Aranyhal effektus

írta: Kelkó Tamás | 2008. április 20.

Aranyhal effektus toborzasi strategia A 90-es években fejvadászként dolgoztam és akkor a beérkező személyzet keresési igények kb. 66%-a teljesen irreális, teljesíthetetlen volt. Ennyire naívak lennének talán a cégvezetők? Nem, ennyire tájékozatlanok.

Gyakran kellett hangoztatnom az ügyfeleinknek, hogy:

- “Ne keverjétek össze a fejvadászt az aranyhallal, mert mi sajnos még egy kívánságot sem tudunk teljesíteni, csak megtalálni azt az embert a munkaerőpiacon, aki egyébként létezik.

Aki nem létezik, őt nem tudjuk se megtalálni, sem előállítani (pedig mekkora üzlet lenne)!” Az aranyhal effektus mögött a “KÉSZ” emberek illúziója van.

Arról van szó, hogy a cégvezetők többsége azt hiszi, minden munkakörre, feladatra amit ő kitalál, létezik a munkaerőpiacon “KÉSZ” ember. Csak ki kell tenni egy jó álláshirdetést az internetre, és muslicaként körülzsongják a jobbnál jobb “KÉSZ” munkavállalók, akik közül csak valamilyen “tutibiztos” módszerrel ki kell választani a legjobbat. Akinek azután minden vágya, hogy az ő cégében dolgozzon.

De szép is lenne, ha igaz lenne!A hiba azonban ebben az elképzelésben az, hogy a ,,KÉSZ” emberek legtöbbször egy kisvállalat számára a nem megfizethető kategóriába tartoznak.Ezért, amikor nem találnak ilyen embert (vagy csak számukra irreális bérigényűt), akkor elsőként arra gondolnak, hogy nem jól keresték, nem jó helyen keresték, és biztosra menve megbíznak egy fejvadász céget, hogy majd ők megtalálják.

Megoldás a fejvadász?

Ha a fejvadász cég amatőr, és még nem ismeri eléggé a munkaerőpiacot, akkor ő szépen beleszalad ebbe a szakmai csapdába. Ezért van az, hogy a profibb fejvadászok keményen kivallatják az ügyféljelöltet, hogy pontosan milyen embert akar és mit tud neki nyújtani. Ha úgy látják, hogy az ügyfél kérése nem teljesíthető, akkor igyekeznek rábírni, hogy módosítsa az elképzeléseit, ha nem sikerül rávenni, akkor pedig nem vállalják a keresést. Amikor még fejvadász voltam, akkor a kb. 66%-ban irreális ügyfél elvárások kb. 33%-át tudtunk rávenni igényei módosítására, finomítására, de 33%-ot nem, akit mi éppen ezért nem is vállaltunk el.

A módosítások nagy része arról szólt – főleg a kisvállalatoknál -, hogy ne ,,KÉSZ” embert akarjanak, hanem ,,FÉLKÉSZ” vagy ,,HÁROMNEGYEDKÉSZ” is elég legyen, és neveljék ők olyanná, amilyenné szeretnék. E megoldás előnye, hogy mire ,,KÉSZ” emberré válik, akkor szinte teljesen illeszkedni fog a cégvezetés igényeihez. Egyébként is ez a humánerőforrás menedzsment csúcsa, amikor egy tehetséges amatőrből, csúcsteljesítményű profit képes kinevelni egy cég.

Vadászat a KÉSZ emberekre

A továbbiakban nézzük meg, hogy jellemzően milyen típusai vannak azoknak a KÉSZ embereknek, akik megtalálása a munkaerőpiacon az extrém sportok kategóriájába tartozik (azaz nem lehetetlen, csak nagyon nehéz).

A leggyakoribb ilyen vágyálom szinte minden cégtulajdonos számára egy olyan profi alkalmazott ügyvezető, aki helyette ugyanúgy elvezeti a cégét (sőt még jobban), mint ő, mindezt valamilyen szerény alkalmazotti fizetését, ráadásul azt is inkább számlára vagy zsebbe kérje.

Nemrég egy cégvezetői szakmai fórumon elkezdtem azzal riogatni a jelenlévőket, hogy mennyit keres egy olyan alkalmazott vezető, akire ők vágynak. Páran alig kaptak levegőt, amikor az első számokat kimondtam. Volt ugyanis olyan, aki azt gondolta, hogy 300 ezer forint havi nettóért már talál a munkaerőpiacon profi cégvezetőt! Hobbi cégvezetőt biztosan, olyat még ennél kevesebbért is.

A probléma azonban mégsem a fizetés, hanem azok a vezetők, akik alkalmasak lennének profin irányítani pl. egy 1 milliárd forint éves forgalmú nagykereskedelmi céget, azok általában több tízmilliárd forintos forgalmú cégeket vezetnek. A több tízmilliós éves bérük egy ekkora cégnek meg sem kottyan, azonban a fő probléma, hogy nekik már nem szakmai kihívás egy kicsi céget vezetni.

Az igazán képes emberek olyan mentalitásúak, mint a sportolók, különösen a hegymászók. Ha leküzdöttek egy csúcsot, akkor utána mindig nagyobbat keresnek, és még nagyobbat keresnek, amíg fel nem érnek a Mount Everestre. Vagyis az élteti, motiválja őket, hogy egyre nagyobb kihívásokkal küzdenek meg, egyre nagyobb feladatokat, problémákat oldanak meg. Igen, rendkívül fejlődőképesek, szeretik a képességeik maximumát kihasználni!

Van remény, de…

Vannak azért olyanok, habár nagyon kevesen, akik megunták a multicéget és kifejezetten magyar kisvállalatnál keresnek maguknak újabb szakmai kihívásokat, de ők azzal is tisztában vannak, hogy a multicégnél megszokott bérük és feltételek egy részéről le kell mondaniuk.

Az alábbi blogbejegyzés részlet a hamarosan megjelenő “dobozos tréningem” második fejezetéből. További információ hamarosan…


1 hozzászólás
  1. Gyurka András permalink

    Azt gondolom, hogy elsősorban azt kell megérteniük a vezetőknek, hogy egy új munkatárs beállításának a folyamatában mindig a vállalkozásnak kell felvállalni az alkalmassá tételt. Nagyon ritkán tapasztaltam olyant, hogy valaki úgy kezd az új munkahelyén, hogy teljes értékű a munkája. Ez még speciális munkakörökben sem igaz (pl. könyvelő, pénztáros, takarító, portás stb.). Egyetértek a cikkel abban, hogy alapból legyen jó a jelölt. Legyen alkalmas arra, hogy fogadja az új feltételeket, körüményeket. Tudjon alkalmazkodni a megváltozott környezethez, az új elvárásokhoz. Azt gondolom, hogy ebben az esetben jóval kevesebb a befektetendő energia ahhoz, hogy egy jól termelő mukatársat kapjunk. Természetesen tuti soha nincs.
    Talán mégegy megjegyzés: sokkal több múlik azon, hogy az új munkatárssal hogyan bánnak, mennyire türelmesek a betanítás során.

Egyetértesz, tiltakozol, írd meg a véleményed!

Megyjegyzés: XHTML megengedett. Az e-mail címed nem jelenik meg publikusan.

RSS a hozzászólásokhoz