Címke: ‘hr stratégia’
Ritkán ugyan (legalábbis remélem), de előfordul, hogy egy jól teljesítő munkatársad elhagyja a céget, majd röpke néhány hónap után mégis visszatáncolna. Mi ilyenkor a helyes megoldás, végleg lezárni a visszavezető kaput, vagy adni még lehetőséget?
Ez a téma már a Bibliában is előfordult, Jézus története a tékozló fiúról, aki elhagyta a biztonságot nyújtó családi birtokot, mindent elpazarolt, majd visszatért, hogy apja előtt megvallja bűnét, és legalább szolgának visszavegye. A sztori ugyan hasonló, de én mégsem követném az apa példáját, legalábbis a visszakéredzkedő munkatársaimmal nem… olvasd tovább…
Gyakran találnak meg vezetők olyan kéréssel, hogy éppen valamilyen munkakörre keresnek új embert, és ha netán a “zsebemben” van alkalmas jelölt, akkor azt jó néven vennék és felvennék. Mikor rákérdezek, hogy miért nem hirdetik meg rendesen, úgy ahogy kell, akkor általában időhiányra hivatkoznak, pedig sokszor már hónapok óta keresik a megfelelő embert!
Ráadásul nem a 286. betanított munkást keresik egy hatalmas csarnokba, hanem értékesítőket, értékesítési vezetőket, marketingeseket, gazdasági vezetőket, logisztika vezetőket, azaz olyan munkavállalókat, akik “minőségén”, rátermettségén akár cégük sorsa is múlhat!
Korábban én is párszor belesétáltam a csapdába, vagyis meg akartam spórolni a hirdetéssel és a sok-sok interjúval járó munkát, de rá kellett jönnöm valamire… olvasd tovább…
Rém rendes család a munkahelyen!
Nagyon sok cégben, vállalkozásban jelent előbb-utóbb megoldhatatlannak tűnő problémát, hogy bizonyos kulcs munkakörökben családtagok, ismerősök, barátok vannak. Sok cégvezető nem is tudja milyen hatalmas árat fizet ezért!
A minap beszélgettem egy cégtulajdonos hölggyel, akinek dinamikusan fejlődött a vállalkozása az elmúlt 5 évben, most viszont valamiért recseg-ropog a szerkezet, egy lépést sem tudnak előremenni, és nem érti az okát.
Kb. fél órás beszélgetés után kiderült, hogy van egy jelentős fékezőerő a cégében, a férje (végre nem csak tulajdonos feleségekkel példálózhatok), aki az informatikai vezető, és aki minden fejlesztéssel rendkívül elúszik, miközben semmilyen szinten nem érzi ennek a súlyát. A cégvezető hölgy is érezte, hogy itt van a kutya elásva, csak nem gondolta, hogy férje akkora probléma lenne, mint ami valójában. olvasd tovább…
Egy évig lopott munkahelyéről egy férfi!
“Milliós nagyságrendű kárt okozott munkáltatójának egy angyalföldi férfi, aki majdnem egy éven át rendszeresen lopott munkahelyéről…” olvastam minap a HR Portalon, és arra gondoltam, hogy ez egy olyan téma, ami sokakat érdekelhet, és még nem írtam róla.
Magyarországon a munkahelyi lopás elég forró téma, és évtizedes mély gyökerei vannak, amelyek még a Kádár rendszerbe nyúlnak vissza.
A 35 évnél idősebb korosztályból ki ne emlékezne arra, amikor ő vagy szülei munkahelyén egyes kollégák számára teljesen természetes volt, hogy amire szükségük van, azt valahogy beszerezték a vállalattól. Mert akkor minden állami tulajdon volt, és hát az állam az a nép ugye… olvasd tovább…
Erősítsd meg céged marketingjét!
Ahogy a tavalyi záróbejegyzésemben írtam, 2010 az innováció és cégépítés éve kell legyen, aminek a fő célja a bevételek növelése, új ügyfelek szerzése. Ennek egyik módja céged marketing tevékenységének erősítése, amihez előbb-utóbb szükséged lesz egy jó marketingesre is.
A gondok azonban itt szoktak kezdődni. Hiába sikerszak ugyanis a Corvinus Egyetemen és még jó pár főiskolán a marketing, valamiért a végzettek nagy része teljesen alkalmatlan igazi eredmények produkálására.
Mert mi számít eredménynek a marketingben? olvasd tovább…
Mi lesz 2010-ben?
Egy nehéz éven vagyunk túl nem kevesen, de jó pár iparágban már látszik az alagút végén a fény. Egy biztos, várni a szép idők visszatérésére nem érdemes, mert a világ egyszer s mindenkorra megváltozott.
Változtatnod kell neked is, mert ami tegnap működött, az ma már nem nagyon, holnap pedig biztosan nem fog. Éppen ezért 2010 az innováció és a cégépítés éve kell legyen!
