Egy cégtulajdonoson is túlnőhet a kabát?

Egy cégtulajdonoson is túlnőhet a kabát?

Egy cégtulajdonoson is túlnőhet a kabát? 860 370 Vállalkozásfejlesztés és HR blog

Főleg nagy szervezetekben ismert jelenség, hogy a hierarchiában addig léptetik felfelé az embereket, amíg olyan magas pozícióba nem kerülnek, amire már teljesen alkalmatlanok. Ezt nevezik a jelenség felismerője alapján “Péter-elvnek”, de arról nemigen szól a fáma, hogy ez a cégtulajdonosokra is ugyanígy igaz lehet!

Pedig az elmúlt 15 évben nagyon sokszor találkoztam ezzel a jelenséggel, sőt jó pár komoly szervezetfejlesztési munkám törte derékba, amikor az ügyfél céget sikerült duplázni, de a háromszorozódás már nem jött össze, mert beleütköztünk magának a cégtulajdonosnak a korlátaiba!

A kérdés csak az, hogyan lehet ezt a helyzetet felismerni, és mit lehet tenni ellene?

Nézzük meg először, hogy milyen jelek árulkodnak arról, hogy a cégtulajdonoson túlnőtt a saját vállalkozása:

  • Az addig a vállalkozás motorjának számító, innovatív cégtulajdonos kezdeményezőkészsége megszűnik, sőt munkatársai egyre többször érzik azt, hogy javaslataikkal, ötleteikkel falba ütköznek nála,
  • A munkatársaiban addig megbízó cégtulajdonos egyre bizalmatlanabbá, gyanakvóbbá válik, és egyre több dolgot talál ki munkatársai piszkálására,
  • A cégtulajdonos egyre kevesebbet foglalkozik a vevőkkel, ezért szépen lassan elveszíti a kapcsolatát a piaccal, és egyre több olyan döntést hoz, ami nemhogy segítené, hanem egyenesen akadályozza az értékesítést, és a vevők megfelelő kiszolgálását,
  • A korábban határozott cégtulajdonos egyre nehezebben hoz meg döntéseket, sokat hezitál, és egyre tovább tart míg végre elhatározza magát, főleg stratégiai és személyzeti kérdésekben,
  • Egyre több, főleg stratégiai döntést eleve meg sem hoz (pl. személycserék – különösen családtagok, rokonok, barátok, ismerősök -, beruházások, fejlesztések), ami miatt egyre jobban lemarad a vállalkozás a piac élvonalától,
  • Egyre több problémáról eleve tudomást sem vesz, mint a strucc, a fejét a homokba dugja,
  • Ugyanúgy beindul a taktikázás, mint a nagy szervezetek hasonló vezetőinél, a cégtulajdonos elkezd félni azoktól, akikről úgy gondolja, hogy veszélyt jelentenek rá, és a vállalkozására (és ebben ne is keress bármiféle ésszerűséget),
  • A cégtulajdonos elkezd “bizalmasokat” maga köré gyűjteni, fontosabbá válik számára a hatalom, mint az innováció,
  • A hatalmi mámor részeként beindulnak a fokozott büntetések és jutalmazások, továbbá “aki nem a barátunk, az az ellenségünk” típusú gondolkozás,
  • és még folytathatnám, de kérlek, hogy saját személyes tapasztalataidat oszd meg velem és a többi olvasóval a kommentek között!

Természetesen a cégtulajdonosok is sokfélék, ezért más-más módon nyilvánul meg náluk a Péter-elv, a fenti felsorolásban igyekeztem csokorba gyűjteni a leggyakoribb reakciókat.

Egy barátom egyébként ezt a jelenséget egyenesen a magassági mámorhoz hasonlította, ami már 2.500 m feletti magasságban felléphet, és amit az oxigén hiánya okoz. 5.000 m felett már egyre jellemzőbbé válik, hogy az ember teljesen elveszíti a józan ítélőképességét, a komoly problémákat semmibe veszi, jelentőségüket nem érzi, extrém esetben akár vihogva a szakadékba képes ugrani, és hülyének néz mindenkit, aki figyelmeztetni próbálja a veszélyre

Mi a megoldás?

