Riasztó lehet egy idióta kép az iwiw-en!

írta: Kelkó Tamás | 2010. február 1.

Riasztó lehet egy idióta kép az iwiw en! munkaero kivalasztas allaskereses Munkám során egyre gyakrabban merül fel a kérdés, hogy a felvételiztetők mennyire nézzenek utána a közösségi portálokon a pályázóknak? Az USA-ban ez már annyira komoly téma, hogy maga a Microsoft végzett egy 2500 fős reprezentatív felmérést az ügyben!

Azt vizsgálták hr menedzserek, és toborzási specialisták megkérdezésével, hogy a pályázók online megjelenése, reputációja mennyire befolyásolja őket a végső döntésben? Az eredmény megdöbbentő, legalábbis az álláskeresők számára mindenképpen, de mi is komoly tanulságot vonhatunk le belőle.

A felmérés szerint ugyanis az USA-ban a hr menedzserek 70%-a utasított már el pályázót az online megjelenése (jellemzően fotója) alapján, míg Nagy Britanniában ez az arány csak 41%.

A Microsoft egy rövid prezentációt is közzétett erről a weboldalán (sajnos csak angolul tudóknak):

A Microsoft videója

Milyen következtetést vonhatunk le ebből?

Egy biztos, látszik, hogy a világban, különösen az USA-ban egy állás betöltésénél rendkívül számítanak a külsőségek, túl sokat is számítanak. A nagy kérdés ugyanis, hogy mekkora az összefüggés egy pályázó iwiw-en (vagy más közösségi portálon) lévő idióta képeinek a munkahelyi teljesítő képessége között?

Háááát, lehet, hogy van, de lehet, hogy nincs. Egy biztos, hogy eléggé BIZONYTALAN!

Az is biztos, hogy egy idióta iwiw-es fotó miatt én nem fogok kiszelektálni valakit, ha a többi dolga egyébként rendben van. Miért tenném?

Biztos te is ismersz olyan embereket, akik profik valamilyen szakmában vagy akár egy hobbiban (a lényeg, hogy profik benne), de saját maguk reklámozásában antitalentumok. Persze, ha marketingest, pr-ost keresel a cégedbe, akkor megfontolandó, hogy a pályázó milyen képet mutat magáról az interneten, de mennyit számít egy kiemelkedő szoftverfejlesztőnél, ha az iwiw-en egy ilyen Micimackós képet találsz?

Sokan egyébként azért szelektálják ki az ilyen pályázókat, mert attól félnek, hogy cégükre rossz fényt vet, ha ilyen embert alkalmaznak. Én ezt megoldanám azzal, hogy amikor felveszem az illetőt, akkor szépen megkérem, hogy az iwiw-es adatlapját tegye kicsit konzervatívabbá, mert itt nálunk éppen szerencséje volt, meg különben is, most már az új munkahelyét illően képviselje.

Ennyi, többet biztosan nem foglalkoznék vele, mert ismerek jó pár olyan embert, aki a magánéletben idióta (azért Dr. House-al nem vetekszik egyik sem),  de a munkahelyén rendkívüli teljesítményekre képes, meg olyat is, aki a magánéletében rendkívül szolid.

Egy biztos, egy iwiw-es fotó alapján megítélni, hogy az illető mennyire teljesítőképes a munkahelyén, szerintem eléggé BIZONYTALAN! (csak zárójelben jegyzem meg, hogy az is megér egy misét, hogy a fenti 70% melyik zsebében hagyta a humorérzékét?)


27 hozzászólás
  1. Szia Tamás!

    Egyetértek, a közösségi portálokra feltett fotók, adatok, olyan információk, melyeket nem szabad összefüggésbe hozni a munkahelyi teljesítménnyel. Ha megfigyeli az ember, akkor a zsenik többségével a magánéletben nem lehet együt télni.

    Ugyanakkor éppen az előítéletek miatt, az álláskeresés idejére valóban érdemes konszolidálni az közösségi portálon való megjelenést. Arról nem is beszélve, hogy image építésre is nagyon alkalmas.

    Én is sok olyan HR-est ismerek, akik megnézik, hogy mit találnak a közösségi portálokon az egyes jelöltekről. Van olyan rokonom, akinek javasoltam: ne azzal kezdje, sőt az álláskeresés idejére törölje ki azt a bejegyzését az önjellemzéséből, hogy “szeretek lustizni”.

    Tamás! Nagyon szép, letisztult ez a blogoldal!

