Kategória: ‘Toborzási stratégia’

jan 19 12

Assessment Center – mégis lehet jól csinálni?

írta: Kelkó Tamás

Assessment Center   mégis lehet jól csinálni? vezeto kivalasztas blog kategoriak toborzasi strategia munkaero kivalasztas Van pár dolog a munkaerő toborzás-kiválasztással kapcsolatban, amelyről nagyon rossz véleményem van, ilyen például különösen a pályázók között méltán elhíresült Assessment Center (magyarul értékelő központ). Most mégis erről írok, és nem csak negatív olvasatban. Három komoly problémám is van az Assessment Center alkalmazásával, amelyekre eddig nem láttam megnyugtató megoldást, ráadásul ez a három probléma teljesen rossz irányba tudja vinni az egész kiválasztást.

Tegnap éppen hr szakembereknek és fejvadászoknak tartottam tréninget, és érdekes módon nekik is a legtöbb problémájuk azokkal a pályázókkal van, akik nagyon jók saját maguk marketingelésében, majd alkalmazásuk után közel sem hozzák azt a teljesítmény, ami az addig magukról felfestett kép alapján elvárható lenne. 

Az eddig látottak alapján pont az ilyen emberek kiszűrésére nem alkalmas az Assessment Center, nemsokára ki is fejtem, miért gondolom így. Előtte azonban fejet kell hajtanom egy hr-es hölgy előtt, aki megmutatta, hogy az Assessment Centert lehet jól is csinálni, ő  ugyanis képes volt az összes aggodalmam ezzel kapcsolatban eloszlatni… Tovább a teljes tartalomra »

jan 11 12

Toborzás 0.0 avagy mi múlik a megfelelő munkatársaid megtalálásán?

írta: Kelkó Tamás

Toborzás 0.0 avagy mi múlik a megfelelő munkatársaid megtalálásán? toborzasi strategia munkaero kivalasztas

Gondolom, kedves olvasó először azt kérdezed, hogy mi a „kutyafüle” az a toborzás 0.0? Megnyugtatlak, nem tört rám semmilyen furcsa misztikus rejtélyesség új év alkalmából, egyszerűn csak gyűlik bennem már régóta valami, ami éppen most tört fel, és amire ez az elnevezés találó, és amiért a 2012-es évindító blogbejegyzésem lényegesen hosszabbra sikerült a szokásosnál.

Az egész ott kezdődik, hogy ma rendkívüli kihívást jelentő gazdasági környezetben kell működnie szinte minden vállalkozásnak, vállalatnak, csúnyán, de lényegre törőbben fogalmazva, "széllel szemben kell tudni pisilni". Ilyenkor úgy gondolom az a helyes magatartás, hogy igyekezzünk mindent, amit csak lehet jobban csinálni, mint eddig, pl. az új munkatársak toborzás-kiválasztását is. 

Ehelyett lépten-nyomon mit látok?

Már a munkaerő toborzás-kiválasztás fontossága is el van bagatelizálva, pedig rengeteg emberi, szervezeti és menedzsment probléma egyértelműen itt gyökeredzik. Akinek van, vagy lesz legalább egy beosztottja, annak az új munkaerő kiválasztása létkérdés, nem véletlen, hogy nemzetközi felmérések szerint is a vezetők problémáinak 80% a beosztottaikkal kapcsolatban van!

Visszatérve a furcsa 0.0-ás jelölésre, ez a szoftveriparból ered, ott szokták a különböző verziójú szoftvereket így jelölni, de náluk 1.0-nál kezdődnek a verziók.

A nulla-pont-nulla ebben a kontextusban az alapokat jelenti, azokat a dolgokat, amelyeknek még az előtt meg kell lenniük, mielőtt elkezdődne egy új munkatárs toborzása. Vádoltak már engem páran azzal, hogy túl holisztikusan közelítem meg a témát, azaz olyan összefüggéseket látok bele, mint amilyenek az összeesküvés elméletek, miközben a toborzás-kiválasztás valójában egy egyszerű dolog.

Ebben a blogbejegyzésben most pár példán keresztül megmutatom a „nagy összefüggéseket”, főleg azt, hogy vezetőként mennyi pénzt veszíthetsz egy új munkatárs felvételén. Szerintem akár egy cég sorsa is múlhat rajta, mint ahogy azt a következő példák jól mutatják, de minimum az adott vezető sorsát pecsételi meg egy ímmel-ámmal vagy slendrián módon végzett munkatárs keresés és -kiválasztás.  Tovább a teljes tartalomra »

szept 29 11

X-Faktor tanulságai felvételiztetők számára

írta: Kelkó Tamás

X Faktor tanulságai felvételiztetők számára toborzasi strategia tehetsegmenezsdment munkaero kivalasztas felveteli interju Félig hivatalból, félig személyes érdeklődés folytán nézem az X-Faktort és minden más hasonló tehetségkutató műsort. A múlt szombati adásban azonban megütötte a fülem Keresztes Ildikónak egy elszólása, amikor az egyik pályázóra azt mondta, hogy: "Te igazi popsztár alkat vagy."

