ideális pályázónak. Ő pedig akkor fog reagálni (ami jelen esetünkben a jelentkezés), ha megszólítva érzi magát, ha úgy érzi, ez az álláskiírás róla szól. E tekintetben sokat számít, ha nem teketóriázunk, hanem leírjuk, hogy milyen is az ideális jelölt.

Sajnos ettől függetlenül még boldog-boldogtalan fog jelentkezni, de lényegesen nagyobb eséllyel lesz a pályázók között az ideális jelölt is, mert megszólítva fogja érezni magát.

Méret a lényeg?

Összességében ezekkel a változtatásokkal a hirdetést kb. a duplájára duzzasztanám (ritkán írok egy A4-es oldalnál, azaz kb. 3000 karakternél rövidebb álláshirdetést), de ezzel együtt minimum a duplájára növekedne a jelentkezők száma is, és jelentősen növekedne az esélye, hogy különleges képességű, kiemelkedő teljesítményű pályázó "akadjon horogra". Ez pedig remélhetőleg nemcsak a Fidesznek, hanem nekünk is jó lenne…


13 hozzászólás
  1. Cs. Kádár Péter permalink

    Örülök, hogy mégis van humorérzéked. Tisztességes ember ezt a pozíciót nem vállalja el. Ugyanis – a te kiindulási pontod – tehát hogy vegyük úgy, hogy a dolog politikafüggetlen – eleve hibás.

    • Kelkó Tamás permalink

      Szia Péter!

      Miből gondoltad, hogy nincs humorérzékem?

      Üdv, Tamás

    • digit permalink

      Cs. Kádár Péter!

      Jahhh…persze, mert a:

      100 Milliós Szalainé Szilágyi Eleonóra – BKV – Hagyó – Hunvald-MAL.Zrt. privatizáció, Sukoró, Altus-Gyurcsány-Apró…stb

      ügyeket sokkal “Tisztességesebb” feladat kommunikálni…???

      pfffffffff…………

      digit

  2. Szia Tamas,

    En ugy erzem, hogy az eredeti hirdetes nem szelektal elegge. Az allas igazi “izet” nem lehet pontokba szedve kifejezni. Ugy, ahogy mondod, azt par zamatos, kerek mondatban kell kifejezni.

    Szerintem azokbol avalik jo dolgozo minden munkakorben, akiket az allas “ize” indit meg, nem a szaraz kovetelmeny pontok.

    • Kelkó Tamás permalink

      Pontosan, csak én nem tudtam ilyen találóan megfogalmazni, a jó álláshirdetés az ideális jelölt lelkéhez szól.

  3. Lampert László permalink

    Szia Tamás! Ne reménykedj, csak nem találtak a rokoni, ismeretségi, baráti körében erkölcsi bizonyítvánnyal rendelkezőt!
    Nekem az sem tűnt ki belőle, hogy ez egy másod vagy fő állás lenne!
    Valószínű, azért amit említettél, hogy például: az ideális jelölt az aki képes napi 10 órán át keményen dolgozni stb.,
    Én egyszer ezt kihagytam és csak olyan emberek jöttek, akik munkahelyet akartak, de dolgozni nem!

    • Kelkó Tamás permalink

      Szia Laci!

      Azért hadd reménykedjek… ;-)

      A munkaidőt én nem szoktam beírni álláshirdetésbe, mert a szakmai kihívások leírása már jelzi, hogy itt bizony komoly feladatok vannak és nem munkaidő. Nekem eddig működött.

      Üdv, Tamás

  4. Kondasz Kata permalink

    A napi feladatok a felsorols alapján nem napi 10 órát hanem ütőképes stábot igényelnek .Ha egy valaki erre született és mindenható, sem fér bele a napi 24 órába és bizony ebből adódóan könnyen előfordul, hogy valami fontos kimarad és repülhet. Ezért is ez a munkakör határozatlan idejü , mert félő , hogy 1 azaz egyhónapot sem bír ki. Szeretem ha olyan HR-est alkalmaznak akinek fogalma sincs még arról sem milyen segédeszközök szükségesek a feladatok végrehajtásához. ” A WC papirt nem megspórolni kell, hanem megkeresni a rávalót” .Ma mindenki abból indul k , meghajtom akit felveszek én követelek és Ő teljesítsen mindent kicsavarok belőle örüljön hogy van éhbére az, hogy konstruktív esze és tapasztalata van az felesleges! Ez nem érinti a politikát.

    • Kelkó Tamás permalink

      Kedves Kata!

      Igen egyetértek, ezért is fontos a feladatok és legfőbb szakmai kihívások rendes megfogalmazása, mert a felsorolás nem mindig ad elég támpontot.

      Ettől függetlenül egy álláshirdetésből ritkán derül ki, hogy miről is van szó pontosan, milyen cég van mögötte, és legfőképpen milyen a cégkultúra, rabszolgákat keresnek, vagy partnereket céljaik eléréséhez.

