Jutalmazni vagy büntetni?

Jutalmazni vagy büntetni?

Jutalmazni vagy büntetni? 150 150 Vállalkozásfejlesztés blog

Örök dilemma minden vezető számára, hogyan motiválja munkatársait? Jutalmazza-e vagy inkább büntesse őket vagy a kettő elegyét alkalmazza? Van, aki kizárólag a jutalmazásra, míg van, aki a büntetésre és keményen a példa statuálására esküszik. Vajon kinek van igaza? Mai blogomban e témát igyekszem körüljárni.

A témát azonban egy érdekes történettel kezdem, amely talán meg is válaszolja a dilemmát. Ebben egy komoly, sok milliárdos forgalmú kereskedő cégről van szó, amelynek kb. akkora központi áruháza volt, mint egy jól megtermett Metro. Amikor először ott jártam, már akkor feltűnt, mintha egy jégverembe lépnék be, szinte kirázott a hideg attól a kripta hangulattól, ami ott fogadott.

Sokáig nem találtam rá magyarázatot – mert rossz helyen kerestem -, amikor azonban egy érdekes jelenetre lettem figyelmes

A cég kereskedelmi igazgató kirohant az irodájából, végigtrappolt a polcok között, majd 5 perc múltával újra előtűnt és már viharzott is vissza a szobájába, a sorok közül meg hangos szitkozódást hallottam utána. Odamentem, és 3 eladót láttam, akik közül kettő az egyiket nyugtatgatta, mert eléggé feldúlt állapotban volt. Beszédbe elegyedtem velük, és kiderült, hogy a főnök megint portyázott közöttük, az-az kiszúrt valami kis hibát, pl. éppen a sorok között volt egy nyitott doboz, munkatárs meg sehol, és már ki is osztott 5.000,- Ft-os fizetés levonást büntetésként annak a kolléganőnek, aki azért a dobozért volt vélhetőleg a felelős.

Nem érdekelte, hogy a másik sorban épp rádőlni készült egy halom doboz az egyik munkatársára, akinek a segítséghívó kiáltására sietett át és hagyta ott azt az egy dobozt. A doboz ott volt, és ezért 5.000,- Ft büntetés járt. Ráadásul ennek a kolléganőnek már nem ez volt adott hónapban az első büntetése.

Megvolt hát a magyarázat a kripta hangulatra, és még egy csomó más problémára is, mivel éppen cégátvilágítást végeztem. Nem a véletlen műve volt, hogy az áruház csak tengődött, szerintem aki egyszer ott járt, az olyan, „egész életre szóló élményt” szerzett, hogy nem sok kedve volt még egyszer visszajönni, amit a forgalmi mutatók igazoltak is.

Engem olyan családban neveltek, ahol ez volt a szokás…

Miután összeállt a kép, leültem a kereskedelmi igazgatóval megbeszélni, hogy ő mit gondol erről. Hosszasan ecsetelte nekem, hogy a munkatársai milyen rossz munkamorállal rendelkeznek, és mennyire nem lehet megfelelő munkavállalókat találni, és csak a következetes büntetés működik, mint fegyelmező eszköz.

Azt láttam, hogy az illető csak egy dolgot nem vett észre, saját hatását a munkatársaira! Nem látta, hogy ezzel a vezetői stílussal pontosan azt éri el, amit nehezményez, és pont azt akadályozza meg, amit szeretne elérni. Vagyis nem azért büntet, mert nem, vagy mert rosszul, hibát-hibára halmozva dolgoznak a beosztottai, hanem azért hibáznak, mert ő büntetéseket osztogat minden piszlicsáré dologért!

Tipikus tojás vagy a tyúk volt előbb esete!

Ezt erősítette meg, amikor bevalotta, hogy ő olyan családban nőtt fel, ahol a jó dolgokat a szülei természetesnek vették, és kizárólag a hibákért kapott visszajelzést, amely kizárólag letolást és büntetést jelentett.