Itt is ugyanaz, mint a bárhol másutt, az az tanulás (pl. cégvezetés, marketing, hr), és személyiségfejlesztés (pl. tréningek, coaching), továbbá mint a hegymászóknál, lassú hozzászoktatás. Magyarul minél gyorsabban fejlődik a vállalkozás, annál nagyobb eséllyel következik be, hogy túlnő a tulajdonos/ügyvezető képességein és tudásán.

Van, aki külső tanácsadót fogad, hogy segítsen neki, de ez annak ellenére, hogy sok esetben szükséges lépés, önmagában nem elég! Lehet, hogy itt most magam ellen beszélek, de sok-sok év tapasztalata azt mutatja, ha a cégvezető személyesen nem fejlődik, akkor hívhatják a világ legjobb, legdrágább tanácsadóit is, ők nem fogják helyette vezetni a céget, csak megmutatják az utat és segítenek továbbépíteni!

Egy hasonló példával élve, ha autóversenyző vagy, hiába veszed meg a legjobb kocsit, hiába költesz milliókat a legjobb alkatrészekre, ha nem fejleszted a vezetői és versenyzői képességeidet és tudásodat, akkor soha nem leszel bajnok!

Nincs mese, aki vállalkozást alapít, beszáll egy versenybe – sok iparágban gyilkos versenybe -, így ha nem fejlődik, nem tartja folyamatosan naprakészen a tudását, akkor menthetetlenül el fog vérezni ebben a versenyben.

Persze a kormányt, a multikat mindig lehet szidni, mert magunkba nézni és szembesülni a hibáinkkal, majd megpróbálni változtatni rajtuk sokkal nehezebb…

Kelkó Tamás

1993 óta dolgozom tanácsadóként: ebből 7 évet fejvadászként, 1999 óta szervezetfejlesztőként/HR tanácsadóként, kifejezetten kkv-nak segítek elhárítani a növekedés akadályait.

Összes bejegyzés tőle:Kelkó Tamás
14 hozzászólás
  • Lehel Adrienn 2011. június 30. 10:59

    Kedves Tamás!

    Tökéletesen megfogalmazott 10 pont. Nagy erény mikor valóban egy személy rájön, hogy a konfliktus kerülés a lehető legrosszabb megoldás. Jó a problémákat feltárni, szembesülni és megfogalmazni, kimondani (nem a mániákus hibakeresést értem ez alatt) és megtenni a fejlődéshez szükséges intézkedéseket.
    Személyes majd közvetlen környezet és végül az egész vállalat területén.
    Személyesen érintett voltam egy ilyen helyzetben mint megbízott tanácsadó.
    További sok sikert és jó szerencsét kívánok!

    Lehel A.

  • Török József 2011. június 30. 11:07

    Visszagondoltam néhány olyan cégvezetőre, akiken túlnőtt a kabát.
    Hát, nagyon telibe találtak a gondolataid.
    Az igazat megvallva, nagyjából két éve magamon is felismertem az árulkodó jeleket. Úgy hogy, elkezdtem újra tanulni.
    Az elmúlt években folytatott tanulmányokból sokat profitáltam.
    Jó lett volna már évekkel ezelőtt belevágni.

    A tanulság számomra az, hogy folyamatos képzésre van szükség.
    Nem csak azért, mert változik körülöttünk a világ, hanem azért is, mert szükségünk van új információkra, új megközelítésekre. Az sem árt, ha megerősítést kapunk azokban a dolgokban, amit jól csinálunk.

    Másoktól tanulni a leggyorsabb és legtakarékosabb dolog.
    Aki azt hiszi, hogy majd ő mindenre magától megtalálja a hatékony megoldást, az sok remek megoldásról marad le, miközben “szét kinlódja” az életét.