A fiatalember tényleg a mai tinédzsereknél trendi frizurával, öltözékben és szintén divatos színpadi megnyilvánulásokkal lépett fel, azonban a produkciója és a tehetsége jó esetben is csak a közepes szintet ütötte meg. Hasonló érzésem támadt, mint amikor a felvételi interjúra bejön egy jó megjelenésű fiatalember, megfelelő kommunikációs képességekkel és annyira megnyerő, hogy legszívesebben azonnal felvenném, DE! 

Ahogy az X-Faktor-ban is minden feltűnés nélkül jött egy másik fellépő, egy mackó alkatú, biztonsági őrként dolgozó fiatalember, aki egy farmerben, meg egy szál pólóban lépett fel, és aki… Tovább a teljes tartalomra »

aug 3 11

Iskolapadból az autósportba?

írta: Kelkó Tamás

Iskolapadból az autósportba? toborzasi strategia tehetsegmenezsdment probaido munkaero kivalasztas hr marketing blog kategoriak Rengeteg tehetséges pályakezdő kallódik el, azaz egészen más szakmában kezd el dolgozni, mint amit tanult, és legfőképpen amihez tehetsége van, mert áthághatatlan várfalnak tűnik a szakmai tapasztalat hiánya. Az igazán tehetséges mérnök hallgatók számára azonban létezik egy kitörési lehetőség, a Formula Student egyetemi motorsport verseny, amelyen múlt hónapban sikeresen szerepelt a Budapesti Műszaki és Gazdasági Egyetem csapata. 

"A Formula Student egy speciális autóverseny: a hallgatók legfőbb feladata, hogy egy olyan együléses versenyautót építsenek, amit a lehető legjobb eséllyel sorozatgyártásba lehetne adni, de az értékelési szempontok között szerepel az is, hogy az adott járművet milyen erőforrások felhasználásával építik meg, illetve hogyan vezénylik le a több hónapig tartó munkafolyamatot. Tovább a teljes tartalomra »

ápr 25 11

Mi a különbség a profi és az amatőr értékesítő között?

írta: Kelkó Tamás

Mi a különbség a profi és az amatőr értékesítő között? toborzasi strategia munkaero kivalasztas ertekesitok kivalasztasa allaskereses Amikor értékesítési vezetőket felvételiztetek, akkor igazából kíváncsiságból mindig megkérdezem, hogy szerintük mi a különbség a profi és az amatőr értékesítők között? A válaszok rendkívül sokszínűek, ami azonban a legjobban meglep, hogy legtöbben csak a kezdőket tartják amatőrnek!

Ezen azért csodálkozom, mert az elmúlt közel 20 év felvételi tapasztalata azt mutatja, hogy az értékesítők többsége, min. 60%-a (vagy több) amatőr marad egyenesen élete végéig, ugyanis dacára, hogy teljesen alkalmatlanok a szakmára, mégis sok hr szakember és értékesítési vezető nem szűri ki őket, hanem felveszik a csapatukba, azután pedig csak kínlódnak velük, mert azt gondolják: "úgysem találnánk jobbat". Biztosan így van ez? Tovább a teljes tartalomra »

ápr 5 11

Sógor, koma és barátok közt…

írta: Kelkó Tamás

Sógor, koma és barátok közt... toborzasi strategia munkaero kivalasztas Ha egy dologra kellene kennem rengeteg vállalkozás, és bizony nem kevés nagyvállalat, multicég sikertelenségét, akkor én a családtagok, barátok és ismerősök ész nélküli felvételére kenném. Tapasztalataim szerint ez a cégek minimum 60%-át érinti, (de lehet, hogy tévedek, és többet) és köti gúzsba, nem is beszélve arról, hogy a korrupciónak is ez ad melegágyat.

Olyan sok jobb sorsra érdemes vállalkozás bukik meg emiatt vagy nem jut ötről a hatra, hogy rossz nézni. Nem szoktam dicsekedni szakmai kudarcaimmal, de nem is titkolom őket, mint a következő történetben. Egy olyan vállalkozásnak dolgoztam, amely a fémmegmunkálás terén egy komoly, szabadalmaztatott fejlesztéssel rendelkezett, és meg volt minden adottsága, hogy Nyugat-Európában komoly piacot építsen ki magának, de közbejött a tulajdonos öccse… Tovább a teljes tartalomra »

márc 21 11

Benchmark, avagy minta nélkül nehéz lesz…

írta: Kelkó Tamás

Benchmark, avagy minta nélkül nehéz lesz… vezeto kivalasztas blog kategoriak utodlas blog kategoriak toborzasi strategia munkaero kivalasztas Az egyik legnagyobb nehézség a munkámban, amikor végeláthatatlan vitába keveredek egy adott, zömmel vezetői munkakörben dolgozó ember alkalmasságáról. Az ügyfél úgy gondolja, hogy az illető maximálisan alkalmas a feladatra, csak tanítani és motiválni kell, én meg úgy gondolom, hogy az illető nagyon messze van a minimálisan megfelelőtől. 