Hogyan gyártsunk magunknak jó sok ellenséget?

A büntetésnek az a legnagyobb problémája, hogy megalázó helyzetbe kényszeríti az alanyát (még akkor is, ha jogosnak tűnik), amire egy egészséges mentalitású ember csak egy módon reagálhat, nyílt vagy burkolt lázadással! Az egészséges mentalitású emberek pont azok, akikre a legtöbb munkaadó vágyik, akik önállóan képesek dolgozni, mert nem kell őket motiválni, ugyanis önmotiváltak!

Velük lehet nagy dolgokat megvalósítani, elérni, míg azokkal, akik hosszú távon elviselik a „büntetősdit” (megalkuvók, behódolók, taplnyalók, birkamentalitásúak, stb.), azokkal folyamatosan csak a gond van, mert őket állandóan noszogatni, ellenőrizni kell, hogy dolgozzanak.

Mit tehet akkor egy vezető?

A büntetésnél van egy sokkal hatékonyabb eszköz, ami egyrészről nemhogy nem megalázó, hanem akár még motiváltabbá is teheti az egyébként jól teljesítő munkatársad: a jóvátétel lehetősége. Ennek persze előfeltétele, hogy a munkatársad először elismerje, hogy hibázott, mulasztott, stb., majd utána nem megbüntetni kell, hanem jóvátételt kérni az okozott kárért. Ez a jóvátétel valami olyan dolog, ami az elvárt normál munkáján felüli extra hozzájárulás.

Neked erről mi a véleményed, lehet fantázia ebben a jóvátételben, vagy maradjunk a jól megszokott büntetősdinél?

Kelkó Tamás

1993 óta dolgozom tanácsadóként: ebből 7 évet fejvadászként, 1999 óta pedig KKV szervezetfejlesztő és HR szakértőként segítek magyar vállalkozásoknak leküzdeni a növekedéssel járó akadályokat.

Összes bejegyzés tőle:Kelkó Tamás
24 hozzászólás
  • Szőke 2012. november 19. 07:08

    Kedves Tamás!
    Én nem hiszek sem a jóvátételben sem az újrakezdésben. Engem úgy neveltek, hogy soha ne bántsak meg senkit sem, mert az emberek nem felejtenek. Inkább tűrök és nyelek addig a bizonyos utolsó cseppig…és mivel az emberek nem változnak, ezért nincs második esély sem. Annak idején nekem is volt olyan főnököm, aki minden nap bocsánatot kért. Szerinted mennyire volt hiteles? „A vonzás törvénye” alapján a hasonló a hasonlót vonzza és tudja megtartani még egy munkahelyen is.. A többit meg el kell felejteni…
    „Az élet túl rövid ahhoz, hogy egyszer csak felébredj és megbánd. Szeresd azokat, akik jók hozzád. Felejtsd el azokat, akik nem. Hidd, hogy minden valamilyen okból történik.”

    • Kelkó Tamás 2012. november 19. 22:36

      Kedves Szőke!

      Lehet, hogy vannak tökéletes emberek, de a többségük nem az, ezért még a legjobbaknál is becsúsznak hibák, vagy olyan dolgok, amelyeknek nem kellett volna. És itt nem a szélsőségekről beszélek, mint a volt főnököd, aki naponta kért bocsánatot.

      Én sem vagyok tökéletes, de a hibák arra valók, hogy korrigáljuk őket és nem pedig meglakoljunk értük.

      Üdv, Tamás

  • Alto 2012. november 20. 10:08

    Mint volt pedagógus és jelenlegi cégvezető, tökéletesen egyetértek a (nem szándékosan okozott) hiba jóvátételére irányuló lehetőséggel a büntetés helyett. Sajnos ez nem nagyon jellemző megközelítés, pedig hihetetlenül eredményes. Nemcsak a cégekben, hanem a családokban előforduló mindennapi hibákat is így érdemes kezelni. A büntetés dominanciája a konfliktushelyzetekben egyértelműen a türelmetlenség megnyilvánulása és sok esetben a vezető saját felelősségének az elkendőzése.