Mit tehet egy hr-es vagy egy vezető személyzeti téren?
Bizony nagyon sokat, pl.:
- Erősítsd meg céged marketingjét, azaz vegyél fel egy jó marketingest!
- Erősítsd cégedben az értékesítést, azaz vegyél fel jó értékesítőket vagy akár értékesítési vezetőt!
- Végezz minőségi cseréket, azaz szabadulj meg végre a sereghajtóktól!
- Becsüld meg a jó embereidet és motiváld őket jobban!
2010-ben ezekről nagyon sokat fogok még írni, mert a legtöbb cégnek 2010-ben is elsősorban új piacokra, új vevőkre lesz szüksége, és ebben a humánerőforrás menedzsment bizony nagyon sokat tehet, akár egy cég további sorsát is eldöntheti!
Idén már nem fogok több blogbejegyzést írni, nagyon köszönöm a hálás figyelmet, amit az idén kaptam és természetesen a sok építő hozzászólást!
A fenti angyalkával kívánok minden olvasómnak Boldog Karácsonyt és Rendkívül Eredményes Új évet!
Túl sokat kellett volna neki fizetni!
Időnként belefutok olyan esetekbe, amikor egy munkatárs teljesítménybérben dolgozik és egyszer csak rendkívülit teljesít, amiért természetesen rendkívüli bért kellene neki fizetni. És a főnöke nem fizeti ki neki azzal a jelszóval: “hát azért ennyit mégsem kereshet egy alkalmazott!”
Micsoda előrelátó, megfontolt és bölcs gondolat. Végre van egy olyan embere, aki az ő cégében, az ő cégének rendkívüli teljesítményt nyújt, ez által rendkívüli eredményt hoz, erre ő nem fizeti ki a megígért juttatást!
Mi szokott ilyenkor történni?
Miért tűrnek meg a vezetők gyenge munkatársakat?
Gyakran futok bele mind kicsi, mind nagy cégeknél, hogy meglepően gyenge teljesítményű munkatársat is megtűrnek, sokszor egészen fontos pozícióban. Sőt, megkérdezve a felettesét, ő is tisztában van beosztottja gyenge kvalitásával, valamiért mégis megtűri őt!?
Mi lehet vajon az oka?
Sokféle válasz létezhet, azonban van egy olyan, amire eddig még senki nem gondolt, akit legalábbis megkérdeztem. Nem arról van szó, amikor az említett gyenge munkatárs valakinek a valakije, vagy valamiért elmozdíthatatlan „szent tehén” a cégben.
A válasz inkább tanulságos például szolgál arra, hogy minden cégben léteznek olyan, nagyobb összefüggések, amelyek megértése nélkül igencsak nehéz egy teljesítőképes csapatot felépíteni, vagy a cég árbevételét növelni.
A legnagyobb kihívást számomra az jelenti, hogy olyan tanácsokat, tippeket adjak a munkaerő kiválasztás végzéséhez, ami minden vezetőnél működik. A nagy kérdés, hogy egyáltalán vannak-e ilyen módszerek? Egyáltalán miért is merült fel bennem ilyen kérdés, talán a módszereim nem működnek minden embernél? Hohó, akkor itt valami nem stimmel, gondolhatná és joggal!
Tény, soha nem állítottam, hogy a módszereim mindenkinél, mindenhol, mindig működnek. Végül is embernek kell egy másik embert kiválasztani egy feladatra, egy munkára, ami nem olyan, mint áthidaló gerendát venni méretre. Eddig kizárólag a munkavállalókkal foglalkoztam, nem a kiválasztást végző személyével, de most jön kutyára dér a nagy nyári kánikulában, mert a sikeres munkaerő kiválasztásnál nem mindegy a “Ki választ” sem? olvasd tovább…
Megint egy magyar Oscar!
Meglepő, de már a KKV filmek is ugyanúgy versenyeznek a rangos díjakért, mint a Hollywood-i filmprodukciók. Két magyar rövidfilmet mutattak be idén májusban Brüsszelben az Európai Bizottság által rendezett “Európai Kis- és Középvállalkozók Hetén”, amelyek elvitték az arany és a bronzérmet.
Az első ízben került megrendezésre idén májusban az Európai Kis- és Középvállalkozások Hete Brüsszelben. Célja a vállalkozói létforma népszerűsítése Európa-szerte, valamint a vállalkozók tájékoztatása az európai, országos és helyi szinten rendelkezésre álló támogatásokkal kapcsolatban. Ennek keretében került sor a vállalkozói lét, életforma megértését és népszerűsítését prezentáló kisfilmek értékelésére is, amit idén magyar film nyert meg.