Kb. 5 évvel ezelőtt egy szervezetfejlesztés során potom 1 évig vitatkoztunk egy 200 főt foglalkoztató vállalkozás tulajdonos/ügyvezetőjével, hogy szerintem szüksége van egy profi gazdasági igazgatóra, szerinte meg Zoli, akit ő gazdasági vezetőnek vett fel, teljesen alkalmas a feladatra.

Egy évig minden héten szóba került a dolog, és cseppet sem közeledtek az álláspontjaink. Zoli egyébként egy nagyon rendes fiatalember volt, csak maximum főkönyvelőnek tudtam volna elképzelni, nem egy komoly cég gazdasági vezetőjének. Végül jött egy mentő ötletem, ami meglepően bevált… Tovább a teljes tartalomra »

márc 9 11

Kinek a dolga a toborzás?

írta: Kelkó Tamás

Kinek a dolga a toborzás? toborzasi strategia hr marketing blog kategoriak A legtöbb vállalatnál a legtöbb vezető szentül meg van róla győződve, hogy a toborzás, kiválasztás az egyedül a hr-es dolga! Ahogy a mai tréningen ültem, és hallgattam Pécsi Ferit a közösségi hálózatokról – különösen a LinkedIn szerepéről a toborzásban -, egy régi gondolat merült fel újra bennem.

Ha most hirtelen vége lenne a nagy "vállalkozósdinak", "szakértősdinek" az életemben, és újra be kellene állnom vezetőnek egy vállalathoz, ahol kemény teljesítmény elvárásoknak kell megfelelnem, akkor vajon kire bíznám csapatomban a kulcsemberek megtalálását? Ülnék ölbe tett kézzel, amíg a vállalati hr-es meghirdeti (vagy megbíz pár fejvadász céget), vagy saját kezembe venném az irányítást és szétnéznék a szakmában? Tovább a teljes tartalomra »

márc 2 11

Hr marketing alapok – válaszolni a pályázóknak?

írta: Kelkó Tamás

Hr marketing alapok   válaszolni a pályázóknak? toborzasi strategia oneletrajzok valogatasa munkaero kivalasztas hr marketing blog kategoriak Egyre gyakrabban kapok hálálkodó leveleket pályázóktól, dacára, hogy elutasító választ kaptak. Egyszerűen hálásak azért, hogy egyáltalán értesítést kapnak, hogy ne reménykedjenek tovább. A visszajelzések alapján ugyanis kb. 20-30 cégből egy akad, aki korrekt módon kiértesíti őket! 

Megértem én a cégeket is, hogy főleg a válság kitörése óta rendkívül leterheltek a munkatársaik, örülnek, ha a legszükségesebb dolgokra is marad idejük, azonban a pályázókat megfelelően tájékoztatni, továbbá kiértesíteni a nem befutottakat nem csupán emberbaráti kérdés, hanem komoly üzleti következményei vannak. Elmesélem, hogyan szereztem egyik legnagyobb ügyfelem… Tovább a teljes tartalomra »

jan 6 11

Mi a bajom az átlagos munkavállalókkal?

írta: Kelkó Tamás

Mi a bajom az átlagos munkavállalókkal? vezeto kivalasztas blog kategoriak toborzasi strategia tehetsegmenezsdment munkaero kivalasztas csapatmunka allaskereses Ez évi legelső írásom címe kissé beugratós, mert az átlagos munkavállalókkal az égvilágon semmi bajom, viszont a kifejezetten őket kereső cégekkel annál több! Miközben a nemzetközi szaksajtó a tehetségmenedzsmenttől hangos, addig a toborzás, kiválasztással foglalkozó konferenciákon meg arról van szó, hogy bizony még a legnagyobb multik is az átlagos embereket keresik!?

A szakemberek úgy hívják ezt, hogy "4Fit", azaz 4 féle szempontnak feleljen meg az új kolléga:

  • illeszkedjen a munkakörbe,

  • illeszkedjen a főnökéhez,

  • illeszkedjen a csapatba,

  • illeszkedjen a vállalati kultúrába.

Mi ezzel a gond, hol itt az ellentmondás? Tovább a teljes tartalomra »

dec 4 10

Emberelőny!