  • István 2012. november 20. 10:23

    Kedves Tamás!
    Véleményem szerint a büntetést és a dícséretet másként kell alkalmazni. Rámutatni a másik hibájára és jóvátételre kötelezni csak négyszemközt célszerű, mert így nem járatod le a munkatársai előtt a vétkest.
    Dícsérni, jutalmazni példaképeket állítani pedig a jól dolgozónál minél nagyobb kollektíva előtt célszerű, mert így ez is motiváló erő lesz.
    Üdvözlettel: István

    • Kelkó Tamás 2012. november 20. 11:22

      Kedves István!

      Nem írtam, de nem kérdés, hogy ez a téma négyszemközti dolog egy vezető és beosztottja között.

      Üdv, Tamás

  • Polló László 2012. november 20. 10:26

    Nem vagyok különösebben lelkizős típus, ezért vezetőként a büntetést is használtam, meg mióta tanácsadó vagyok, ezt is javasoltam az ügyfeleimnek. Ám csak mint egy elkanászodott társaság kezdeti rendbehozatalára szolgáló eszközt. A következő fokozat (aminek 2-3 hónap múlva jönnie kell, különben soha nem kászálódunk ki a büntetések sorozatából) a jóvátétel. Ennek a kulcsa az, hogy ismerje be a mulasztását. Ha ezt nem teszi, akkor jönnek a fáradságos fellebbezések és kivizsgálások. Ezt nem lehet megúszni; a cégben lappangó rossz emberi játszmák felszínre hozatalát szerintem csak ezen az úton lehet megtenni. Ha azután úgy látjuk, hogy valaki konok következetességgel kivizsgálást kér, ám az minden esetben rá mutat vissza, mint valódi bajkeverőre, akkor tudjuk, kit kell elbocsátani. S így egy idő után elég normális munkahelyi légkör tud kialakulni, ahol mindenkinek joga van dolgozni, eredményt elérni és ezért cserébe a maga és családja számára szükséges ellenértéket megkapni.
    .
    P.S: A jóvátételre külön kis táblázatokat szoktam kidolgozni, hogy ezzel is segítsem, mivel is tudna olyat cselekedni, ami a cégnek hasznos és az általa okozott kárt jóváteszi. Ám mindig leírom mellé, hogy bármi más, ettől eltérő olyan cselekedett, tett és eredmény megfelel, ami a cégnek jó, és amiben a főnökével meg tud állapodni, mert ő kellő ellenértéknek véli azt. 🙂

  • BérRabszolga 2012. november 20. 10:26

    Kedves Tamás!

    Volt olyan főnököm, aki szerint két hetente minden alkalmazottba érdemes egyszer belerúgni, hogy érezze, hogy odafigyelnek rá. Szerintem nem volt hatékony megoldás.

    Volt olyan főnököm, aki az azonnali jutalmazás híve, volt ez általában dicséret vagy köszönet volt. Ez nagyon működött. Ez viszont a többi vezetőnél sárga irigységet okozott.

    A jóvátétel szerintem szintén nagyon hatékony lehet – én benne lennék – ha ennek a kultúráját valahogy el lehet terjeszteni. Itt ugye nem egyenlően erős felek állnak szemben. Mégis az alkalmazottak lojalitását és motiváltságát nagyban javíthatja – szerintem.

    • Kelkó Tamás 2012. november 20. 11:29

      Kedves BérRabszolga!

      Gondolj csak bele, elkövetsz egy hibát a munkád során. Elismered, de ha egy kis lelkiismereted van, akkor nem érzed jól magad akkor sem, ha semmi következménye nincas a dolognak. Ha viszont valamivel jóváteheted, akármilyen kicsi dolog is legyen az, az megnyugtatja a lelkiismereted és tovább tudsz lépni.

