Sokan ismerik azt a jelenséget, ami nem kevés emberrel történik meg a házasságkötése utáni időszakban, az addig sármos férfi idővel slampossá, undokká változik és pocakot növeszt, az addig csinos, vonzó nő pedig ápolatlanná, hisztissé válik és nagy hátsót növeszt. Miután mindketten megállapodtak, már nem kell annyira küzdeni a másik megnyeréséért.
Ez a jelenség a munka világában úgy szokott előfordulni, hogy felveszel egy jónak tűnő pályázót, aki a próbaidő alatt hihetetlen szorgalmas és motivált, a munkát annál a végénél fogja meg, ahol kell, majd a véglegesítése után mindez megváltozik. Teljesen leereszt, a próbaidő alatt mutatott szorgalomnak és motiváltságnak nyoma vész, olyan mintha tartalék üzemmódba állna át.
A nagy kérdés, hogyan lehet ezt megelőzni, már a kiválasztás során felismerni?
Van erre egy szakállas vicc is:
- "Maga mióta dolgozik ennél a cégnél?
- Amióta megfenyegettek, hogy kirúgnak."
A módszer egyébként nem kevés embernél még működik is, azonban nem erre szeretném e blogbejegyzésem kihegyezni.
Személy szerint én nemigen találkoztam ezzel a problémával, mert az általam felvett embereknél nem fordult elő, pedig rengeteg hibát követtem már el pályafutásom során, de ezzel a "leeresztős" jelenséggel még szerencsére nem volt dolgom. Beszélgetve azonban sok olyan vezetővel, aki már nem egyszer találkozott ezzel a problémával, az tűnt fel, hogy:
-
vagy nem mérték fel eléggé a pályázó motiváltságát,
-
vagy hagyták magukat meggyőzni a pályázó "fellépésétől".
Természetesen nemcsak ennyi oka lehet a jelenségnek, de én most az elsőt akarom kicsit jobban megnézni, azaz hogyan lehet felmérni a pályázók valódi motivációit?
Az egyszerűbb módszer szerint kérdésekkel, én pl. mindig megkérdezem, hogy mivel lehet őt motiválni, de nemrég egy szakmai fórumon ennél jóval cizelláltabb, rafináltabb kérdést osztott meg velem egy hr-es kolléga:
- "Egy katasztrofális hétvégéje volt, ráadásul hétfőn reggel bal lábbal kelt fel. Mivel tudnám önt, mint főnöke motiválni?"
Eddig, akinél megkérdeztem, alaposan elgondolkodott, senki nem válaszolt azonnal, még az igazi felkészült karrieristák sem. Igen, ez a kérdés hiányzik az állásinterjúra felkészítő könyvekből és weblapokról…
Ettől függetlenül a motiváltságot nem kérdésekkel lehet a legjobban felmérni, hanem a pályázó hozzáállásának megfigyelésével. Tudom, hogy ez sokak számára nem olyan egyszerű, mert emberismeret és tapasztalat kell hozzá, de felsorolhatok itt még további 10-20 rafinált kérdést, ezekkel sem fogod 100%-osan megállapítani a pályázó motiváltságát.
A legfontosabb a pályázó értékrendje és hozzáállása, amely részben jön csak ki a motiváltságot firtató kérdésekre adott válaszokból, részben pedig abból, hogyan válaszol. Inkább úgy lehet jobban megfogni, hogy az interjú végén magadnak tedd fel ezeket a kérdéseket:
-
Mennyire érdekelte a pályázót az elvégzendő szakmai feladat, vagy inkább a körülmények és a juttatások?
-
Miről beszél a pályázó korábbi munkahelyi kapcsán, pozícióról, sikerről, karrierről, fizetésről vagy inkább szakmai kihívásokról, a jó csapatról, érdekes feladatokról?
-
Miért akar hozzátok jönni dolgozni, praktikus okok miatt, vagy érzelmileg fogta meg valami cégetekben és/vagy meghirdetett munkakörben?
- Szerinted mennyire jelent neki előrelépést feladatokban, szakmai fejlődési lehetőségben a megpályázott munkakör?
“Az interjú végén magadnak tedd fel ezeket a kérdéseket:
Mennyire érdekelte a pályázót az elvégzendő szakmai feladat, vagy inkább a körülmények és a juttatások?”