    Üdv.,

    Magda Attila

  2. Az én személyes kedvencem:
    “Ezt csinálom mikor dolgozom: semmit / várom hogy vége legyen / idegesítem a főnököt..” stb.
    :-)

    • Kelkó Tamás permalink

      Utána meg állásinterjún esküdözik, hogy mennyire szorgalmas, és lojális a munkaadójához. :-)

      Biztos hiteles…

  3. Attila permalink

    Izgalmas téma. Erről annak a rendőrnőnek kellene nyilatkoznia, aki iwiw fotókhoz kölcsönadta szolgálati fegyverét.

    Valljuk be, vannak egészen idióta emberek, akik úgy gondolják,
    hogy mekkora poén matarészeg fotókat feltölteni, vagy pucsítani egyet-kettőt.

    A kedvenc történeted a meztelen iwiw-es fotóval jelentkező rendelkezőről miért nem szerepel benne?:)

    • Kelkó Tamás permalink

      iwiw-es jelentkező?

      Volt olyan, akinek egyenesen az önéletrajzában volt ilyen kép, továbbá azt is megjegyezte magáról, hogy sok mindenre hajlandó a munka érdekében… :-) (vajon mire gondolhatott?)

  4. Szűcs Viki permalink

    Sziasztok!

    Én is megnézem Hr-esként az iwiw-et. Eddig csak egy alkalommal találtam nekem kevésbé tetsző dolgot, amit az interjún szóvá is tettem. Bevallom, nehéz volt leküzdenem az első benyomásból fakadó előítéletemet, de győzött a jelentkező teljesítménye és persze még aznap lekerültek az iwiw-ről a trágár kifejezések.
    Egyébként sok jelentkező nagyon is tisztában van azzal, hogy olvassák az adatlapjaikat a Hr-esek, ezért úgy alakítják a profiljukat, hogy minél tetszetősebb legyen a róluk kialakult kép:-))

    És visszafelé is működik a dolog: számos esetben engem is “megkeresnek”, és közös ismerősön keresztül próbálják befolyásolni a döntésemet:-))
    Szóval én is nagyon csínján bánok minden ilyen információval!

    Szűcs Viki

    • Amikor még munkavállaó voltam, én is odafigyeltem az iwiw megjelenésemre, és vállalkozóként is odafigyelek. Ökörködni máshol, kevébé szem előtt lávő helyeken is lehet. Mert azért ugye, azt is szokott az ember.

  5. kakukkfióka permalink

    :D DDDDDDDD

    Na ezt már szeretem! Ez az Tamás! Privát véleményem, hogy akinek nincs humorérzéke, “savanyúcukor”, az a munkahelyen nem éppen motiváló tényező a társai számára. Amelyik cégnél kikötik, hogy hogyan nézzen ki az iwiw oldalam, ott nem szeretnék dolgozni! :) Ugyanis, Semmi közük hozzá!:)

    Az emberek legyenek boldogok a magánéletükben, és ha ehhez az kell, hogy elengedjék magukat, hát tegyék!!!:)

    Akkor az ilyen cégek azt is kikötik, hogy a munkahelyi bulikon nem lehet alkoholt fogyasztani? Úgy megcsöcsörészem a kolléganőmet tánc közben, ahogy illik! És ha valamelyik beosztottam nem tudja elengedni magát, hát segítek! :)

    Az igazán vagány emberek feltesznek magukról olyan képet is amelyik nekik tetszik, másoknak esetleg nem.

    Nagyon jó volt a téma Tamás, kicsit lazító az eddigi “nehéz ügyek” után.

    Köszi!

    • Czinger Márti permalink

      Veled értek eggyet Kakukkfióka!
      Nem tudom miért háborít fel ennyire de minden esetre ki vagyok akadva ezen az iwiwes történeten.Meg ezen a sok “hülyén”aki az iwiwről következtet emberekre.És még peranyagot is szed le.Megáll az eszem.Nem tudom embereknek lassan semmi em szent?Csak lehessen valamin csámcsogni?