      A jó vezető célja a motivált, tenniakarástól duzzadó beosztott, akit nem kell hajtani. A büntetések jól láthatóan elveszik a tenniakarást, lassan fizetett ellenséget csinálnak a beosztottból.

      Üdv, Tamás

  • Erika 2012. november 20. 10:45

    Kedves Tamás!

    Nagyon egyetértettem ezzel a cikkel. A büntetés soha nem visz előre, csak tünetileg kezeli az adott problémát, hiszen a munkavállaló nem azért cselekszik esetleg másképp, mert valóban úgy érzi, hanem a büntetéstől való félelmében, így a önmagába egyáltalán nem építi be a helyes cselekedetet. Úgy gondolom, aki büntetve akar eredményt elérni, annak a gyerekkorában is ilyen minta létezett a problémák megoldására, gyerekként őt is így büntetéssel nevelték, és felnőve ezt a mintát vette át a problémák kezelésére. Nem gondolkodik tudatosan, csak öntudatlanul is a gyerekkori forgatókönyvet pergeti le folyton-folyvást, tudat alatt védve ezáltal a szülők nevelési módszereit. Mindenképpen jutalmazással lehet helyesen nevelni, még ha kezdetben nehezebb is, hisz lehet, az illető a büntetésre volt szocializálva, így a jutalom először idegen számára, végül, ha érzi, hogy ez róla szól, ezt ő kapja, immár teljes emberi értékességét figyelembe véve, örömmel fogja végezni a munkáját, hisz a dicséret szárnyakat ad. Én gyerekkoromban elég sok büntetést kaptam mindenért, és ez nem volt jó számomra, szorongó felnőtt lettem, önbizalom hiányos, és apró részletekben építem fel a személyiségemet azáltal, hogy tudatosan tekintek rá a velem történt dolgokra, nem pedig meggondolatlanul viszem tovább. Ahogy visszaemlékszem kislánykoromban, amikor szépen szóltak hozzám, és úgy kértek meg valamire, nem is éreztem ellenkezést, teljesen magától jött a cselekvés. Szerintem ezt mindenkinek végig kellene gondolnia, amíg a büntetés eszközét veszi figyelembe, hogy „vajon miért is teszem ezt, én teszem, vagy a tudattalan minták alapján belém van programozva”? Ezt érdemes végigpergetni, csak ez már egy kemény önismereti munka, és az embernek önmagába kell tekintenie, csak sajnos erre nem mindenki képes. Előfordult már, hogy valakivel erről beszéltem, és egyszerűen nem volt képes befogadni, hisz akkor az általa felépített képet előbb össze kellene törni, és újból felépíteni. Nem kis munka, de nagy boldogságot tud adni, ha sikerül. Köszönöm, hogy ezt leírhattam, és köszönöm, hogy elolvasták.

    • Kelkó Tamás 2012. november 22. 13:39

      Kedves Erika!

      Tudom mit élt át, elég sok ilyen példát láttam testközelből, különösen a romboló hatását.

      Szerintem aki képtelen az önvizsgálatra, és önmaga korrigálására, az eleve nem alkalmas vezetőnek!

      Üdv, Tamás

  • Szőke 2012. november 20. 16:55

    Úgy látom bűnbocsátó cédulákat kellene gyártanom…jó üzletnek tűnik, természetesen, ha nincs levédve 🙂 Nagyker értékesítést vállal valaki???

    Kedves Tamás!
    Gyakorlott második esélyesként Te milyen szempontok alapján döntenél? Hoppá! Elmaradt a jóvátétel…

  • Csilla 2012. november 20. 18:44

    Kedves Tamás!

