GYÍK

Gyakran Ismételt Kérdések

Miért tegező az egész weboldal és a blog?

Egy szakma vagy közös érdeklődési kör képviselői egymással tegeződni szoktak. Ez erősíti az összetartozást, és közvetlenebb kommunikációt tesz lehetővé. Munkám során eddig azt tapasztaltam, hogy azokkal az ügyfeleimmel, akikkel már az első találkozás alkalmával nem tegeződünk, nem szokott hosszú távú lenni az együttműködés.

Másrészről jobb szeretem a tegeződést, mert közvetlenebb, természetesebb kommunikációt tesz lehetővé, mint a magázódás. Amennyiben zavar, ezt maximálisan respektálom, ha magázódva írsz nekem, vagy felhívsz telefonon, akkor én is magázódva fogok válaszolni.

Miért nem írok a munkavállalók, munkanélküliek számára is hasznos tanácsokat?

Egész eddigi pályafutásom során a munkaadóknak segítettem, ebben vagy széleskörű szakmai tapasztalatom.

Miért nem írok állami témákról is?

Közel 2 évtizedes pályafutásom alatt egyszer sem dolgoztam az államapparátus valamelyik intézménye vagy állami tulajdonú cég számára. Próbálkozás volt, de mindenütt azt tapasztaltam, hogy ezen helyeken sokkal kevésbé számít az a fajta tiszta szakmaiság, amit én képviselek, amiben én jól érzem magam.

Ennek viszont az a hátránya, hogy szakmai tapasztalat híján nincs miről e tekintetben írnom, mert csak arról írok, abban adok tanácsot, amiben hitelesnek érzem magam.

Miért nem foglalkozom munkaügyi, adózási és cafeteria kérdésekkel?

Egyszerű, mert nem értek hozzá. A hr szakmából mindig is az igazi humán része érdekelt, az adminisztratívabb területek, mint munkajog, munkaügy, cafeteria, számvitel, TB, stb. nem.

Szerencsére ezen témákban viszont elég jól el vagyunk látva kiváló szakértőkkel, ezért nemsokára lesz egy külön partner ajánló oldal, ahol az általam ismert, és szakmailag minősített partnereket fogok ajánlani a fenti területekre.

Túl sok a bejegyzés értékesítők kiválasztásáról!

Ezen a területen viszont komoly szakmai múltam és jelenem van, továbbá kifejezetten szeretem az értékesítést. Másrészről ez az a terület, ahol nagyon jól mérhető a teljesítmény, ezért nagyon jól tudom rajtuk szemléltetni a kiválasztási elveimet, módszereimet.

Miért nincsenek konkrét esettanulmányok?

Az elmúlt 10 évben főleg kis- és középvállalkozásoknak dolgoztam, és dolgozom, ők viszont a multikkal ellentétben nagyon zárkózottak, sokan még referenciaként engedik magukat emlegetni, dacára, hogy rendkívül elégedettek a munkámmal. Az esettanulmány pedig számukra olyan, mintha egy orvos a leletüket kirakatnám a Népszabadság címlapjára. Ez van, tiszteletben kell tartanom e hozzáállásukat, sajnos emiatt nem tudok konkrét esettanulmányokkal szolgálni, kizárólag cégnév nélkül.

Miért nem írok gyakrabban?

Jót írni, mindig aktuálisat és "ütőset" nem könnyű, sokszor úgy érzem, hogy még ennél is ritkábban kellene. Úgy érzem, hogy ha hetente többször írnék, akkor annak a minőség látná a kárát.

Miért nem foglalkozom betanított munkások, operátorok, szakmunkások kiválasztásával?

Mert még életemben nem vettem egyet sem, és csak olyanról írok, amiben hitelesnek tartom magam. Mivel érdeklődés van e téma iránt is, ezért keresek olyan szakértőt, aki ebben jártam és jó párszor meginterjúvolom.

ÉRDEKEL A VÉLEMÉNYED: