Ezt sehol sem tanítják!
Nem kertelek
33 év szakmai tapasztalat, több mint 1.000 ügyféllel való közös munka után bátran ki merem jelenteni: vállalkozásod fejlődésének legnagyobb akadályai csak a fejedben léteznek!
Szomorú, hogy ezen akadályok nagy részét sehol nem tanítják, így jórészt magadnak kell menet közben, nem kevés veszteség és vesződség után rájönnöd. De ahogy a sportban is csak egy bizonyos szintig lehet eljutni edzők, segítők nélkül (amatőr szintig), ugyanígy igaz ez az üzleti életre is.
NEM FOGSZ TUDNI RÁJÖNNI EGYEDÜL
Hiába tanulsz, fejleszted magad, minden akadályra nem fogsz tudni rájönni egyedül, arról nem is beszélve, hogy egyáltalán felismered-e adott helyzetben, hogy egy bizonyos akadállyal állsz szemben, és azt hogyan kellene leküzdened?
Mondok egy szemléletes példát, ami bizony nagyon sok vállalkozóra, de a munkatársaikra is igaz. Ha egy forró fazék vízbe beleraksz egy békát, akkor azonnal kiugrik. Ha azonban langyos vízbe rakod, és lassan melegíted fel, akkor észre sem veszi és egyszer csak megfő!
Az elmélet ugyan vitatott, mármint a békával, de az ember mentálisan így működik, az egymás után következő kis változásokat nem nagyon érzékeljük, amíg már nem nagy a baj!
KÜZDESZ, DE NEM TUDOD MIVEL?!
Vagyis belülről nem fogod mindig látni, hogy változtatnod, egy új szintre kellene lépned, mert belülről minden más, mint kívülről. Arról nem is beszélve, ha olyan akadályokkal küzdesz, amiket nem is ismersz, akkor csak azt érzed, hogy küzdesz, de nem tudod mivel és miért, sőt, inkább küszködsz!
1. AZ EGYIK LEGFONTOSABB AKADÁLY
hogy nem ismered a vállalkozások fejlődési fázisait, és nem tudod pontosan, hogy most éppen melyikben is van a céged.
Jaj annak, aki benézi, hogy melyik fázisban van, mint az a szülő, aki egy tinédzsert cumival szeretne motiválni! Pedig az, hogy egy 300 milliós cégben még mindig minden vevőt ugyanúgy kiszolgálnak, „mindent fillért megfognak” valójában fejlődést akadályozó stratégia, amin már akkor túl kellett volna lépni, amikor a bevételek elkezdték fedezni a kiadásokat!
De a fejlődési fázisok nem ismerete csak az egyik kritikus akadály, ezen kívül van még 16 másik!
33 éve foglalkozom a vállalkozások növekedése során fellépő akadályok elhárításával, és ezek közül is kiemelkedik a 2014 nyarán Forbes Magazin címlapos Mannaszappan.hu.
A Mannaszappan 4x növekedésének titka
A tudatosan végzett cégépítésnek köszönhetően – amit a Manna 1,5 éves korában kezdtünk -, 4 éves korára már menedzsment irányítja a céget, és a tulajdonos csak stratégiai ügyekkel, beruházásokkal, fejlesztésekkel foglalkozik, és napi ügyekkel nem.
De a legfontosabb, hogy a Manna akkor érte el a legnagyobb növekedését (egy éven belül 4x-es, 35-ről 125 főre!), amikor Emil már nem volt benne a napi irányításban! Pontosabban nem tudta volna ezt elérni, ha még a “jól bevált” egykezes módon akarta volna megoldani a forgalom növekedésével együtt járó problémákat!
Összeségében 6 év alatt épült fel egy olyan 8 országban működő, sikeres vállalkozás, amely 7. évében a tulajdonos nélkül is képes volt továbbműködni, mert 1 évre családosan külföldre költöztek!

“Azért szeretek Tamással dolgozni, mert pontosan tudja, mikor milyen lépésre van szükségünk annak érdekében, hogy a cég a személyes jelenlétem nélkül működhessen. Tamás mestere a kérdezésnek, amellyel segít megtalálni a helyes utat, akár egy jó pszichológus. Ajánlom őt tiszta szívvel, amennyiben Ön is szeretné, hogy cégét képzett, motivált szakembergárda vezesse, az Ön mindennapos jelenléte nélkül.”
De a legfontosabb az, hogy a Mannaszappan 6 év alatt sikeresen leküzdötte mind a 10 akadályt, amelyről a workshopon beszélni fogunk!
6 év alatt!
Bizony, Te döntöd el, hogy 6 év alatt megbirkóztok egy vállalkozás fejlődésének 10 legfontosabb akadályával, vagy 30 évet vártok rá. Mindegyikre van példa, de a legtöbb azokra, akik végleg elakadtak valamelyik akadályon, és ezáltal soha nem voltak képesek elérni a kitűzött céljaikat.
Egy kérdés van csak ezek után: te is meg akarod csinálni 6 év alatt, vagy ráérsz 30 év alatt?
ÉN SZERETNÉK MINÉL TÖBB ILYEN SIKERSZTORIT AZ ORSZÁGBAN,
GYERE EL A WORKSHOPRA ÉS MEGMUTATOM A MEGOLDÁST!
Kinek szól?
KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK VEZETŐINEK
akiknek már milliárdos cégük van, de körmükre ég a sok munka, mert évek óta napi 10 órákat dolgoznak, mégsem érik el a kitűzött célokat, nem tudnak továbblépni, és igazán komoly fejlődést produkálni. A workshopon megmutatom, hogyan építhetnek sokkal nagyobb céget, mint amit idáig el mertek képzelni úgy, hogy közben nem fognak belehalni a munkába.
Kisvállalkozóknak
akiknek van egy jó, piac- és versenyképes termékköre (vagy szolgáltatása), szeretnének milliárdos céget építeni, de nem látják az utat, hogyan kell ezt csinálni! A workshopon részletesen megmutatom, hogy milyen akadályokat hogyan kell ehhez leküzdeni.
Egy kérdés van csak, mi a buktató?
Buktató az van, összesen 10 olyan kritikus akadályt és a megoldását mutatom meg neked a workshopon, amelyek közül egy is gond nélkül megakasztja vállalkozásod fejlődését. Korábban készítettem erről egy 10 részes videó tanfolyamot, amely anyaga jelentősen kibővítve benne lesz a workshopon, íme pár résztvevő véleménye:
„Ha nem találom meg ezt a honlapot, akkor biztos belefulladtam volna az egykezes irányításba….. Sosem tudtam, hogy fogok kikerülni a mókuskerékből… Nagyon köszönöm, hogy ráébresztettél miért nem tudok fejlődni…” Fehér Ágnes, Vesto Trans
„A fejlődési fázisokban magamra ismertem, hogy épp egy szintugrás előtt lépünk. Ez a “visszajelzés” mindenképp erőt ad. Az értékesítési vezetőmmel sikerült közös alapot létrehoznunk a videók miatt. Nem akarom, hogy a vállalkozás túlmutasson rajtam, vezetőn. A munkaerőpiaci helyzet elkeserítő. Nem is tudtam nagyon aludni az éjjel, mert agyaltam.
Arra jutottam még szélesebb körben és mértékben fogom kifejezni megbecsülésem azon emberek felé, akikkel 2018 eredménye létrejött. Szóval az anyag rávezetett, hogy nem a zsebem kell néznem, hanem hosszútávon kell gondolkodnom. Ezek az emberek lesznek a jövőbeli eredményes működés, vagy egyáltalán a cégem működésének záloga. Nagyon színvonalas volt az oktatóanyag sorozat. Gratulálok hozzá.” Kiss Csaba, Colorinpress
„Szerintem ez így tökéletes a célját tekintve. Megerősített és új gondolatokat adott. Volt olyan előadás, amelyiket kétszer is megnéztem. Nagyon jókor jött nekem ezen akadályok megismerése. Nagyon megerősítettek, hogy milyen irányba kell mennem, és további gondolatokat adott nekem.” Alkér Orsolya, Magánpénzügyi Akadémia
„Meglepően jó minőségű és korrekt volt az anyag ahhoz képest amikkel a magyar piacon találkoztam. 🙂” Cseh Tamás, Allwin Informatika Kft.
„Sok olyan dolgot megtudtam belőle, ami segíthet a fejlődésben. Nem gondoltam, hogy nagyobb szerepet kell szánnom a termelékenységre és a kontrollingra, nem elég csak a cashflow-t figyelni. Minden nagyon egyértelműen, egyszerűen, lényegre törően volt megfogalmazva, így bár a könyvelés nem az én asztalom, ott sem merült fel kérdés. Sokkal érhetőbb volt minden, mivel konkrét példákon mutattad be az adott akadályokat. Személy szerint csak gratulálni tudok!” Bordács Balázs, BGB Solution s.r.o.
„Nagyon tetszett az egész tanfolyam. Velős, lényegre törő és azt hiszem ez nagyon sok kisvállalkozásnak akár az életét is megmentheti. Egyik ismerősöm – akivel közösen hallgattam hangoskönyvként – azt is felvetette, hogy oktatási anyag is lehetne mindazon diákoknál, akik vállalkozási ismereteket tanulnak. Nagyon örülök, hogy van ma ilyen ember Magyarországon, aki a problémák megfogalmazásán túl a kiutat is megmutatja. Köszönjük.” Schlakker Edit, Medence Művek Kft.
Nem lehetetlen 6 év alatt leküzdeni a 10 akadályt!
gyere el a workshopra és megmutatom hogyan csináltuk meg több ügyfelemnél!
Részletei
Tematika
1. Elmélet rész:
- Workshop első 2 órájában végigvesszük a vállalkozások fejlődésének 10 leggyakoribb akadályát, mint pl.:
- Milyen fejlődési fázisokon megy végig minden vállalkozás, ha tudsz róla, ha nem?
- Milyen akadályok vannak az egyik fázisból a másikba való átlépés útjában?
- Mi a legfőbb oka annak, hogy a legtöbb cégtulajdonos képtelen kikerülni a napi taposómalomból?
- Milyen vezetők kellenek a cégedbe ahhoz, hogy kiléphess a napi feladatokból?
- Ehhez képest hol tolja el a cégtulajdonosok 90%-a a vezető-kiválasztást?
- Cégtulajdonoson is túlnőhet a kabát, van-e ellenszer?
- Mit tanulhat egy cégvezető a profi pókerjátékosoktól?
- Mi a legfőbb oka annak, ha nem tudjátok megfizetni a piaci béreket, és mi a valódi megoldás?
- Mi a fő különbség egy német és egy magyar vállalkozás működése között?
- Mi köze van a kontrollingnak, a vállalatirányítási rendszernek a HR problémákhoz?
- Miért az egyik legnagyobb akadály a fejlődésben a fekete pénzek jelenléte a vállalkozásodban?
2. Gyakorlati rész:
- A workshop fennmaradó 6 órájában részletesen megnézzük minden résztvevőnél, hogy az ő cégében melyik a 3 legnagyobb akadály?
- Majd minden akadályt részletesen is átbeszélünk, és közösen kidolgozunk rá egy cégükre szabott megoldást
- Ha valami nagyon bizalmas, arra van a workshophoz járó 2 órás konzultáció, amely során már négyszemközt meg tudunk nézni bármit és kidolgozni rá a megoldást

Kelkó Tamás
A workshop házigazdája
Kelkó Tamás vagyok, vállalkozásfejlesztő, stratégiai tanácsadó.