Csak az elsőhöz szólnék hozzá:
1)Minden gazdasági társaság tevékenysége jövedelemszerzésre irányul. (a társaságok tulajdonosai közvetve vagy közvetlenül természetes személyek, akárcsak maga az alkalmazott)
a fentiek tükrében:
Vajon nem álszent képmutatás azt elvárni – a GAZDASÁG bármely más szereplőjétől – adott esetben a munkavállalótól, hogy őt “inkább az elvégzendő szakmai feladat” érdekelje, mintsem az elérhető jövedelem???!!!
Kedves névtelen kommentelő!
Nem, mert nem azt várjuk el egy pályázótól, hogy ne érdekelje a pénz, hanem olyan embereket keresünk, különösen kulcspozíciókra, akiknek a motivációjuk több, mint kizárólag a pénz. Akiket a feladat, a szakmai kihívás, netán a vállalat vagy szervezet missziója jobban motivál, mint a pénz.
Üdv, Tamás
Csak egy gondolat: a belsőből eredő motivációval sokkal jobban lehet mindenki számára és hosszú távon fűteni, mint csupán a pénzzel.
Adrienn
Így bizony
Kedves Digit!
Ez valahogy úgy működik szerintem, hogy mond meg mit tudsz nyújtani majd kérd meg az árát, mert ahogy írod a gazdasági társaság is pénzszerzés céljából működik de ott is megmondják mit tudnak nyújtani adott összegért. A gond ott van amikor pl. egy 500e Ft-ot érő munkára adott gazdasági társaság a munkavállalónak csak 250e Ft-ot hajlandó adni. Egyetértek abban, hogy azt hiszik a munkavállalónak nem kell pénz. Legyen az a vezető csúcs de ne akarjon csúcs fizetést, ha mégis belemegy és később a letett teljesítmény fejében mégis béremelést kér majd jól kirúgják.
Ez történt a férjemmel is.
Szerintem a csak pénzzel motiváltak azok, akik gondolkodás nélkül belevágnak olyan üzletnek és lehetőségnek mondott dolgokba, amitől épeszű ember haja égnek áll. A legszebb, mikor még ehhez különféle motiválónak mondott könyveket, dvd-ket, hegyeket mozgató hitet és hasonló dolgokat emlegetnek.
Tudom, nem a piramisjáték itt a téma, de néha elgondolkodtat, ha ezt az energiát hasznos munkára fordítanák hol tartana a gazdaság…
Erre így, ebben a formában nem is gondoltam, pedig mennyire igaz!
A hr-es trükkökhöz nem tudok hozzászólni, de abban egyetértek, hogy valóban nehéz egy embert kiismerni több interjú forduló után is. A pénzről annyit tudnék mondani tapasztalatból, hogy pénzért nem lehet dolgozni, dolgozni sikerért lehet. Pénzt pedig sikerért adnak, (általában) a megállapodás szerinti összegben. A gond akkor van, ha a Siker fogalmát a két fél teljesen másként értelmezi, pl. ha az alkalmazott csendes túlélőként minél tovább akarja élvezni a kellemes meleget, és ezt tekinti sikernek.
Kedves István,
Nagyon diplomatikusan fogalmazol, csak egy dologban vitatkoznék. Pénzért igenis lehet dolgozni, csak azt nem munkának hívják, hanem kínszenvedésnek. Kínszenvedés a dolgozónak, a főnökének és a vevőknek is.
Üdv, Tamás
Nagyon egyetértek Önnel és érdekesnek találom, a megközelítéseit!
Őszinte, okos és Emberi…. Gratulálok!
üdvözlettel: Anna
Kedves Anna,
Köszönöm.
Üdv, Tamás
Tisztelt hozzászólók!
A válaszokat olvasva úgy tűnik, egész egyszerűen a lényegét nem értették meg annak amit írtam.
Ezért kérem olvassák el ismét figyelmesen és értelmezzék.
(aktualitás: egyébként pl. a szlovák orvosok esetében… vajon, hogy is van ez…?! )
Kedves Ismeretlen!
Szerintem értettük, csak lehet, hogy nem egyről beszélünk. Amikor valakinek 150e Ft nettó kell a mindennapi megélhetéséhez, akkor természetesen nem fog elvállalni 100e Ft nettós fizetéssel egy munkát, akármennyire is megérinti a szívét, a lelkesedését, kivéve, ha annyira kihívás kereső, és persze vannak tartalékai.