      • Kakukkfióka permalink

        :D

        Vigyázz! azt hiszik, hogy a kolléganőm vagy! :D

  6. :)
    Régen – még Ballmer előtt – nem volt ennyire konzervatív a Microsoft… emlékszem mégmikor egyik nagyprojektjük után Gates a Redmondi headquarter medencéjébe ugrált a többezres alkalmazotti tömeg előtt… Szóval jó 20 éve náluk policy volt hogy igenis az alkalmazottak érezzék jól magukat (sic!) és támogatva volt minden habókosságuk – főleg a programozóké, kreativitásukat nem megrövidebbítendő :)

    Nem mondom persze, hogy pl az én cégemben megengedném – mert én pl úgy tapasztaltam hogy “az alma nem esik túl messzire a fájától” ha valaki Dr. House szinten tud elviselhetetlen félkegyelmű lenni a mindennapi életben munka után, azért az a valaki a munkában sem fog skizoid módon kiemelkedő és végtleenül tisztelettudó módon viselkedni (akárcsak ha engem nem is tisztelt, de a cégpolicy-t igen)…
    Egyrészt én így látom, másrészt persze én ilyen szigorú fajtából vagyok faragva, harmadrészt pedig úgy vélem, ez azért cégfüggő,de legalábbis _pozíciófüggő_. Egy séf aki bent sürög a az éttermi konyhában, neki tök mindegy de a pincér aki a vendégek közt szaladjál mondjuk Grand Hotel Royal, és meglátnám fulltetkós alkaral, pirszinggel és hozzá illőséróval… hát nem tőle rendelnék ételt, satöbbi szóval aki Ügyféllel kontaktol – bármiylszinten -, annál nem mindegy. Aki backoffice és nem frusztrálhatja az ügyfelet,sem a cégvezetőt és az cégimage felelőst, ott talán megengedhető…
    Bocs ha nagyon sokat írtam… :) csak 1 vélemény volt

    • Kakukkfióka permalink

      Kedves Róbert!

      Az a jó, hogy ilyen sokfélék vagyunk, és az ügyfelek is azok. Így mindenki megtalálhatja a számítását.

      Volt egy műszakvezetőm. Az iwiw oldalán egy szamárfüles idióta képpel. A műszakot úgy irányította ahogy kell, példaértékű volt a csapata teljesítménye, hadrafoghatósága, rugalmassága.
      Rendszeresen elvitte őket bulizni, ittak-ettek, táncoltak, jól érezték magukat, mégis ha munkában voltak, 120%-on ment minden.

      Ebből a srácból nem hiányzott a jó értelemben vett lazaság, a vagányság és ha kellett ,a szigor… Ez az ember mindíg a szemembe mondta, ha valami nem tetszett neki és ezt becsültem is benne.

      Szal. én másként látom. Én a munkahelyi egyenruhát sem kényszeríteném senkire. ( A munkavédelmi ruha az más)

      De mindenki másképp csinálja. Én a kreatív embereket szeretem és úgy tapasztaltam, hogy a kreativitás ilyen környezetben jön ki a leginkább.

      Persze a hadseregnek másokra van szüksége… vagy a Toyota rendszernek…

      Mindenki másképp csinálja. :)

      Üdv:

    • Ibolya permalink

      Kedves Róbert! Én egyetértek a “pozíciófüggő” jelmondatoddal.
      Néhány munkahelyem már volt, van élettapasztalatom-ami ebből következik, nem vagyok kezdő-, a legutóbbi helyen vezetőként.Soha meg nem tudtam volna tenni, hogy farmerben menjek be- mint mások./Sajnos tőlem függetlenül megszűnt egy hónapja./
      Egyébként a shéf komoly pozíció, csak munkaruhában van.
      Biztos, hogy nem tennék fel magamról olyan képet, ami nem a legelőnyösebben mutat.Bár a humort én is szeretem.
      Bocs, hogy tegeztelek.Üdv: Ibolya

  7. Szilvia permalink

    Az IWIW sokrétűen használható, pl ezt szoktam böngésznia a perek során ha valami nem stimmel a felek előadásával. Egyik peremben a …peres égre-földre esküdözött, hogy vagyontalan, és amikor becsatoltam a periratok közé az IWIW-en általa felrakott új autóm átvétele című képet és a nyaralás …. – n képet, eléggé csodálkozott :)

  8. Czinger Márti permalink

    Sziasztok!
    Hát el vagyok képedve.Az ,hogy mi van rólam az iwiwen,azt soha nem gondoltam volna ,hogy érdekes lehet egy munkakör betöltésével kapcsolatban.Mi az ,hogy szeretek bulizni a haverokkal ,szeretm a koncerteket,szeretek a Voltra járni vagy tavaly éppen a Hegyyalján voltunk az milyen összefüggésben van a munkamorálommal?Max.annyi ,hogy hajlandó vagyok sokat dolgozni azért,hogy az ilyen írányúhobbijaimra tudjak áldozni.Habár ez sem igaz.Mivel nem dohányzom,nem iszom csak alkalmanként nagyon nem kell összrhúznom magam ,hogy ilyenekre is telljen.Nem értek egyet ezzel az egésszel.

