Címke: ‘Csapatmunka’

máj 22 13

A legelső vezetői hiba

írta: Kelkó Tamás

A legelső vezetői hiba vezeto kivalasztas blog kategoriak vezetes atadasa szervezetfejlesztes probaido munkaero kivalasztas

Van egy olyan súlyos hiba, amit a vezetők több, mint a 80%-a elkövet, és elég sok köze van a toborzáshoz. Nyugodtan nevezhetném a vezetők népbetegségének, és nem túloznék, mert annyira elterjedt. Ami az érdekes vele kapcsolatban, hogy a vezetői iskolákban, kurzusokon szinte mindenütt tanítják, mégis tömegesen követik el nap, mint nap.

A történet ott kezdődik, hogy egy céghez, vagy egy csapat élére kineveznek valakit vezetőnek. Az új vezető pedig már az első napon elköveti ezt a tipikus hibát, és ezzel nagyjából már az első napon el is veszíti a még meg sem szerzett vezetői hitelességét, ami nélkül elég nehéz embereket irányítani. Mi ez a hiba? Miért követik el szinte menetrendszerűen?

Tovább a teljes tartalomra »

dec 13 12

Motiválás eszköze a pohárköszöntő?

írta: Kelkó Tamás

Motiválás eszköze a pohárköszöntő? munkatarsak motivalasa Gyakran kapok kérdéseket munkatársak motiválása témában, amelyeknek azonban van egy határozott irányvonala. A legtöbb vezető úgy gondolja, hogy munkatársait motiválása az valami hivatalos dolog, amire fel kell készülni, amihez továbbá különleges képességek kellenek.

Igaz, hogy a sok-sok tréning, szakkönyv és jótanács özönében könnyű azt hinni, hogy ez valami rendkívül fennkölt dolog, de ha így lenne, akkor teológia szakot kellene végeznie minden vezetőnek az egyetemen. 

Egy biztos a munkatársak motiválása témakörére is, hogy a való élet gyakorlat sokkal egyszerűbb, mint az akadémikus elmélet! És itt most nagyon a való életről beszélek és nagyon az alapokról. Jó példa rá az a cégvezető, aki a minap kérdezte meg tőlem, hogy a karácsonyi rendezvényükön, ami csak egy vacsora egy étteremben, milyen beszédet, pohárköszöntőt mondjon a munkatársainak? Tovább a teljes tartalomra »

szept 25 12

A vonzás törvénye

írta: Kelkó Tamás

A vonzás törvénye toborzasi strategia szervezetfejlesztes munkaero kivalasztas

Remélem ismered az utóbbi évek legnépszerűbb önfejlesztő könyvét, amit Rhona Byrne "A Titok" címmel írt. A könyv amellett, hogy világsiker, internetes fórumokon kapott hideget és meleget, mostanában is tanuja voltam, amikor valaki a Facebookob hihetetlen dühvel szidta azokat, akik hisznek a könyv legfőbb üzenetében, a "Vonzás törvényében"! Pedig a vonzás törtvénye létezik, én bizony a személyzeti munkámban elég gyakran találkozom vele, habár nem abban az értelemben, ahogy a könyvben szerepel. 

Arról van szó ugyanis, hogy vannak cégek, ahova ha belepusztulok sem tudok megfelelő jelölteket állítani, miközben meg vannak olyanok, amelyekhez csak feldobok egy egyszerű álláshirdetést a Profession.hu-ra, és a kiválasztási folyamat végén alig bírunk választani a jobbnál jobb pályázók közül.

Mi lehet, és van-e itt egyáltalán valamilyen titok, amely magyarázatot ad erre a jelenségre, és amely alkalmazásával felül tudunk kerekedni e véletlennek látszó helyzeten? Tovább a teljes tartalomra »

szept 17 12

Mindig az értékesítő a hibás?

írta: Kelkó Tamás

Mindig az értékesítő a hibás? toborzasi strategia szervezetfejlesztes ertekesitok kivalasztasa csapatmunka Vajon mindig az értékesítő a hibás, amikor nem megy az eladás? Vajon egy jó értékesítőnek bármit el kell tudni adnia? Vajon, vajon és vajon, megannyi kérdés, ami az utóbbi időben felmerült bennem. Elég sok vezető talált meg ugyanis azzal a kéréssel, hogy nem teljesítenek jól az értékesítői, és keresni kellene jobbakat. Dacára, hogy nemsokára az értékesítők kiválasztásáról fogok tréninget tartani, most mégis arról írok, hogy mik lehetnek azok az esetek, amikor nem az értékesítő a hibás? 