    Nagyon szeretem a bejegyzéseidet, mert mindig hordoznak néhány átgondolásra érdemes gondolatot.
    Ezért érdemes blogolni és olvasni a blogbejegyzéseket.

    Köszi Tamás!

    Üdvözlettel: Török József

  • Mária 2011. június 30. 11:29

    Kedves Tamás!

    Igaz, hogy aki nem fejlődik, lemarad, elvérzik. Én a következőket tapasztalom, ott ahol dolgozom: A cégnek két tulajdonosa van, az ügyvezetőt elzavarták, és átvették az ügyvezetést. (több cégük is van, ez olyan mostoha gyerek szerintem). A cég azelőtt jól működött, stabil volt. Azóta egyre kevesebb a bevétel, bár folyamatosan ostorozzák a munkatársakat, beleértve engem is. Középvezetőként új termékeket kell kitalálnom, el is kell készíteni, készíttetni és el is kell(ene) adni.
    Az egyre kevesebb bevétel miatt a fejlesztés döcög. Mindent a legolcsóbban vagy inkább ingyen oldjunk meg. Már nincs titkárnő sem, tehát a levelezés, a telefonok a WC papír beszerzés is az én dolgom. Béremelés 4 éve nem volt. Ha tárgyalni megyek, a saját autómon teszem a saját költségemen. De, ha bármilyen ötletünk van, az nem jó. Az árajánlatban szereplő összeget mindig kevesli, de a magasabb összeg és a lassú fejlesztés miatt a versenytársaknál landol az ügyfél. A szerződést vagy ajánlatot csak akkor küldhetem el, ha jóvá hagyták. Még nem fordult elő, hogy legalább egy vesszőt vagy ragot bele ne írjanak, mondván, hogy na, mostmár így jó. Sajnos a két vezető sem ért egyet, vitáznak, alázzák egymást folyamatosan. Egymás háta mögött és szemtől szembe is a munkatársak előtt. Folyton a kapcsolataikkal hencegnek, de sohasem használják őket. Tőlem viszont elvárják, hogy ismeretlenül keressem meg az adott céget, ahol elvileg nekik kapcsolatuk van. Volt olyan is, hogy együtt mentünk tárgyalni, mert ő nem sokat tud a termékről, de majdnem elsüllyedtem szégyenemben. Fölényes és kioktató volt, a potenciális vevővel, holott mi szerettünk volna üzletet kötni. Úgy kéne gazdálkodnom, hogy csak bevétel legyen, kiadás lehetőleg ne. A bedolgozók számláit hónapokig nem fizetik ki. Ha elmennek, kezdhetem újra a munkatárs keresést, a betanítást és addig áll a munka, nincs frissítés. Speciális területről van szó, ami szakértelmet igényel és felelősséggel jár, nem tanácsos hibázni. Mi a megoldás akkor, ha nem könnyen találok másik állást? Én miben hibázok?

    • Kelkó Tamás 2011. június 30. 12:36

      Kedves Mária!

      Sajnos abban hibázol, hogy ilyen cégnél dolgozol. A legfőbb baj az, hogy előbb-utóbb az egészséged is a kárát látja.

      A cég jól láthatóan a lejtőn van, a tulajdonosok pedig nem urai a helyzetnek, az ilyenkor tipikus érzelmi reakciókat mutatják (azaz nem képesek ésszel felmérni a helyzetet, és racionális megoldást találni, majd azt következetesen végigvinni), ami csak tovább erősíti a zuhanást.

      Én még nem találtam olyan módszert, ahol a tulajdonosok ilyen romboló hozzáállása és viselkedése ellenére is emberi munkahelyet lehetne kialakítani, és a lejtőről emelkedő ágba kerülni.

      Üdv, Tamás

    • Mária 2011. június 30. 15:37

      Köszönöm a gyors választ! Pontosan tudom, amit leírtál, sőt az egészségi állapotomon is érzem, hogy lépni kell. Pszichoszomatikus tüneteim már vannak. Közel az ötvenhez nem könnyű állást találni, ráadásul egy elég speciális területen dolgozom, eü. diplomásként adatbázisokat szerkesztek eü. szoftverekbe. Ha felállok innen, valószínűleg vége lesz a cégnek is. Tudom! A mártírok ideje lejárt…Változtatni fogok.