Az egészségügy pont arra jó példa, hogy rengeteg olyan ember dolgozik ott, akit a pénznél jobban érdekel a másoknak való segítés, a hivatástudat, jó nagy “sz…ban” lennénk nélkülük.
A gond az olyan emberekkel van, akiket a pénzen és a saját életükön kívül semmi más nem érdekel (sajnos ismerek ilyet párat), akik emiatt nem közösségi emberek, továbbá munkáltatójuknak, kollégáiknak több bosszúságot okoznak, mint hasznot.
Pl. az ilyen ember úgy hagyja el munkahelyét, hogy nem érdekli ha a kollégáit emiatt “szarban hagyja”. Gondolom pár kommentelő tudna mesélni megtörtént eseteket.
Üdv, Tamás
Kedves Tamás!
Rendszeres olvasód vagyok!(azt gondolom, ez önmagáért beszél)
Mint korábban is írtam:
“Általában nagyon jó és abszolút pozitív a véleményem az általad leírtakról…”
de most ismét nem ért(het)ek egyet!
Ez a válaszod, úgy érzem egy kicsit demagóg hangvételű lett!
a tények röviden:
“A kormány korábban 300 eurós átlagos fizetésemelést ajánlott fel a kórházi orvosoknak azzal, hogy nincs több pénz az államkasszában. Az éjjeli tárgyalásokon ezt az összeget megemelték, de az orvosok nem elégedettek, legalább 707 eurós emelést követelnek.”
http://index.hu/kulfold/2011/12/01/1200_szlovak_orvos_matol_nem_dolgozik/
Ugye te sem gondolod komolyan, hogy a 707 eurós emelést az általad írt: “a mindennapi megélhetés” -ről szól!?
Ellenben, sokkal inkább az EU-s munkaerőpiacról…röviden “A PIAC” -ról!
pont ezért írtam az első hozzászólásomban is:
“Vajon nem álszent képmutatás azt elvárni – a GAZDASÁG bármely más szereplőjétől – adott esetben a munkavállalótól, hogy őt “inkább az elvégzendő szakmai feladat” érdekelje, mintsem az elérhető jövedelem???!!!”
Üdv, digit
Tényleg nem értünk egyet vagy nem ugyanarról beszélünk. Szerintem akit kizárólag a pénz motivál, az eleve nem megy orvosnak, legalábbis sem Mo-n, sem Szlovákiában, így e témában fel sem merül, amiről a blogomban írtam.
Más iparágban, pl. internetes médiában, ahol éppen egy komplett csapatot kell felvennem, pl. értékesítési vezetőt, itt labdába sem rúghat olyan ember, akit csak a pénz érdekel. Ez nálam nem azt jelenti, hogy kizárólag szívből dolgozik, hanem azt, hogy nem a fizetése van az első helyen, hanem a vállalat egyébként értékes missziója vagy maga a felépítendő rendszer nyújtotta szakmai kihívás.
A cégnél már dolgozik olyan értékesítő, aki csak a pénzért dolgozik, nincs is sok köszönet abban, amit csinál. Bejön reggel, délután ritkán van tovább, mint 4 óra, és épp annyit produkál, hogy ne rúgják ki.
Vagy létezik értékesítők között van olyan pénzmotivált is, aki őrült módjára dolgozik, mert kell neki a pénz, és teljesít is, de semmilyen csapatmunkában nem vesz részt (pl. szabotál mindenfajta crm rendszer használatot vagy más adminisztrációt), mert csak a fizetése érdekli.
Egyikkel sem lehet messzire jutni, komoly céget felépíteni.
E cégben a következő 3 évben ötszörös növekedés benne van, amit pénzmotivált emberekkel garantáltan nem fog tudni elérni, feladatorientált, a cég céljai iránt elkötelezett munkatársakkal viszont igen.
Üdv, Tamás
Kedves Tamás!
Nos… akkor a tények!
A munkáltató érdekei mellet, így érvelsz:
“…a következő 3 évben ötszörös növekedés benne van…”
Vagyis teljesen természetesnek veszed, hogy a munkaerő kiválasztásnál – ez a legfontosbb szempont – hogy a munkáltató erre optimalizál.
(és ez teljesen rendben van, miért is lenne másként)
írtam is az első hsz-ban:
“Minden gazdasági társaság tevékenysége jövedelemszerzésre irányul.”