  9. Czinger Márti permalink

    Jó most elolvastam egy másik hozzászólást is.Úgy tudtam ,hogy az iwiw buli oldal,de ha néhányan arra használják ,hogy a pereikhez anyagot gyüjtsenek(ingyen ,mert így nem kell magánnyomozót fizetni,stb.)akkor inkább megszüntetem az ottlétem.Undorító,gusztustalan.Lesülne a pofámról a bőr ha ilyeneket tennék.Maximálisan ki vagyok kattanva.

    • kakukkfióka permalink

      Azért Márti, a bűnesetek azok mások. Engem is idegesít, amikor valaki villog a kocsijával, meg selyemingben jár, a bíróságon meg előadja, hogy milyen szegény…

      Sajnos én is tapasztaltam ifjú koromban, amikor postásokat helyettesítettem, hogy a barna gyerekek a mercijükkel mentek segély-t intézni az önkormányzathoz. Csak ott sajnos eég töketlen emberek ülnek sokszor… :)

  10. Talán működik az a mondás, hogy “az első benyomást nem lehet megismételni” -legalább is nehéz.
    Persze egy kép nem döntheti el valakinek az értékét, de ha egy olyan állásra pályázik ami számára fontos, akkor érdemes átgondolnia, hogy “milyen csomagolásban” adja el magát.
    Én is találkoztam már olyan emberrel, aki ránézésre nem volt valami bizalom keltő, de ahogy jobban megismertem, egy rendkívül értékes embert takart a nem éppen előnyös külső megjelenés.
    Úgy gondolom az első fordulóban azért nagyobb esélye van egy konzervatívabb, szolid megjelenésnek. Persze ezt is cége válogatja.

    • Kakukkfióka permalink

      Szerintem elég nagy baj, ha Hr-esként nem egy nyitott embert foglalkoztatnak. És itt van az a gond, hogy abszolút élettapasztalat nélküli fiatal, frissen végzett Hr-eseket alkalmaznak…

      Én csak annak adnék munkát humánerőforrás területén, aki már minimum 10 évet bizonyított vezetőként.

      Üdv:

      Kakukk!

  11. Fagyal István permalink

    Szia Tamás!
    Eddig nem kerestem rá a pályázóra az iwiw-en, lehet, hogy hiba volt?
    Nekem is az a problémám ezzel, amit te is boncolgatsz.
    Lehet, hogy idióta a kép, de attól még lehet elkötelezett, magasan teljesítő munkaerő.
    Számomra az sem mellékes, hogy felmer vállalni magáról egy ilyen képet.
    Az átlagemberek általában csak a legjobban sikerült, legszuperebb képüket teszik ki az iwiw-re.
    Lehet, hogy átlag fölött van, vagy átlag alatt, vagy nem normális?
    Ha tudjuk mi az átlagos szó, (napi 8 órát dolgozgat, hazamegy, leül sörözni a tv elé) akkor még jó is lehet, ha nem normális.

    Üdv: Fagyi

  12. Kedves Béla, Kedves Fagyal István,

    az első benyomást nehéz megismételni – hát igen… eleddig közel 40 ember fölött voltam csoprotvezető és anno az egyetemen több százat vizsgáztattam. Lehet hogy ők pont az a többszáz volt akire igaz, hogy az alma nem esik túl messze a fájától, de hozzá kell tenni: az is tény hogy mi nem “átlagos”, 8 órában gondolkodó kollégákat alkalmazunk, persze nem is multi módjára, ahogy Tamás tegnap előadásán fogalmazott, hogy “megvesszük az életét” de aki nálunk átlagosan teljesít, az számunkra csak visszatartó erő. Úgy gondolom, _pozíciója válogatja_, a feladat amit meg kell oldani, a cégpolicy amit képviselni kell,de ahol nem ilyen speciális a HR mint nálunk, ott igaz lehet hogy “aki egy picit őrültebb mint az átlag, az legalább nem savanyodik bele a munkába” Mert az nagy baj.

