Esettanulmány
Egy szoftvercég

Ügyfelünk egy dinamikusan fejlődő szoftvercég, 25 fős létszámmal és 600 milliós árbevétellel

Pár év kezdtünk el dolgozni, amikor még csak 5-en voltak, de már akkor felismerték, hogy ki kell lépjenek az évtizedek alatt megszokott “családi vállalkozási” stílusból, mert komoly növekedés előtt álltak.

25főt

foglalkoztató cég

600M

éves árbevétel

esettanulmany kep

Megoldás

Leültünk, együtt megterveztük a szervezeti stratégiát 3 évre előre (mikor milyen munkakörben, milyen kaliberű embert kell felvenni), és elkezdtük felépíteni a csapatot.

A tudatos, előre átgondolt stratégiának köszönhetően minden munkatárs, akit felvettünk maximálisan bevált, és 2 év alatt 5-ről 25 főre növeltük a létszámot. Ez annak is köszönhető, hogy nem úgy csináltuk, ahogy a legtöbb kkv, hogy koncepciótlanul veszik fel a munkatársakat, épp úgy, ahogy menet közben kiderül, hogy éppen milyen munkatársra van szükség s.o.s., ezért 20-30-50 fős “korukban” azt veszik észre a tulajdonosok, hogy hiába keresnek sok pénzt, van egy kívülről jól menő cégük, valójában a saját vállalkozásuk rabszolgájává váltak, mert nélkül megáll az élet.

Ahogy a szervezetfejlesztésnél írtuk: „egy 10 fős vállalkozásba egészen más emberek kellenek, mint egy 30 fősbe, és sajnos a 10 fősbe felvett munkatársak csak kis része tud felnőni egy 30 fős cégben lévő kihívások szintjére!

Egy 10 fős cégben a csapat nagyobb része olcsóbb, juniorabb munkatárs (sőt, gyakran sógor, koma, barát, ismerős), mint akire egy akár 20 fős cégnek lehetősége van. Éppen ezért, ha 10 fős céged van, és min. 20, vagy akár 100 fősre szeretnétek növekedni, akkor az garantáltan nem fog menni annak a csapatnak a nagyobb részével, akik most nálad dolgoznak! Ez a fő oka annak, hogy nagyon sok vállalkozás megáll a növekedésben, és nem tudnak egy bizonyos méret fölé nőni.

A megoldás az, hogy tudatosan előre meg kell tervezni a következő 3 évet, hogy mikor milyen munkatársakat kell felvenned, mikor milyen kaliberűeket, mert ez fogja generálni a növekedést! Teljesen általános téveszme, hogy pl. a legjobb értékesítőket előbb-utóbb kinevezik értékesítési vezetővé (aki az esetek 95%-ban teljesen alkalmatlan vezetőnek), ahelyett, hogy felvennének egy profit, akit már máshol kiképeztek (mások fizették meg a tanulópénzt), és aki az elért eredményei alapján bizonyította, hogy maximálisan alkalmas az értékesítési vezetői feladatra.”

A legtöbb vállalkozásnál egyértelműen a tudatosan megtervezett és felépített vezetői csapat hiányzik, akik révén a cégvezető-tulajdonos megszabadulhatna a napi operatív feladatok tömkelegétől. Ennél a szoftvercégnél pl. már 10 fős korukban volt 2 vezető, majd 15 fős korukban már operatív vezetőt (társügyvezetőt) is vettünk fel, és idén az egyik tulajdonos teljesen át is adta az ügyvezetést neki. Ezeket a vezetőket olyan cégektől vettük fel, amelyek nagyobbak, és fejlettebbek voltak, ezért az onnan felvett vezetők komoly tudást és vezetői kultúrát hoztak be a cégbe, úgy is mondhatnám, hogy felhúzták a céget a saját maguk szintjére.

Eredmény

Ennek köszönhetően a következő 10 új munkatárs már a vezetők alá lett felvéve úgy, hogy a tulajdonosoknak ebből az a legfőbb problémájuk, hogy megjegyezzék az új arcokat!