    A fenti témában el kéne ismernie a munkavállalónak a hibáját. De mi van abban az esetben ha a vezető nem a megfelelő embert hibáztatja és ő nem ismeri el, a természetesen nem elkövetett hibát. Kéri az ügy kivizsgálását de a vezető csak ahhoz ragaszkodik, hogy ő volt a hibás és nem hajlandó kivizsgálni az ügyet? Ezzel azt akakrom mondani, hogy nem csak arról van szó, hogy hibát elkövetett munkavállalót elmarasztalnak, hanem sok esetben egy vezetőknek nem tetsző embert rendszeresen terrorizálnak, őt hibáztatava mindenért vagy generálva neki hibát. Ez megfigyeléseim szerint a rossz vezetők potenciális riválisaival történik leggyakrabban. Tudom már korábban volt hasonló témájú írása de ehhez is kapcsolódik.

    • Kelkó Tamás 2012. november 21. 15:28

      Kedves Csilla!

      A rossz vezetőkkel nincs mit csinálni, képezni vagy megválni lehet tőlük vagy ha a Te főnököd, akkor elgondolkodni új munkahely keresésen. 🙁

      Üdv, Tamás

  • Mr. Májk 2012. november 20. 19:53

    Volt egy főnököm, akinek az volt az álláspontja, hogy mindenkinek, minden héten el kell követnie egy hibát ( mert, csak az hibázik, aki dolgozik ). Volt azonban egy fontos szabály: senkinek nem volt szabad ugyanazt a hibát kétszer elkövetni.
    Magam azt vallom, hogy mind a pozítívumokat, mind a negatívumokat meg kell beszélni. Tapasztalatom szerint az elismerés sokkal jobban ösztönöz, mint az elmarasztalás, bár arra is szükség van.
    A kollektív dicséretet mindenki magára veszi, a kollektív elmarasztalást senki.

    • Kelkó Tamás 2012. november 21. 15:31

      Ennek a főnöknek ez a vesszőpairpája volt, a vesszőparipák meg úgy általában nem jók, mert egyrészről nem minden munkatárs és nem minden feladat, projekt, hét, stb. egyforma.

      Ugyanígy, ha belegondolok, hogy mennyi dologban hibáztam már kettőnél többször? Hát, jó sok helyről kirúgtak volna…

  • Zeusz 2012. november 20. 23:23

    Kedves Tamás!

    Úgy vélem lehet büntetni, meg dicsérni, meg jóvátételt is kérni. S lehet valahol nem is itt van a kulcs, hanem azon, amit már az egykori görög nagy „cégvezető” :), Hérakleitosz is alkalmazott, hogy : mértékkel…
    S e mértéket talán szubjektíve az adott környezethez, az adott helyzethez, az adott személyek teherviselő képességéhez és az emberi méltósághoz célszerű igazítani, s nem a neveltetésemhez, meg a diplomáim számához, vagy az arcom nagyságához, a szokásaimhoz, stb.
    Engem se így neveltek, hogy ezt így csináljam, de elmúltam már 18, így aztán dönthetek épp úgy is, hogy ez így legyen, de dönthetek akár úgy is, hogy egyik sem történik, ha a helyzet ezt megkívánja. S igen, szubjektíve döntöm el. S hosszabb távon ezt tűnt a legjobbnak, hogy emberi és élhető környezet vegyen körül. S ez számomra fontos a későbbiekben is, ameddig ez kivitelezhető. S most is még, ez vesz körül. És ha szétnézek, egy ilyen környezethez nem csak én szeretek kapcsolódni, és élni, hanem a környezetemben mások is, főleg a mai helyzetben. Igen, jól emlékezünk a hibáinkra és mások hibáira is, nem feledjük őket, de utána, ha azért mosolyogni is tudunk, akkor mértéken belül voltunk. S az is, aki elkövette, mert „fizetett” érte, mértéke és ereje szerint, elfogadva az árat, nem maradt adós, s tudja most már, hogy figyelni kell. S én is, aki mondjuk, az árát kérte, s megkapta mértéke szerint, s nem maradt követelésben. Mert ki tudja mit hoz majd a jövő, a világ nem túl nagy, s lehet, hogy egyszer majd fordulhat a kocka, és találkozhatunk úgy, hogy én leszek alárendelve neki, vagy valaki másnak, akit ő ismer… Vagy az is lehet, épp ha egy sötét téli estén hazafelé tartok az erdei úton, s pl. egy fatörzs van keresztben az úton, azt úgy szeretném onnan elhúzni, hogy tudjam, úgy éltem, hogy az a vihar miatt van ott, s nem azért, mert pl. a természetem, a viselkedésem, vagy a nagy arcom, stb. miatt még valakinek adósa maradtam a múltamból. Mert lehet, hogy nincs ott, de ha ártottam neki valamikor őt ezzel áldozattá téve, akkor úgy fogom érezni, hogy ő van ott majd, és ő vár valamikor, valahol, rendezni a számlát… Mert ne feledjük a régi igazságot, hogy a legerősebb kapcsolat nem a családi-szeretet kapcsolat, hanem az ártó és áldozat közötti kapcsolatok. S ez vonatkozik a munkahelyre is meg az élet többi területére is…