      Üdv, Tamás

  5. Kedves Tamás!

    Feltétlenül dicsérendő dolognak tartom, ha egy politikai párt (akár Fidesz, akár bármely másik) szakmai alapon keres rátermett embert egy ilyen fontos pozícióra. Elolvasva a hirdetést nekem elsőre az jött le, hogy ezek vagy egy polihisztort keresnek, vagy már megvan az emberük akire egyszerűen rászabták a hirdetést azért, hogy ne érhesse vád a kormánypártot arról, amit Lampert úr már hozzászólása elején megfogalmazott. Nem igazán értem, mi köze egy sajtósnak a vendéglátáshoz, vagy a művészetekhez?
    Azt gondolom, ezer levelet fognak kapni naponta csak azért, mert “fizetés megegyezés szerint” és lehet, lebonyolítanak majd napi 100 interjút? Én egyszer adtam fel ilyen hirdetést…. nem részletezem az eredményt, de többet sem! Vagy megjelölöm a feltételek megléte esetén várható munkabért, vagy eleve odaírom az álláshirdetésben, hogy “fizetési igény megjelölésével” kérem az önéletrajzot. Ezekkel a kis nüanszokkal már óriási előszűrést végeztem a jelentkezők területén (ami jónéhány önéletrajz elolvasásának és felesleges interjúk tömegének veszi elejét)!
    Röviden a véleményem: ha a hirdetés igaz, akkor a szándék jó, de maga a hirdetés siralmas (csodálkozom, hogy ez ebben a formában megjelenhetett a Profession.hu-n, ott sincs egy szakember?)!

    Üdvözlettel:
    Perjés Mihály Tibor

    • Kedves Tibor!

      A Profession.hu egy média és mint ilyen, bizonyos dolgokat cenzúráz a hirdetésekben, pl. reklámtörvény megsértését, de szakmailag nem szól, nem szólhat bele. Ez látszik is, hiszen rengeteg béna hirdetés van náluk, meg más portálokon is.

      Üdv, Tamás

  6. Mária permalink

    Kedves Tamás!

    Igen szimpatikus dolog, és mit tagadjuk, meglepő, hogy nem házon belüli jelentkezővel kívánják megoldani az új munkakör betöltését.
    Az elmúlt években azonban több alkalommal volt az az érzésem, hogy a meghirdetett állás csak formalitás volt és valójában megvolt a jelölt, de meg kellet pályáztatni az állást, ezért “eljátszották” a több fordulós interjút. A minap a lányom járt úgy, hogy talált egy számára igen vonzó állásajánlatot az egyik állásközvetítő cég honlapján. Miután elküldte a pályázatát, rövidesen interjúra hívták, ami a lányom szerint is jól sikerült, reménykedve várta a következő fordulót. Hamarosan behívták egy próba napra,mert megfelelt az interjú alapján. Majd ezután ismét behívták -mert a próba nap is jól sikerült- az igazgatónak bemutatkozni. Azt ígérték, hogy 1-2 napon belül értesítik a döntésről. Miután nem értesítették az ígért határidőig, megkereste a kapcsolattartót, aki közölte, hogy a cég türelmet kér, mert van egy belső jelentkező is. Azóta sem hívták. Jómagam is jártam így, azzal a különbséggel, hogy az interjú sorozat alatt már rebesgették, hogy van valaki, aki a minisztériumból jött, valószínűleg ő fogja megnyerni…Tényleg ő nyerte! Másik alkalommal öt fordulós állásinterjú sorozat utolsó fordulóján közölték velem, hogy van egy belső jelölt is…Azóta sem értesítettek. Rosszhiszemű vagyok vagy tényleg zajlik kis színjáték, főleg, amikor jobb pozíciók megszerzéséről van szó?

    • Kedves Mária!

      A felvételi procedúrák során nap, mint nap tapasztalom “bennfentesként”, hogy milyen hatalmas bizonytalanság és tanácstalanság keríti hatalmába sokszor a döntéshozókat, amikor dönteniük kell.

      A belsős ember nem mindig az “uram-bátyám” rendszer miatt kerül képbe, hanem őt ismerik, ezért kevesebb vele kapcsolatban a bizonytalanság (még akkor is, ha a külső pályázó tényleg jobbnak tűnik).

      Olyan is van, amikor ő tényleg az utolsó pillanatban, a döntés 24. órájában került képbe, romba döntve minden addigi fáradozást.

      Én azt látom, hogy a munkaerő toborzás-kiválasztás egyáltalán nem könnyű feladat, ehhez képes nagyon sok cégben félvállról veszik, nem értenek hozzá, és tényleg a legalapvetőbb udvariassági, emberi normákat nélkülözve végzik.

      Remélem, a blogom azért sokaknak segít könnyebbé és eredményesebbé tenni ezt a munkát.

      Üdv, Tamás

Egyetértesz, tiltakozol, írd meg a véleményed!

Megyjegyzés: XHTML megengedett. Az e-mail címed nem jelenik meg publikusan.

RSS a hozzászólásokhoz