(2006. évi IV. törvény a gazdasági társaságokról )
Épp ezért továbbra is úgy gondlom, jogosan teszem fel a kérdést:
Vajon nem álszent képmutatás azt elvárni – a GAZDASÁG bármely más szereplőjétől – adott esetben a munkavállalótól, hogy őt “inkább az elvégzendő szakmai feladat” érdekelje, mintsem az elérhető jövedelem???!!!
Üdv, digit
Sajnálom, hogy nem értjük egymást. Nem a munkáltató érdekei mellett érvelek, hanem egészen másról beszélek.
Egyébként az egy dolog, hogy a törvényben mi van, a munkáltatókra sem igaz mindegyikre, mert sokan vannak, akik már nem a pénzért csinálják, jellemzően ilyeneknek dolgozom, és én magam sem vagyok képes kizárólag pénzért dolgozni, függetlenül attól, hogy mit ír a törvény.
Ezért van az, hogy ilyen, hasonló mentalitású munkavállalókat keresünk, akiknek szintén nem a pénz az első, hanem ugyanaz motiválja őket, ami minket, ekkor fogunk mindketten jól járni.
Mindez nem azt jelenti, hogy senkit nem érdekel a pénz, csak egy embert elég sok dolog érdekel és motivál, a különbséget az adja, hogy a lista csúcsán, az első helyen a pénz van, vagy valami más.
A képmutatás az, amikor engem, mint munkáltatót csak a pénz érdekel, de azt várom el a munkatársaimtól, hogy életüket-vérüket adják a cégért…
Kedves Tamás!
akkor ismét…
“Vajon nem álszent képmutatás azt elvárni – a GAZDASÁG bármely más szereplőjétől – adott esetben a munkavállalótól, hogy őt “inkább az elvégzendő szakmai feladat” érdekelje, mintsem az elérhető jövedelem???!!!”
a fentiekhez kapcsolódóan:
“A legtöbb szakember ilyenkor kezdi úgy érezni, hogy kissé túlnőtt a cég által nyújtott anyagi kereteken. Általában a karrierépítésnek ebben a szakaszában érik be a munkahelyváltás igénye – sokan tovább is lépnek. A versenyképes fizetések miatt azonban rengetegen lojálisak a cég felé. ”
http://www.hrportal.hu/c/egy-keresett-szakma-aktuarius-20091111.html
Üdv, digit
Kedves digit!
Csak ismételni tudom magam, az emberek sokfélék, sokféle motivációval, elvárással. Vannak köztük akiket csak a pénz érdekel, van köztük, akiket pedig más is, ez utóbbiak közül én az olyanokat részesítem előnyben, akiket az érdekes, kihívást jelentő feladatok lelkesítik.
Nem várom el egy pénzmotivált embertől, hogy feladatorientált legyen, hiszen az olyan, mintha egy kutyától azt várnám el, hogy nyávogjon, csak igyekszem őket elkerülni a kiválasztás során, mert:
- a fizetésükért ők sokkal kevesebbet nyújtanak,
- állandóan csak a szükséges minimumot végzik el, ezért nevezem őket minimalistának,
- sok-sok figyelmet és kontrollt igényelnek a vezetőjüktől,
- összességében egy vezetőnek nyűg velük dolgozni.
Nagyvállalatoknál, multiknál, amikről a HR Portalos cikk is ír, nagyon nehéz elérni, hogy a csapat nagy része ne karrier és pénzmotivált legyen, de egy 10 fős kkv-ban minden egyes ilyen ember óriási terhet rak a többiekre és a cégvezetőre, míg egy feladatorientált viszont energiát, lelkesedést ad.
Üdv, Tamás
Kedves Tamás!
Véleményem szerint ezek a dolgok mind szépek és jók, csak valahogy nem tudom beilleszteni egy olyan pályázó profiljába, aki munkanélküliként keres állást és már nem is tudja mit akar, csak a több száz beadott pályázat közül győzzön már valamelyik. És teszi ezt nem azért mert nem motivált, hanem mert már nincs miből megélnie vagy teszem azt eltartania x számú gyereket. Lássuk be ez ma nagyon is aktuális történet. Akiknek a fent említett kérdéseket feltehetné, azok még dolgoznak és nem azért keresnek állást mert már nincs ennivalójuk, hanem mert éppen unják a banánt a jelenlegi munkahelyükön. de kérem a munkanélkülinek is kell munka!