    Kedves Márti:
    pont azt írod hogy csak bulizós kép, semmi szesz semmi önrombolás,hát akkor ki a munkaadó akiben rossz kép alakul ki rólad? szerintem senkiben sem…

    Persze a mackósjelmez elég sarkos szerintem, _megosztó_ dolog, kitűnő választás egy jó blogtéma indításához ;)

  13. Kapeller Anikó - NessieGraf permalink

    Speciel az iwiw-es fotók és egyebek. Van egy hely, ahol sok fórum is akad. Ott rendszeresen találkozom iwiw fotókkal és adatlapokkal – aztán jó hosszan zokogok…

    Szívem szerint az aktív iwiw tagokat alapból fel se venném. Borzalom az az oldal működésileg, tagjaival szembeni kérdéseivel és egyáltalán. Valamikor születésnapomra kaptam, hogy beléptettek iwiwre. Ha nem ajándék lenne, eszembe nem jutott volna. Szóval maga a program erősen negatív.

    A munkáltató szempontjából lehet elvárás, hogy ne olyat vegyen fel, akinek az adatlapja taszító, mély sötétséget sugárzó, képei szintén. De azért a munkavállaló szempontjából is kérdéses szint, ha közösségi oldalon még a cipőméretét is közli – persze rossz helyesírással.

    • Kakukkfióka permalink

      Ez olyan mint a gyerekeknél a módos vagy, vagy rapper, vagy Eddás…. És akkor fujjognak egymásra!

      Elég nevetséges elvárások. A személyes találkozást semmi sem helyettesítheti. Ott meg kell látnod, hogy az-az ember neked megfelel-e. Akár meg szoktam nézni húszat is,nem sajnálom rá az időmet, a fáradtságomat, mert tudom, az lesz az az ember aki leveszi majd a munkát a vállamról… Nem azért, mert béna vagyok és nem tudom kiszórni az alkalmatlanokat, hanem mert nyitott vagyok és alapos. És tapasztalatból tudom, hogy nem a faarcú jófiúk szoktak a legjobban teljesíteni. :) De munkaköre válogatja.

  14. Kedves Tamás!

    Ez valóban egy érdekes téma. Amikor nagyban állást kerestem, egy kedves ismerősöm (köszönet érte ) hívta fel a figyelmemet a HR-es kutakodási szokásokra. Bár az iwiw-re és társaira mint „kapcsolattartó” portálokra gondoltam, sajnos be kellett látnom, hogy ez a legegyszerűbb módja, hogy megnézzük a pályázó hátterét. Megkövezhető vagyok, de azt gondolom, hogy egy szint felett ne tárja ki senki a magánéletét – vagy vegye számításba a következményit.
    Ezért gyorsan minden olyan információt leszedtem magamról, amihez csak nekem van közöm. Ha jól emlékszem, legalább egy napon keresztül tisztítottam az oldalakat és most körülbelül csak annyit lehet talál rólam amit akartam is.
    Találtam persze HR-es oldalakat például a LinkedIn-en is és gondolom nem árulok el újat: magukról kivétel nélkül csak szakmai adatokat jelentetnek meg.
    Hát igen, a magánéletbe férkőzött a web és ezzel együtt kell szeretni vagy csak használni.

    Üdv, Tollas Attila

  15. Gáspár Norbert permalink

    Hölgyek Urak!
    Én megnézem az iwiw felületét a jelentkezőnek. Hiszen megeshet, hogy az ügyfelem is jelölni fogja és a komoly nagy döntéseket hozó női értékesítőm az egyik képen épp a sarokban fetreng részegen, két-három férfi+nő mászik rá elég túlfűtött állapotban és…
    Mit fog gondolni a partner aki sok milliót akar épp elkölteni a jó megjelenésű és komoly értékesítőnél, aki az én cégemről alakítja ki a képet??? Lehetséges, hogy én vagyok maradi, de van egy határ amit közzéteszünk…

    • Kelkó Tamás permalink

      Sokan felháborodnak, hogy egy munkáltatónak mi köze van a dolgozója magánéletéhez, de a példád, kérdésedből jól látszik, hogy bizonyos munkakörök esetén igencsak sok.

      Ahogy egy celebnek, egy politikusnak sincs magánélete (jogilag lehet, de marketing szempontból nem megoldható), mert minden mozdulatával alakítja magáról a képet, ami a folyamat végén a sikerességét és pénztárcáját befolyásolja.

      Egy értékesítő pedig a cég arca…

Egyetértesz, tiltakozol, írd meg a véleményed!

Megyjegyzés: XHTML megengedett. Az e-mail címed nem jelenik meg publikusan.

RSS a hozzászólásokhoz