A válasz nem is olyan egyszerű, és ez magyarázatot ad arra, hogy miért tartom fontosnak egy vállalatnál, vállalkozásnál a "munkakörnyezetet" az értékesítők számára. E blog szűk keret minden tényező alapos kivesézésére, de igyekszem a legfontosabbak felsorolni… Tovább a teljes tartalomra »

jún 5 12

Fluktuáció, mesterségesen?

írta: Kelkó Tamás

Fluktuáció, mesterségesen? szervezetfejlesztes munkatarsak motivalasa leepites elbocsatas fluktuacio blog kategoriak csapatmunka Sokat halljuk, tapasztaljuk, hogy a fluktuáció rossz. Fárasztó és drága a munkaadónak, mert új munkatársak keresése mindig az, és kellemetlen a munkavállalóknak, mert a mai nehéz időkben nem könnyű jó munkát és munkaadót találni. Azonban a fluktuációt így önmagában rossznak, minden baj okozójának beállítani annyira intelligens dolog, mint a sót halálos méregnek kikiálltani, hiszen egy marékkal belőle meg lehet ölni egy embert!

Ahogy azonban a só rögtön minden ételünk és életünk nélkülözhetetlen alkotójává válik, ha kellően keveset használunk belőle, ugyanúgy a fluktuáció is rendkívül kívánatossá válik, ha kellően alacsony szinten tartjuk.

Mert a fluktuáció egyébként jó, a fluktuáció szükséges, a fluktuáció nélkül nincs fejlődés! Gondolom e szavak hallatán furcsán nézel, hogy "Tamás, most azért ezt már neee…", de hadd mutassam meg egy konkrét példán keresztül, hogy mire is gondolok… Tovább a teljes tartalomra »

szept 14 11

Ezt sok vezető nehezen emészti meg…

írta: Kelkó Tamás

Ezt sok vezető nehezen emészti meg... munkatarsak motivalasa munkahelyi terror blog kategoriak Egyik fő tevékenységem cégek, csapatok átvilágítása, amely során egyre gyakrabban találkozom ismerős, visszatérő dolgokkal, helyzetekkel. A megbízók ilyenkor elsősorban arra kíváncsiak, hogy melyik munkatársukban mi rejtőzik még és mivel lehetne őket motiválni?

Nyáron éppen Erdélyben volt ilyen megbízatásom és rendkívül kíváncsi voltam, hogy az ottani emberek miben mások, mivel eléggé sokféle véleményt hallottam már a "székely mentalitásról". A cégvezető annyit azért előre bocsátott, hogy 15 év alatt rá kellett jönnie, pénzzel nem tudja őket motiválni, ezért a legfőbb feladatom kideríteni, hogy mivel tudna rájuk igazán hatni… Tovább a teljes tartalomra »

ápr 5 11

Sógor, koma és barátok közt…

írta: Kelkó Tamás

Sógor, koma és barátok közt... toborzasi strategia munkaero kivalasztas Ha egy dologra kellene kennem rengeteg vállalkozás, és bizony nem kevés nagyvállalat, multicég sikertelenségét, akkor én a családtagok, barátok és ismerősök ész nélküli felvételére kenném. Tapasztalataim szerint ez a cégek minimum 60%-át érinti, (de lehet, hogy tévedek, és többet) és köti gúzsba, nem is beszélve arról, hogy a korrupciónak is ez ad melegágyat.

Olyan sok jobb sorsra érdemes vállalkozás bukik meg emiatt vagy nem jut ötről a hatra, hogy rossz nézni. Nem szoktam dicsekedni szakmai kudarcaimmal, de nem is titkolom őket, mint a következő történetben. Egy olyan vállalkozásnak dolgoztam, amely a fémmegmunkálás terén egy komoly, szabadalmaztatott fejlesztéssel rendelkezett, és meg volt minden adottsága, hogy Nyugat-Európában komoly piacot építsen ki magának, de közbejött a tulajdonos öccse… Tovább a teljes tartalomra »

jan 6 11

Mi a bajom az átlagos munkavállalókkal?

