Esettanulmány
Nagykereskeskedelmi cég

Ügyfelünk egy 4 mrd Ft éves árbevételű,

160 főt foglalkoztató nagykereskedelmi családi vállalkozás volt, a tulajdonosok közötti erős széthúzással. Ennek több oka is volt, de a 6 tulajdonosból 3 már el szerette volna adni a céget, míg a másik 3 meg élvezte a benne folyó munkát, és a gyermekének tekintette.

4mrd Ft

éves árbevétel

160főt

foglalkoztató cég

Megoldás

A teljeskörű cégátvilágítás 1,5 hónapot vett igénybe, amely fő célja annak kiderítése volt, hogyan tudná a vállalkozás folytatni az utóbbi 3 évben megtorpant dinamikus növekedést, és hogyan lehetne kibékíteni a tulajdonosokat.

A vállalkozás egy tipikusan “túlnőtte magát” vállalkozás volt, amely forgalma révén már rég középvállalat, de a cégkultúra alapján még kisvállalkozás volt. Pl. nem voltak középvezetők, ezt a 3 tulajdonos látta el, de ők már nem voltak erre alkalmasak, amit a másik 3 látott ugyan, de ők nem. Nem volt vállalatirányítási rendszerük, hanem csak egy rendkívül túlterhelt és minden pillanatban összeomlásra kész ügyviteli szoftverük, és a raktárban is olyan káosz uralkodott, amit sem előtte, sem az óta nem láttam. Emiatt értelemszerűen kontrolling rendszer sem volt, így a cég működése átláthatatlan volt, ami még egy jó alap volt a tulajdonosok közötti konfliktusokra.

Eredmény

Összegezve elkészült egy átfogó összehasonlító elemzés, amelyben egyik oldalon leírtuk, mi milyen álllapotban van, a mások oldalon pedig, hogy egy ilyen méretű európai középvállalkozásnak hogyan kellene felépülnie és működnie, továbbá 3 javaslat a további lépésekre, amelyek közül az egyik az eladásra felkészítés volt, ami végül a legjobban tetszett a tulajdonosoknak. Olyannyira, hogy a javasolt fejlesztések kb. felét meg is csinálták, és 2 év múlva sikeresen el is adták cégüket. Amit utólag kiemeltek, hogy a felmérésnek és a javaslatainknak köszönhetően kb. 5-szörös áron adták el, mint amit előtte remélni mertek.

Oszd meg a cikket egyik ismerősöddel!