A 1993 óta több, mint 1.000 cégnek dolgoztam, ez alatt hihetetlen sok mindent láttam a gyakorlatban működni és nem működni. Világpiacon is versenyképes termékkel rendelkező vállalkozások százait láttam elakadni amatőr hibákon, és leragadni kisvállalkozói szinten (10-30 fős méret), miközben 15 év alatt a nemzetközi piacon akár 1.000 fős vállalattá is kinőhették volna magukat.
Akik ismernek tudják, hogy elsősorban tanácsadó vagyok, aki a konkrét kérdésekre szeret konkrét válaszokat adni, nem pedig elméleti anyagot előadni. A workshopon a kis létszám miatt mindenkinek a kérdéseire és cége problémáinak a kivesézésére lesz időnk.
Részvételi díj
Mivel ez egy új workshop, ezért most bevezető áron jöhetsz el, ami csak összehasonlításként 3 órányi konzultáció díja:
- A workshop díja 199
.700,- Ft helyett 149.700,- Ft + Áfa! - Ha viszont hozol magaddal 2 embert, akkor te ingyen jöhetsz!
EBÉD, KÁVÉ
Teljes ellátást (3 fogásos ebéd, kávészünet kávéval, üdítőkkel, teasüteményekkel).
KONZULTÁCIÓ (2 óra)
A workshophoz jár 2 órányi személyes konzultáció (vagy online), ahol konkrétan megnézzük, hogyan tudod alkalmazni a tanultakat a cégedben.
33 éve segítek kis- és középvállalkozásoknak arra a szintre eljutni, hogy az alapító tulajdonosnak már ne kelljen napi problémákkal, feladatokkal küzdenie, mégis stabilan fejlődjön a cége. Ez elég sok ügyfelemnek sikerült már, sőt, 10 felett van azok száma, akik sikeresen már el is adták cégüket (pl. Sprinter, Számlázz.hu, JátékNet.hu, vagy az SH-Shop, a legnagyobb Nike kereskedő cég Mo-n). Még több ügyfelem segítettem át adott fejlődési fázisból a következőbe, közel 10 vállalkozásba vezettem be vállalatirányítási szoftvert (5-től a 100 felhasználóig), menedzseltem végig ingatlan projektet, építettem 1,5 mrd-os gyártó üzemet, szerveztem át 600 fős céget, létrehoztam fúzióval egy 15 mrd-os céget, vettem fel többszáz vezetőt, több ezer munkatársat más munkakörbe, készítettem marketing stratégiát, és még ki tudja mi mindent csináltam… Egy a lényeg, rengeteg vállalkozásban láttam be a színfalak mögé, rengeteg jó és rossz példát láttam, ezért van fogalmam róla, hogy a jól hangzó elméletekből mi és hogyan valósítható meg a gyakorlatban. A tréningjeimen a leggyakoribb visszajelzés, hogy életszagú, hasznos példáktól hemzsegő, és interaktív, nem félek a konkrét kérdésektől, mivel nem tréner, hanem elsősorban gyakorlati szakember vagyok.
Elvileg bármire, nagyon sok minden bele tud férni 2 órába, ha úgy állunk hozzá:
- Volt, akivel egy mini cégátvilágítást csináltunk végig.
- Volt, akinek megnéztem a vezetőit, hogy alkalmasak-e az ő helyének átvételére.
- Volt, akivel megterveztük a következő évet, hogyan építse fel a vezetői csapatát.
- Volt, akinek a kontrolling rendszer kialakításában segítettem.
- Volt, akivel a jövőbeli céljait beszéltük át, hogy reálisak-e?
- Volt, akivel azt néztük meg, hogy mennyire van eladható állapotban a cége, és mit kell még ahhoz megcsinálni?
- Volt, akinek a fiával beszéltem, hogy alkalmas-e a vállalkozás átvételére, és milyen képzéseken kell még részt vennie ehhez?
- Volt, akivel azt néztük meg, hogy milyen fejlesztéseket kell ahhoz még megcsinálnia, hogy a fia nagy biztonsággal átvehesse cége vezetését?