írta: Kelkó Tamás

Mi a bajom az átlagos munkavállalókkal? vezeto kivalasztas blog kategoriak toborzasi strategia tehetsegmenezsdment munkaero kivalasztas csapatmunka allaskereses Ez évi legelső írásom címe kissé beugratós, mert az átlagos munkavállalókkal az égvilágon semmi bajom, viszont a kifejezetten őket kereső cégekkel annál több! Miközben a nemzetközi szaksajtó a tehetségmenedzsmenttől hangos, addig a toborzás, kiválasztással foglalkozó konferenciákon meg arról van szó, hogy bizony még a legnagyobb multik is az átlagos embereket keresik!?

A szakemberek úgy hívják ezt, hogy "4Fit", azaz 4 féle szempontnak feleljen meg az új kolléga:

  • illeszkedjen a munkakörbe,

  • illeszkedjen a főnökéhez,

  • illeszkedjen a csapatba,

  • illeszkedjen a vállalati kultúrába.

Mi ezzel a gond, hol itt az ellentmondás? Tovább a teljes tartalomra »

nov 4 10

Szörnyű igazság: miből élnek a tanácsadók?

írta: Kelkó Tamás

Szörnyű igazság: miből élnek a tanácsadók? szervezetfejlesztes munkatarsak motivalasa csapatmunka Legutolsó blogbejegyzésem jubileumi volt, ez ugyanis a 100., bizony az elsőt 2008 januárjában, még a jó öreg válság előtt írtam. Ennek örömére megosztok egy féltve őrzött titkot a tanácsadókról, amely komoly tanulsággal szolgálhat minden vezető számára.

Féltve őrzött titok, ugyanis a tanácsadók ennek köszönhetik bevételeik kb. 2/3-át, azaz kedves olvasó, amennyiben céged vett már igénybe tanácsadói szolgáltatást, könnyen lehet, hogy felesleges volt! Ennek az információnak emellett azért van korrekt helye egy személyzeti témákkal foglalkozó blogban, mert rendkívül sok köze van munkatársaid motiválásához, motiváltságához… Tovább a teljes tartalomra »

júl 14 10

“Hajrá Kovács néni!”

írta: Kelkó Tamás

Hajrá Kovács néni! munkatarsak motivalasa Még tavaly megkeresett egy vezető, hogy mondjak neki olyan jelmondatokat, amivel a munkatársait lelkesebb munkára tudja serkenteni. Mondtam neki, hogy a cége nem egy amerikai profi kosárlabdacsapat, ráadásul ott is csak a filmekben látszik úgy, hogy lelkesítő frázisoktól indul be a csapat, és a meccs vége előtt 5 perccel vert helyzetből nyernek.

Ez a hollywoodi filmek megszokott dramaturgiája, az élet viszont sokszor egészen más dramaturgiával rendelkezik, amit nagyon jól szemléltet egy morbid vicc.

Kovács néni elmegy az orvoshoz, aki megállapítja, hogy rákos, és már csak 3 hónapja van hátra. Erre Kovács néni megkéri az orvost, hogy ugyan mondjon már neki valami pozitívat, lelkesítőt, mire az orvos:

“- Hajrá Kovács néni!”

Na kábé ennyire abszurd szerintem egy cégben a lelkesítő jelszavak kántálása is. Tovább a teljes tartalomra »

dec 16 09

A szívsebész és a munkaerő kiválasztás!

írta: Kelkó Tamás

A szívsebész és a munkaerő kiválasztás! munkaero kivalasztas

Lassan itt a Karácsony, és éppen benne vagyunk az évzáró céges bulik szezonjában. Vannak, akik az érvényesülési lehetőséget látják ezekben az eseményekben, és gőzerővel helyezkednek, kapcsolatokat építenek (magyarul s…et nyalnak), hogy a jövő évi kinevezéseknél jól feküdjenek.

Ennek oka, hogy főleg a nagyvállalatoknál a kinevezések  gyakran nem a pályázók munkaképességei, szakmai alkalmassága alapján dőlnek el, hanem egyebek:

  • mennyire jó társasági ember?
  • mennyire jól illeszkedik a csapatba?
  • mennyire jók a prezentációs képességei?
  • mennyire tűnik megbízhatónak?
  • mennyire jó válaszokat adott az interjún?

Mi a baj ezekkel a szempontokkal? Tovább a teljes tartalomra »

ápr 7 09

Válság, munkatársak, motiváció: mit tehet a vezető?

írta: Kelkó Tamás

Válság, munkatársak, motiváció: mit tehet a vezető? csapatmunka Nagy kérdés, hogy így válság idején, amikor sok cég számára a puszta túlélés a tét, mégis mivel lehet a munkatársakat motiválni? Mai blogbejegyzésemben ennek járok utána, és fellebbentem a fátylat egy meglepő megoldásról.