A győztes film művészi és kivitelezési színvonalát most nem fogom elemezni (profi munka egyébként), mert nem értek a filmkészítéshez, viszont
rendkívül jól szemléleti a vállalkozói és alkalmazotti mentalitás közötti különbséget. Nézzük is meg akkor a filmet: olvasd tovább…
A cégátvilágítások végzése során találkozom egy-két olyan megoldással, amelyekkel garantáltan az ellenkező hatást érheti el, mint amit valójában szeretne. A cégvezetők válság idején sokféle dologgal próbálkoznak, hogy mentsék a menthetőt, és mindig vannak visszatérő, “örökzöld” megoldások is. Most kettőt fogok ezekből megmutatni.
1. A munkatársak fizetésének csökkentése
Sok cégvezető úgy gondolja, hogy beosztottjai örüljenek annak, hogy egyáltalán megmarad az állásuk, ezért pl. 10-30%-al csökkenti a fizetésüket, hiszen a cég forgalma is ennyivel csökkent.
Az ő nézőpontjából ez jogosnak tűnik, hiszen az ország is elvileg az általános közteherviselés elve alapján működik.
Nagy kérdés, hogy így válság idején, amikor sok cég számára a puszta túlélés a tét, mégis mivel lehet a munkatársakat motiválni? Mai blogbejegyzésemben ennek járok utána, és fellebbentem a fátylat egy meglepő megoldásról.
Munkatársai számára az egyik legfontosabb motivációs tényező a sikerélmény. Különösen a frontvonalon dolgozók (pl. üzletkötők) számára fontos ez, és akkor a legkönnyebb ügy, amikor a cég fejlődik, amikor a forgalma folyamatosan növekedik. A problémák éppen ezért itt kezdődnek, ugyanis mostanában kevés cég növekedik, sokan éppen 20-30-40%-ot csökkennek.
“Most légy okos Domonkos!” – mondhatná ezt bármelyik ilyen cég vezetője, pedig van megoldás, ugyanis egyáltalán nem törvényszerű, hogy egy rossz helyzetben lévő cég munkatársai ne legyenek motiváltak. olvasd tovább…
Na ők nem “ajánlatgyártó kisiparosok”!
Ha eddig még nem vált volna egyértelművé bárki számára, most már biztosan, válság van! Különösen az építőiparban, ami már 5 éve csak csökken, csak csökken. Ehhez képest egy építőanyag gyártó ügyfelem idén képest volt jelentősen javítani az értékesítésén!
Míg tavaly ilyenkor 12 nem nyert árajánlatra 4 nyert jutott, addig idén éppen az ellenkezője a jellemző. Pedig most aztán tényleg válság van, nemcsak az építőiparban, hanem az egész világon! Számítsuk még hozzá azt is, hogy nem vett fel új értékesítőt, sőt egy régitől még meg is vált.
Mi lehet a titok? A helyzet megértésének a kulcsa egy lényegretörő kérdésre adott válaszban van, amely így szól:
Mi a különbség egy multi és egy átlagos magyar vállalkozás értékesítése között? olvasd tovább…
Elkezdődött 2009, és a médiából nem igazán lelkesítő hírekkel bombázzák a vállalkozókat. Különösen a multik brutális méretű elbocsátásaitól hangos a sajtó, és sok vállalkozói mélyen elgondolkozik, hogy akkor ő most vajon mit tegyen? Nem igazán motiváló ma vállalkozónak cégtulajdonosnak lenni. A különböző szakértő guruk sem adnak reális tanácsokat, inkább csak azt, hogy menjen el a tréningjükre és ott megmondják a tutit. De mégis mi az, amit feltétlenül meg kell tegyen egy cégvezető 2009-ben?
Egy biztos, ütőképes munkatársi gárdára van szüksége, nem álmos, munkaidő végét percre pontosan tudó, iwiw kezelésében doktori szinttel rendelkező munkatársnak látszó “potyautasokra”.
Ahogy Dobó István mondta az Egri Csillagokban: “Inkább kevés oroszlán, mint sok nyúl!”
Jó, jó, de hogyan? olvasd tovább…
HR = piacvezetö cégek luxusa?
Tavaly év végén biztosan sokan számot vetettek arról, hogy mit sikerült elérniük, mit nem, van, aki pedig az okokat elemezte. Én is ezt tettem és közben megdöbbentő felfedezésre jutottam a humánerőforrás menedzsmenttel kapcsolatban.A történet 2 évvel ezelőtt kezdődött, amikor részt vettem egy szűk körű tanácsadói konferencián. Itt a beszélgetés hevében nagy lelkesen elsütöttem, hogy 10 ügyfelemből 9 piacvezető, de minimum dobogós. A többiek jót derültek ezen, gondolom nagyképű kijelentésnek tartották (akkor utána én is), de nem hagyott nyugodni a dolog és utánajártam.
Megvizsgálva addigi ügyfeleimet meglepődve tapasztaltam, hogy a kijelentésem teljesen igaznak bizonyult, majd izgatottan elkezdtem utánajárni a lehetséges okoknak. olvasd tovább…