    • Kelkó Tamás 2011. június 30. 19:30

      Tudom, hogy nem könnyű változtatni, ezért nem irigylem a munkavállalókat. Külsősként nem tudnád csinálni ezt a munkát? Akkor egy kicsit távolabb kerülnél a gócponttól.

  • Berta Zsolt 2011. június 30. 11:38

    Kedves Tamás!

    Jó a téma választás és rendkívül aktuális, hiszen a válság felszínre hozta a KKV tulajdonosok menedzsmentbéli hiányosságait. Ugyanakkor itt nem csak erről van szó. A vállalkozások életgörbéjének van egy természetes ciklusa. Az egyes életszakaszokon minden vállalkozó és vállalkozás átmegy (hacsak idő előtt utol nem éri a “halál” a céget). Amit leírsz az a gyermekkor szakasza, ahol valóban a cég fejlődésének gátja maga a tulajdonos. Ahhoz, hogy a vállalkozás tovább tudjon lépni, magának a tulajdonosnak kell átlépnie a saját árnyékát. Például ebben az életszakaszban általában nem a delegálás képessége hiányzik, sokkal inkább az történik, hogy a vállalkozó már annyiszor megégette magát az inkompetens alkalmazottakkal, felelőtlen vezetőkkel, hogy már nem bízik senkiben sem. (Természetesen annak is van oka, hogy miért ilyen beosztottakkal veszi körbe magát, erről már sokat írtál.)

    Tipikus példa (ha már arra kérted az olvasókat, hogy írjanak ilyeneket), amikor felveszi az első ügyvezetőjét a tulajdonos, majd fél -egy év múlva kirúgja és később arra panaszkodik, hogy csak a cégautó, meg a nagy iroda volt a fontos az ügyvezetőnek, és (láss csudát!), milyen sokba került az a szerencsétlen ember!!! Miközben a dolgok mögé nézve kiderül, hogy az ügyvezető, csak névleg az, soha nem tisztázták a felelősségi körét, ha igen, akkora hatásköri leírása vmi ilyesmi volt: “Hát a fontos dolgokban majd egyeztess velem!” A tulajdonos hónapokig nem döntött egy új üzletág elindításáról (vagy bezárásáról), de a céges autók magánhasználatát napi rendszerességgel ellenőrizte stb.

    Részletesebben a blogomon írok erről a témáról:

    http://valtozasmenedzser.hu/category/vallalati-eletciklusok/

    Üdv:

    Berta Zsolt
    Magyar középvállalatok változás- és válságmenedzsere

  • Máté Ildikó (Ildiki) 2011. június 30. 13:07

    „A világ az én képzetem.” Schopenhauer
    Sokak szerint ott vannak a világ határai, ahol a sajátjuk. A baj az, ha ezeket a határokat sem megismerni, sem kitágítani nem akarják, ráadásul tényként állítják be a lehetetlent.
    Ilyen embert nem választanék vezető(m)nek.
    Mert nagyon mást jelent jól csinálni a dolgokat és jó dolgokat csinálni!

    • Kelkó Tamás 2011. június 30. 19:36

      A dolgot gyakran az bonyolítja meg (de rendesen), hogy a ma dinamikus, innovatív, fejlődőképes vezető a vállalkozás motorja, majd fél év múlva eléri a korlátait, és mintha a villám csapna bele, gyökeresen megváltozik.

      Egy csapásra negatív, kritikus és másokat megállító ember lesz, a “vállalkozás motorja” helyett a “vállalkozás fékezőernyője” szerepet kezdi el játszani. Sajnos nem ismerek módszert, amivel előre meg lehet mondani egy emberről, hol vannak a korlátai, maximum az alapos emberismeret.