írta: Kelkó Tamás

Emberelőny! toborzasi strategia munkaero kivalasztas

Mi minden múlik valójában a munkaerő toborzás, kiválasztáson?

Sok vállalatban és vállalkozásban óriási mértékű árbevétel és nyereség kieséssel, a fejlődés, a növekedés elmaradásával fizetnek azért, mert nem kezelik méltó rangján a munkaerő toborzás, kiválasztást!

Sokszor még a legnagyobb cégek vezetői is egyfajta kulimunkának tekintik, amit majd elvégez a vállalati hierarchiában alattuk sok szinttel dolgozó hr asszisztens vagy toborzási specialista. Tovább a teljes tartalomra »

okt 13 10

Nem sikerült elsőre?

írta: Kelkó Tamás

Nem sikerült elsőre? toborzasi strategia munkaero kivalasztas hr marketing blog kategoriak ertekesitok kivalasztasa allashirdetes Sokan panaszkodnak nekem arról, hogy feladnak egy álláshirdetést, és elsőre nem találják meg a tuti jelöltet. Rögtön úgy érzik, hogy valami nem stimmel, ha a jó pénzért feladott álláshirdetésre nem jelentkeznek azonnal a vágyva vágyott pályázók.

Nagy kérdés, hogy ez most kudarc, valamit tényleg nem csinálnak jól, vagy csak az elvárásuk irreális az álláshirdetéssel kapcsolatban?

Nem akarok kitérni az egyértelmű válasz alól, de erre a kérdésre nincs egyértelmű válasz, mert legfőképpen attól függ, hogy… Tovább a teljes tartalomra »

szept 23 10

90% feletti beválás: a legfőbb titok!

írta: Kelkó Tamás

90% feletti beválás: a legfőbb titok! toborzasi strategia munkaero kivalasztas ertekesitok kivalasztasa Nyár elején indítottam el a “Munkaerő toborzás, kiválasztás mesterfogásai” című ingyenes tanfolyamot, amelyet az óta közel 2000-en végeztek el! A tanfolyam végén van egy felmérés, amelyben az eredmények több ponton is igen meglepőek, sőt kétségbeejtőek. 

Ahogy számítottam rá, a feliratkozók többségét a dolgok közepébe ugorva az érdekelte, hogy miként kell levezetni egy állásinterjút, mit és milyen sorrendben kell kérdezni, és mire kell odafigyelni.

Amin viszont nagyon meglepődtem, hogy van egy lecke, amelyben megosztom a NAGY titkot, azt, hogyan lehet a felvett munkatársak beválási arányát a nagy átlag 50%-ról 90% fölé növelni, azaz 10 felvett munkatársból ne 5, hanem 9 maradjon a cégnél még évek múlva is, de  a tanfolyam végi felmérés szerint ez a lecke a legnépszerűtlenebb!

Mit csinálok rosszul? Tovább a teljes tartalomra »

szept 13 10

Tudod-e hány ZSENI van a cégedben?

írta: Kelkó Tamás

Tudod e hány ZSENI van a cégedben? toborzasi strategia munkahelyi terror blog kategoriak munkaero kivalasztas A kiemelkedő munkatársi teljesítmény alapja a tehetségek felfedezése, fejlesztése, és támogatása. Van azonban a tehetségek jéghegyének is csúcsa, a zsenik. Ők azok, akik a leggyakrabban nem tudják kibontakoztatni képességeiket, mert a környezetük lehúzó erejével nem tudnak megbirkózni, így tehetségük gyakran inkább átok, mint áldás.

Ismertem egy nemcsak tehetséges, hanem átlagon felül eredményes területi vezetőt. Egy üdítős multinál dolgozott, és csak egyre feljebb és feljebb került a ranglétrán, míg fel nem hívta magára a kereskedelmi igazgató figyelmét. Tovább a teljes tartalomra »

szept 13 10

Hol találok teljesítőképes munkatársakat?

írta: Kelkó Tamás

Hol találok teljesítőképes munkatársakat? toborzasi strategia munkaero kivalasztas allashirdetes A munkaerőpiac nem az a tó, ahonnan kifogod az aranyhalat, aki majd három, bármilyen kívánságod teljesíti. Milyen szabályok szerint működik ez a speciális piac, és hogyan kalkulálj vele a munkaerő felvétel során? Számos vállalat  és vállalkozás szenved munkaerőhiánytól, ráadásul kulcspozíciókban.

Nem egy cég ezek közül emiatt állt meg fejlődésben és évek óta nem tud előrelépni, csak egy helyben topog. Vajon ezek a hiányzó kulcsemberek tényleg nem léteznek a munkaerőpiacon vagy csak ők nem tudják őket megtalálni? Tovább a teljes tartalomra »