PPC SPECIALISTA ÁLLÁSHIRDETÉS

A KELKO Consulting 1999 óta foglalkozik üzlet- és vállalkozásfejlesztéssel. Kisvállalkozó ügyfeleinknek (100-300 millió Ft árbevétel) segítünk milliárdos céggé és nemzetközivé válni, amihez a stratégiai tanácsadástól a marketing rendszerük felépítésén át a hr-ig, értékesítési rendszerek építésétől a vállalatirányítási szoftverek bevezetéséig teljeskörű szolgáltatást nyújtunk. Vannak már komoly sikertörténeteink, akik pár fős cégből röpke 4-5 év alatt váltak milliárdos vállalattá (pl. Manna.hu, Számlázz.hu), de még sokkal többet szeretnénk létrehozni.

Módszereink alapjaiban különböznek az iskolában tanított, általánosan elfogadott megoldásoktól, ezeket 2 évtizedes szakmai múltunk során a gyakorlatban fejlesztettük ki. Egyszerre kevés ügyfélnek dolgozunk (10 alatt), viszont számukra nagyon intenzív és széleskörű munkát végzünk, cizellált marketing és értékesítési rendszereket építünk, ezért itt sokkal jobban el lehet mélyülni a szakmai munkában, mint egy marketing ügynökségnél. Emellett még fontos, hogy csak olyan ügyfeleket vállalunk, akik valamilyen jó ügyet is képviselnek, és a piacukon valamilyen új megközelítést alkalmaznak, hogy elkerüljük az értelmetlen árharcot.

Csapatunk fejlesztése miatt PPC specialista munkakörbe keresünk munkatársat. Legfontosabb feladatod ügyfeleink számára cizellált hirdetési funnelek tervezése, megvalósítása és konverzió optimalizálása. Az egész célja természetesen az ügyfélélmény és ezáltal a vásárlási konverzió messze átlag fölé növelése. Ráadásul mindezt 3 országban, ami 2022-ben 5-re bővül.

Ebben a munkakörben az a legnagyobb kihívás, hogy a nemzetközi piacon is versenyképes kampányokkal, megoldásokkal kell előállnunk, ezért a szakma nemzetközi élvonalának folyamatos követése alapkövetelmény.

Feladatok

  • Google, FB, LinkedIn Ads kampányok tervezése és menedzselése
  • Google Tag Managerben és Analyticsben komplex mérések beállítása
  • Landing oldalak tesztelése és optimalizálása
  • Hirdetési funnelek, CDP adatok elemzése, és ez alapján kampányok folyamatos fejlesztése, új elképzelések, ötletek tesztelése
  • Aktív részvétel a marketing- és kampánystratégia kialakításában
  • És még sok más érdekes feladat a digitális marketing területén…

Követelmények

Az ideális jelölt olyan ember, aki már komoly tapasztalatokkal rendelkezik a PPC kampányok menedzselésében, de a legfőbb motivációja a további szakmai fejlődés. Emiatt szívesen mélyed el mások számára „lényegtelen részletekben”, és folyamatosan új megoldások után kutat ha kell, ha nem.

  • Felsőfokú végzettség
  • Legalább 1+ év PPC-s szakmai tapasztalat
  • Marketing egyéb területein (különösen tartalomfejlesztés) szerzett évtizedes tapasztalat óriási előnyt jelent
  • Angol nyelvtudás

Amit kínálunk

Olyan munkatársat szeretnénk, aki számára fontos, hogy itt nemzetközi szintű szakmai elvárásoknak kell megfelelnie, cserébe viszont hosszútávú biztos szakmai karriert és családias hangulatú (startup nem multi) cégkultúrát, és nagyon rugalmas munkakörülményeket ajánlunk.

  • Versenyképes munkabért
  • Rugalmas munkakörülményeket (home office)
  • Folyamatos tanulási, fejlődési lehetőséget
  • Nemzetközi piacra dolgozási lehetőséget
  • Innovatív, marketingorientált cégvezetést
  • Előrelépési lehetőséget

Munkavégzés helye Budapest

Munkaidő főállás

Munkába állás kezdete azonnal

Jelentkezés:  Pályázatodat (fénykép, magyar nyelvű önéletrajz) az iroda[kukac]kelko.hu email címre, a tárgy mezőben „ppc specialista”-ként megjelölve küldd el!

A motivációs levelet az e-mail szöveges részébe írdd (ne csatolt fájl legyen), és a következő kérdéseket feltétlenül válaszold meg benne:

  1. Miért szeretnél váltani?
  2. Milyen szakmai eredményeidre vagy a legbüszkébb?
  3. Hova szeretnél a digitális marketingben fejlődni?
  4. Dolgoztál-e már távmunkában, és miért lenne jó a számodra?
  5. Mivel lehet téged motiválni?

Oszd meg a cikket egyik ismerősöddel!