  • Mészáros Blanka 2011. június 30. 21:06

    Kedves Tamás!
    Az ember mindig azt hiszi, hogy valami különleges helyzetben van, és akkor jön ez a pár pont,amit írt és kiderül, hogy nem is olyan különleges, sőt más is ugyanebben a kicsit (nagyon) szorító cipőben jár. Van olyan magáncég egyébként, ahol a Zsolt által is említett felelősségi és döntési jogköröket tisztázzák és ahol – Uram bocsá- a tulajdonos képes bárkiben is megbízni?! Nekem valahogy úgy tűnik, hogy a céget “megépítők” nem képesek túllépni azon, hogy ez az ő “gyerekük” művük, és ha bárki valamiféle kritikával illeti a művet, akkor már csak ellenség lehet, hát még, ha a hősies építőket merészelné nem egészen hibátlannak nevezni…

    • Kelkó Tamás 2011. június 30. 21:14

      Kedves Blanka!

      Még nevezhető tömegesnek (sajnos), de vannak vállalkozások, ahol a tulajdonos innovatív, tud delegálni, sőt, van ahol már teljesen átadta a vezetést jól fizetett alkalmazott vezetőknek, és van, ahol már jó pénzért el is adta a cégét, ami utána is jól működik. Azokra különösen büszke vagyok, ahol ez az én segítségemmel történt. 🙂

      Üdv, Tamás

  • Angyal 2012. augusztus 11. 08:56

    Kedves Tamás!

    Szándékosan nem olvastam el a hozzászólásokat. A jelenlegi helyzetemet pontosan lefedi, amit összeszedett. Olyan betegség uralkodott el rajtam a fent leírt kvázi elnyomás miatt, hogy elfogyott az oxigén. Magyarán és tömören, mint munkavállaló egy olyan szituációba kerültem, hogy a rám mért nyomások, nem csak vezetői oldalról, hanem az Ő általa összegyűjtött „barát” kategóriák közreműködésével, mint egyfajta “manipulált”* egyénként mindent a saját magam maximalista elvárásaimmal, hogy beteg lettem. Egy olyan betegségbe, ami miatt a szervezetemben nincs elég oxigén.

    Most próbálok kilábalni belőle orvosi segítségekkel. Jártam már pszichológusnál is, de egy alkalom után totál felmérve a helyzetet rájöttem, hogy ez semmit nem fog segíteni.
    Adott esetben csak azt tudom elképzelni, hogy egy ilyen mértékű elnyomás esetén, nem lehet egy munkáltatónál fenntartani azt, hogy valaki csak azért legyen vezető beosztású, ha nem egy egész cégről beszélünk, mert a szakmai tudása elég magas, a „nem barát” beosztottaknak ki kell állni önmagukért. Bárki vezető beosztású, ha alkalmatlan, akkor az alá beosztott munkavállalóknál előfordulhat, hogy sorban le fognak betegedni. Ki mennyire kitartó és ki mennyire tudja magát felvértezni az ilyen jellegű nyomás ellen. Egyszerűen felháborító ez a fajta jelenség, főleg, mivel szenvedő alanya is lettem. Nem csak empatikus vagyok ezzel kapcsolatban, hanem érzem és átélem, átéltem.

    Csak egyet tudok javasolni ilyen esetben, de ezt nem írom ide le. Ez már olyan jellegű tanács lenne, amiért a pénzvilágban komoly összegeket eltesznek. Mindenkinek saját magának kell a további lehetőséget megtalálnia, mi az, ami segít rajta. A legvégső esetben lesz a jó megoldás a menekülés, azaz új munkahelyet kell keresni.
    * Ha végig gondolom, akkor ilyen szituációk pont erről szólnak. Manipulátorok és manipuláltak.

  • Angyal 2012. augusztus 11. 09:20

    Kedves Tamás!
    Még egy hozzáfűzés: Mt. 8 §. paragrafus.

ÉRDEKEL A VÉLEMÉNYED:

Send this to a friend