Sokan ismerik azt a jelenséget, ami nem kevés emberrel történik meg a házasságkötése utáni időszakban, az addig sármos férfi idővel slampossá, undokká változik és pocakot növeszt, az addig csinos, vonzó nő pedig ápolatlanná, hisztissé válik és nagy hátsót növeszt. Miután mindketten megállapodtak, már nem kell annyira küzdeni a másik megnyeréséért.
Ez a jelenség a munka világában úgy szokott előfordulni, hogy felveszel egy jónak tűnő pályázót, aki a próbaidő alatt hihetetlen szorgalmas és motivált, a munkát annál a végénél fogja meg, ahol kell, majd a véglegesítése után mindez megváltozik. Teljesen leereszt, a próbaidő alatt mutatott szorgalomnak és motiváltságnak nyoma vész, olyan mintha tartalék üzemmódba állna át.
A nagy kérdés, hogyan lehet ezt megelőzni, már a kiválasztás során felismerni?
Van erre egy szakállas vicc is:
– „Maga mióta dolgozik ennél a cégnél?
– Amióta megfenyegettek, hogy kirúgnak.”
A módszer egyébként nem kevés embernél még működik is, azonban nem erre szeretném e blogbejegyzésem kihegyezni.
Személy szerint én nemigen találkoztam ezzel a problémával, mert az általam felvett embereknél nem fordult elő, pedig rengeteg hibát követtem már el pályafutásom során, de ezzel a „leeresztős” jelenséggel még szerencsére nem volt dolgom. Beszélgetve azonban sok olyan vezetővel, aki már nem egyszer találkozott ezzel a problémával, az tűnt fel, hogy:
- vagy nem mérték fel eléggé a pályázó motiváltságát,
- vagy hagyták magukat meggyőzni a pályázó „fellépésétől”.
Természetesen nemcsak ennyi oka lehet a jelenségnek, de én most az elsőt akarom kicsit jobban megnézni, azaz hogyan lehet felmérni a pályázók valódi motivációit?
Az egyszerűbb módszer szerint kérdésekkel, én pl. mindig megkérdezem, hogy mivel lehet őt motiválni, de nemrég egy szakmai fórumon ennél jóval cizelláltabb, rafináltabb kérdést osztott meg velem egy hr-es kolléga:
- „Egy katasztrofális hétvégéje volt, ráadásul hétfőn reggel bal lábbal kelt fel. Mivel tudnám önt, mint főnöke motiválni?”
Eddig, akinél megkérdeztem, alaposan elgondolkodott, senki nem válaszolt azonnal, még az igazi felkészült karrieristák sem. Igen, ez a kérdés hiányzik az állásinterjúra felkészítő könyvekből és weblapokról…
Ettől függetlenül a motiváltságot nem kérdésekkel lehet a legjobban felmérni, hanem a pályázó hozzáállásának megfigyelésével. Tudom, hogy ez sokak számára nem olyan egyszerű, mert emberismeret és tapasztalat kell hozzá, de felsorolhatok itt még további 10-20 rafinált kérdést, ezekkel sem fogod 100%-osan megállapítani a pályázó motiváltságát.
A legfontosabb a pályázó értékrendje és hozzáállása, amely részben jön csak ki a motiváltságot firtató kérdésekre adott válaszokból, részben pedig abból, hogyan válaszol. Inkább úgy lehet jobban megfogni, hogy az interjú végén magadnak tedd fel ezeket a kérdéseket:
- Mennyire érdekelte a pályázót az elvégzendő szakmai feladat, vagy inkább a körülmények és a juttatások?
- Miről beszél a pályázó korábbi munkahelyi kapcsán, pozícióról, sikerről, karrierről, fizetésről vagy inkább szakmai kihívásokról, a jó csapatról, érdekes feladatokról?
- Miért akar hozzátok jönni dolgozni, praktikus okok miatt, vagy érzelmileg fogta meg valami cégetekben és/vagy meghirdetett munkakörben?
- Szerinted mennyire jelent neki előrelépést feladatokban, szakmai fejlődési lehetőségben a megpályázott munkakör?
- 11megosztás
- 10Facebook
- 1Email
„Az interjú végén magadnak tedd fel ezeket a kérdéseket:
Mennyire érdekelte a pályázót az elvégzendő szakmai feladat, vagy inkább a körülmények és a juttatások?”
Csak az elsőhöz szólnék hozzá:
1)Minden gazdasági társaság tevékenysége jövedelemszerzésre irányul. (a társaságok tulajdonosai közvetve vagy közvetlenül természetes személyek, akárcsak maga az alkalmazott)
a fentiek tükrében:
Vajon nem álszent képmutatás azt elvárni – a GAZDASÁG bármely más szereplőjétől – adott esetben a munkavállalótól, hogy őt „inkább az elvégzendő szakmai feladat” érdekelje, mintsem az elérhető jövedelem???!!!