  • Palágyi Adrienn 2013. január 3. 19:29

    A saját tapasztalatom az, hogy aki a büntetést tartja az egyetlen eszköznek amivel úgy érzi, hogy kézben tarthatja a dolgokat, annak valójában fogalma sincs arról, hogy mi mással tehetné még meg és végtére is totál elveszti a kontrollt.
    Sajnálatos módon ilyenkor még arról sincs fogalma, hogy a sorozatos büntetéseknek (akár kis arányú, akár nagy) milyen káros következményei vannak, csupán csak hiszi, hogy bármi haszna származhat belőle és ezt a tévedést jól legyártott, logikusnak tűnő magyarázatokkal nagyszerűen palástolja még maga előtt is.

    Közben persze nem érti, hogy mi az oka annak, hogy valami mégsem stimmel, de képtelennek látszik változtatni a vezetői gondolkodásmódján, ezért inkább másokat akar mindenáron megváltoztatni bármilyen negatív eszközzel is élve.

    El kellene fogadni, hogy hibázni mindenki hibázik, aki dolgozik, és nem feltétlenül azért mert felelőtlen, hanem azért, mert még a rutinszerű munkafolyamatok is mindig hozhatnak magukkal olyan új helyzeteket, amelyeket nem biztos, hogy mindig a legjobb megoldással kezel le az ember, akármennyire is igyekszik.
    Ezért is van lehetőségünk a folyamatos fejlődésre mindenhol és mindennel kapcsolatban.
    Olyan is van, hogy extra energiát fektet bele az ember a megoldásba, ami végül balul sül el, és még a végén jól meg is büntetik. Legközelebb tutira lefelejti inkább az extra powert, mert jó lesz az inkább anélkül is. Így tanul a gyerek is.
    Olvastam valahol, hogy függetlenül attól, hogy értékelhetetlen lett a kimenetel, ha a gyerek beletett mindent, akkor inkább meg kell dicsérni, hogy legközelebb is megtegye, mert hosszú távon ennek lesznek sokkal nagyobb eredmények lköszönhetőek.

    Pénzmegvonással büntetni szerintem eleve nem jó eszköz, mondhatni ostoba, mert egészen más módon és máshol fogja érezni a bőrén a súlyát, pl. amikor a gyerekének nem bírja megvenni emiatt az egyel nagyobb cipőt sulikezdésre.