Munkatársai számára az egyik legfontosabb motivációs tényező a sikerélmény. Különösen a frontvonalon dolgozók (pl. üzletkötők) számára fontos ez, és akkor a legkönnyebb ügy, amikor a cég fejlődik, amikor a forgalma folyamatosan növekedik. A problémák éppen ezért itt kezdődnek, ugyanis mostanában kevés cég növekedik, sokan éppen 20-30-40%-ot csökkennek. 

“Most légy okos Domonkos!” – mondhatná ezt bármelyik ilyen cég vezetője, pedig van megoldás, ugyanis egyáltalán nem törvényszerű, hogy egy rossz helyzetben lévő cég munkatársai ne legyenek motiváltak.

Tovább a teljes tartalomra »

jan 4 09

HR = piacvezetö cégek luxusa?

írta: Kelkó Tamás
HR = piacvezetö cégek luxusa? toborzasi strategia Tavaly év végén biztosan sokan számot vetettek arról, hogy mit sikerült elérniük, mit nem, van, aki pedig az okokat elemezte. Én is ezt tettem és közben megdöbbentő felfedezésre jutottam a humánerőforrás menedzsmenttel kapcsolatban.

A történet 2 évvel ezelőtt kezdődött, amikor részt vettem egy szűk körű tanácsadói konferencián. Itt a beszélgetés hevében nagy lelkesen elsütöttem, hogy 10 ügyfelemből 9 piacvezető, de minimum dobogós. A többiek jót derültek ezen, gondolom nagyképű kijelentésnek tartották (akkor utána én is), de nem hagyott nyugodni a dolog és utánajártam.

Megvizsgálva addigi ügyfeleimet meglepődve tapasztaltam, hogy a kijelentésem teljesen igaznak bizonyult, majd izgatottan elkezdtem utánajárni a lehetséges okoknak. Tovább a teljes tartalomra »

ápr 2 08

Mi a különbség egy átlagos és egy kiemelkedő csapat között?

írta: Kelkó Tamás

Mi a különbség egy átlagos és egy kiemelkedő csapat között? csapatmunka Elsősorban a vezetőjük, mivel a ,,Fejétől bűzlik a hal” című mondás pozitív szempontból is igaz. Gyakran találkozom azzal a jelenséggel, hogy cégvezetők panaszkodnak nekem a beosztottaikról. Van aki higgadtan, van aki komoly érzelmi kíséret (pl. düh, keserűség) mellett.

Ilyenkor elég lehangolóvá szoktam válni, mikor bejelentem nekik, hogy amikor egy vezető a beosztottairól beszél, akkor valójában saját magáról beszél! Tibetben van egy beavatási szertartás, ahol két tanoncnak egymást kell jellemeznie a mesterek előtt, amíg rá nem jönnek, hogy valójában saját magukról beszélnek.

Na ugyanígy működik ez egy vezetővel, szóval vigyázat mit mond a beosztottairól. Lassan közeledik az olimpia, és egyre többet szerepelnek a hírekben sportolók és az edzőik. Megfigyelhető, hogy egy jó edző kezei közül szinte futószalagon kerülnek ki az érmesek, a világklasszisok, míg az edzők többsége egész élete alatt egy nemzetközi szintű sportolót sem tud kinevelni. Tovább a teljes tartalomra »

márc 26 08

Félelem és rettegés a munkahelyeken!

írta: Kelkó Tamás

Félelem és rettegés a munkahelyeken! munkatarsak motivalasa Manapság egyre többet cikkeznek a ,,munkahelyi pszichoterror” nevű jelenségről, amelyre hivatkozva egyre több ,,munkahelyi masszást”, ,,stresszkezelő” tréninget, ,,relaxációs technikát” adnak el, vagyis egyesek ebből is üzletet csinálnak. De mi van pontosan emögött és mi lehet a valóban működő megoldás?

Sőt, úgy látszik a “hatóság” is részt kér a pszichoterror bizniszből:

“Január óta a munkaügyi ellenőrök azt is vizsgálhatják, a munkaadó nem alkalmaz-e pszichoterrort a dolgozói ellen. A szakszervezetek szerint nagyon sok magyar munkahely súlyos stresszforrás, ennek kiváltója többek között a teljesítménykényszer, a túlmunka, a pihenőidő és a szabadság megnyirbálása, a munkabér nem időben történő kifizetése vagy az, hogy a beteg ember nem mer elmenni táppénzre. Tovább a teljes tartalomra »