Nézzünk például engem! Nem vezetők közül való vagyok de az általam elvégzett munkát mindig jónak becsülhetőnek vélték a korábbi főnökeim. Fizikai munkát végeztem. Az motivált, hogy tiszteltek, megbecsültek és figyelembe vették az általam fontosnak vélt dolgokat. Pl. Tanulás, család. Igen szeretek tanulni, és nem azért lettem csak fizikai munkás mert hülye vagyok, hanem mert nem volt lehetőségem tanulni. Ami még fontos, hogy a családom az első mindenek előtt, de a munkahely a második. Ezt úgy kell érteni, ha véletlenül valamelyik családtag bajba kerül akkor megyek. Cserébe a munkahely kap egy olyan munkaerőt aki alapjáraton jobban teljesít bárkinél és nem érzi meg a hiányát akkor sem ha épp egy családtag miatt nincs ott. Tíz évet dolgoztam egy cégnél ilyen formában. Mellette tanultam, szerveztem, másodállásban dolgoztam, aztán jöttek a gyerekek. Persze ezt is magas fokon műveltem, mert szeretek mindenben a legjobb lenni. Most tíz év után visszamennék a munkába. A cég ahol dolgoztam közben megszűnt, amit közben tanultam, tapasztalat nélkül nem tudom sikeresen megpályázni. De még ha el is jutok egy-egy állásinterjúra ott a gond nekik a gyerekek. Persze ezt sohasem mondják ki nyíltan, csak megkérdezik és ha beteg a gyerek. Nos mit mondhat egy anya. Persze, hogy otthon maradok vele, hiszen nem a szomszédra van szüksége vagy a nagymamára a betegség során, hanem rám. No persze ezt is meg lehet oldani, hogy ne legyen olyan hosszú az otthon töltött idő de ez már nekik nem fontos, csak az, hogy eleve van gyerek. A másik, hogy ha meg fizikai munkát választok, na oda gondolkodás nélkül felvesznek csakhogy: menjek szabadidőruhában dolgozni, ékszerek nélkül, mert nem tudják biztosítani, hogy nem lopnak el mindenemet amíg dolgozom. A telefonom nem lehet nálam, pedig a 10 éves lányom úgy jár iskolába, hogy mindig értesít merre jár. Nekem ez fontos. Ettől még tudok dolgozni. Bármit elvégeznék, hiszen már ennivalóra sincs pénzünk, csak ne alázzanak meg ennyire. Hol van itt a cég iránti motiváció, és bizony ennél az esetnél is minimum két fordulós interjún vettem részt. Ez már eszelős. Mi motiváljon ilyen esetben. Ami motivál azt semmi pénzért nem kapom meg, akkor meg miért várják el, hogy motivált legyek. Ideges anyuka, nem tudja mi van a gyerekkel, munka után szabadidőruhában vigye zeneiskolába a gyereket, mert hazamenni már nincs idő stb.
Kedves Csilla,
Kommented ellentmondásoktól teljes. Teljesen világosan egy olyan ember rajzolódik ki belőle, aki nem pénzmotivált, mégis ellenkezel azzal, amiről írtam.
Itt a probléma a gyermekek miatti diszkrimináció és nem a motiváltságod. Kívánom, hogy minél hamarabb megtaláld azt a munkaadót, ahol kölcsönösen elégedetten sokáig tudsz dolgozni.
Üdv, Tamás
Kedves Tamás!
Köszönöm, hogy rávilágítottál a lényegre. Régen mindig azt mondtam, hogy a pénz csak szükséges rossz. Most viszont nincs más választásom mint a pénzt vágyni, mivel a lányaimnak szükséges dolgok bizony súlyos pénzbe kerülnek.
Nem ellenkezem azzal amit írtál, hanem kiegészítem. Azok akik képesek egy cégre motiválódni, nem küzdenek anyagi gondokkal. Egyébként létezik azaz ember aki tényleg szinte magáénak tekinti a céget, pedig csak alkalmazott. Én ilyen voltam és lennék most is ha lenne hol.
Egyébként már úgy érzem, hogy nincsenek olyan humánus munkaadók – vagy inkább okosnak kéne neveznem – aki képes rájönni manapság, hogy a “nevetés kifizetődőbb mint a sikoly”. Ha erre rájönnek a munkaadók jobb lesz a világ. De az ostobák szeretik maguk alatt vágni a fát.
