Esettanulmány
Egy 700 fős lakossági terméket gyártó cég

Ahogy a cégátvilágításnál írtuk,

egy 80 oldalas tanulmányt és új stratégát készítettem, aminek a végrehajtásához felkértek a cég tulajdonosai.

200

fejlesztési projekt

3

éven belül

esettanulmany kep

Megoldás

A legfontosabb lépés mind közül abból adódott, hogy nem vagyok egy diploma mániás, de ebben a cégben 700 munkatársból mindössze 12 felsőfokú végzettségű dolgozott összesen, és 3, aki tudott angolul. Így ha valaki a 30 ezer ügyfél közül angolul betelefonált az ügyfélszolgálatra, akkor kapcsolták a minőségbiztosítási igazgatót. Ehhez képest külpiacra szerettek volna lépni, amivel csak 2 probléma volt:

  • Nem voltak ehhez szakemberek.
  • Rendkívül alacsony termelékenységük miatt nem voltak versenyképesek.

Az új stratégia legfontosabb célja ezért az volt, hogy nemzetközi terjeszkedésre alkalmassá tegyük a céget. Ehhez nemzetközi terepen tapasztalt vezetőkre, és új termelési technológiára, amihez egy teljesen új, komplett üzemre volt szükség. Végül 14 új vezetőt vettünk fel különböző multicégektől, akiknél alap volt, hogy dolgoztak nemzetközi szinten és beszéltek valamilyen idegen nyelvet, továbbá a stratégiában felvázolt fejlesztési projekteket (szám szerint közel 200-at) képesek voltak a gyakorlatban megvalósítani.

Ennyi fejlesztést nincs az a szervezetfejlesztő cég, aki képes lenne megvalósítani, és szerintem nem is az a helyet út, hogy mindent külsősök csináljanak meg! Az eredmények az mutatják, hogy egy sikeres cég legfontosabb jellemzője a kiváló menedzsment, amely olyan vezetőkből áll, akik a saját területüket nemcsak önállóan működtetni tudják, hanem folyamatosan fejleszteni is! Erről írtam is egy cikket itt, hogy mik a profi vezető ismérvei.

Eredmény

Végül a 200 fejlesztési projekt 74%-át sikerült 3 éven belül megvalósítani, köztük egy 2,4 milliárdos beruházást, egy teljesen új, zöld mezős gyártó üzemet, olyan technológiával, ami akkor világújdonságnak számított, és komoly versenyelőnyt biztosított a vállalkozás számára, továbbá egy 170 felhasználós vállalatirányítási rendszer bevezetést, amit 3 ütemben végeztünk el, és amiben kb. 150 felhasználó oktatását az egérhasználattól kezdtük, hogy csak a két legnagyobb és legbonyolultabb fejlesztést említsem.