Üdv, Csilla
Kedves Csilla! A hozzászólásom az észrevételedhez csak annyi,hogy kevés az a munkaadó,aki meg becsüli és meg is fizeti a munkádat.Mikor egy céghez jelentkezel,akkor neked kellene eldöntened,hogy az adott cégnél milyen szerepet szeretnél betölteni vagy kiérdemelni.Vannak olyan cégek Magyarországon,akik meg fizetik a munkádat és ha elég motivált vagy akkor a sikereket is kiérdemelheted.Lehet,hogy az eddigi munkahelyeid nem azokat a feltételeket tudták biztosítani,amit te szerettél volna,de mindig van rá megoldás.Vannak emberek akik az alkalmazotti viszonyt el nem mernék hagyni,akár mennyire megalázzák őket és vannak emberek,akik a sikerre éheznek és inkább a saját útjukat járják.Ha szeretnél sikert és pénzt is keresni,akkor a saját hozzáállásod tükrében teljesíts és keress olyan munkát,ami neked ezeket megadja.
Kedves Csilla! Ha tényleg lelkiismeretes vagy és hajlandó is egy céget,aki 10 éves sikeres piaci múlttal rendelkezik népszerűsíteni,akkor szívesen tudnálak a csapatomban.Persze csak akkor ha a munka lehetőséget keresed.Az ajánlatom számodra a rész és teljes munkaidő mely kötetlen,de kötelező az eredmények szempontjából.Az emberek sajnos összekeverik az állás és a munkahely kifejezését.Valaki azért keres állást,hogy némi anyagi ellenszolgáltatásért eltöltse az idejét távol az otthonától,és vannak azok az emberek akik a kihívást keresik saját céljaik eléréséhez.Szerintem napi szinten találkozunk olyan emberekkel,akik dolgozni akarnak és ha ajánlasz nekik egy megoldást,mellyel javíthatnának a saját helyzetükön,azt gondolkodás nélkül elutasítják.Vajon miért?Szerinted van bennük motiváció vagy a pénz utáni vonzódás?Vagy csak céltalanul bolyonganak?
Kedves Tamás!
A motiváltságot több oldalról is tapasztaltam.
Egyrészt mint munkavállaló. Volt olyan munkahelyem, ahol napi 8 órát dolgoztam, a munka nem igényelt nagy tudást, és csak igen rövid ideig jelentett kihívást a betanulás. Kellett a pénz, de kínszenvedés volt.
Másrészt megtapasztaltam a másik oldalt is, amikor úgy dolgoztam végig vendéglátásban egy balatoni szezont 12 órában szabadnap nélkül, hogy imádtam csinálni és öröm volt kiszolgálni a vendégeket finom ennivalókkal. És nem kerestem többet mint a 8 órás szenvedésnél.
Harmadrészt megtapasztaltam, mint csoportvezető is, hogy aki szereti azt amit csinál az teljesen másképp végzi a munkáját, és aki nem szereti, csak elvan hogy legyen valahol a melegbe és ne otthon kelljen fűteni
az dupla annyi fizetésért sem dolgozott volna lelkesebben.
Amikor az ember olyan munkát végez – akár kevés, akár sok pénzért – amit nem szeret, az megöli a lelkét. (szerintem
)
Üdv.
Éva
Kedves Éva,
Az utolsó bekezdésed újra leírom, mert annyira jól megfogalmaztad, hogyan is gondolkodom a munka és motiváció viszonyáról:
“Amikor az ember olyan munkát végez – akár kevés, akár sok pénzért – amit nem szeret, az megöli a lelkét.”
Köszönöm, Tamás
Kedves Éva!
Szerintem az ember lelkét jobban “megöli” az, ha olyan embereknek dolgozik, akik nem érdemlik meg sem őt, sem a hozzá hasonlóan teljesítőképes kollégákat. Olyan vezetőkre gondolok, akik csupán saját önző érdekeik miatt feláldozzák azokat, akikre a bajban is számíthatnak. Én a kutyámat sem tenném az utcára csak, ha belém marna, de ez más kérdés… Arról nem beszélve, hogy van olyan “szervezetfejlesztő” – én nem nevezném annak sem emberileg, sem szakmailag- aki maffiózokat vesz fel – neki nem számít alapon -, mert “más farkával” könnyű verni a csalánt… Nem kell sajnálni egyiket sem, amikor egyedül maradnak a “romokon”, így már tényleg KÖLCSÖNÖS lesz…