    Szerintem kell, hogy legyen olyan elfogadható szintje a hibázás mértékének, amit nem büntetünk semmilyen módon, csak értékelünk közösen és javítási lehetőséget biztosítunk, vagy egyáltalán nem firtatjuk, hanem akár mi magunk kijavítjuk és megbízunk a másik józan értékítéletében, hogy jobban oda fog figyelni legközelebb. Hiszen a hibát legtöbbször már mi magunk is azonnal észrevesszük, nem kell hozzá feltétlenül egy másik fél szúrós tekintete abban a minutában.

    Ha egyszer-egyszer fordul elő valami és nem okozott tényleges kárt, akkor mit akarunk büntetni? Ha meghaladja ezt a szintet a hibázás mértéke, -mert vagy sűrűbb a hibázás, vagy nagyobb a kár- akkor sem pénzzel büntetném, hanem plusz feladatot rónék ki, ami fedezi az okozott kárt, mert általa legalább annyi pluszt nyerünk, ami egyébként nem is történhetett volna meg e lehetőség híján.
    Plusz feladatokra egyébként is mindig adnék lehetőséget, hogy a másik irányba is el lehessen automatice menni.
    Jutalmazni pedig az alapvetően elvártat rendszeres elismeréssel és megbecsüléssel tenném, akár minden nap, ha kell.

    • Kelkó Tamás 2013. január 8. 00:24

      Szia Adrienn,

      Nagyon jó, amit írtál, azonban a büntetés és munkatársi felelősség témakör nehézségét mutatja még egy érdekes vezetői hiba.

      Arról van szó, amikor a kolléga hibázásának semmiféle konzekvenciája nincs, még egy kellemetlen beszélgetés sem, hanem a felelős vezető kijavítja helyette. Így a kollégánál elég gyorsan kialakul egyfajta felelőtlenség, mert ha a tetteinek nincs következménye, akkor miért figyeljen oda „jelentéktelen” részletekre, meg különben is a főnök úgy is megoldja, ha baj van…

      Üdv, Tamás

  • Cs. Ancsa 2013. január 9. 10:40

    Kedves Tamás!

    Már megint egy olyan témába sikerült belenyúlnod, (szerencsére) ami valljuk be, sokunkat személyesen érint. Ez egy nagyon összetett probléma szerintem, és nehéz megtalálni az egyensúlyt.
    1. Azt személyesen garantálom, hogy a jóvátétel a gyermeknevelésben tuti eredményes. (Három gyermek édesanyja vagyok, úgyhogy tudom miről beszélek)
    2. Büntetni kell, de a büntetésnek feltétlenül arányosnak kell lennie. Ez a jogállamiság alapja is.
    3. Mindenki hibázik, hiszen emberek vagyunk. Szerencsére nem úgy működünk, hogy a főnök bedob egy huszast, aztán megkapja amit vár.
    4. A jóvátételnek feltétlenül kapcsolódnia kell az elkövetett hibához, hiszen így tanít.
    5. Egyetértek azzal, hogy ugyanazt a hibát nem lehet kétszer elkövetni egy cégnél, mert akkor ott komolyabb a probléma a dolgozóval, és így talán neki is jobb, ha máshol dolgozik.
    6 Végül: ezekkel a problémákkal általában azoknál a cégeknél lehet találkozni, ahol gond van a vállalati kommunikációval, kultúrával stb. És ezeknél a cégeknél mindig a fejétől bűzlik a hal. És bizonyára ezek a cégvezetők nem olvasnak ilyen blogokat. Sajnos!
    Üdv, Cs. Ancsa

    • Kelkó Tamás 2013. január 9. 14:50

      Kedves Ancsa!

      Köszönöm a megerősítést, és igen, valahogy a hr problémáknál végül mindig a vezetői, vezetési problémáknál lyukadunk ki, ahogy te is írod a 6. pontban, amely ott kezdődik, hogy vezető kiválasztás.

      Ez valahogy, minél nagyobb egy szervezet, annál nehezebb ügy. Idén igyekszem ennek okaival és megoldásaival is többet foglalkozni….

      Üdv, Tamás

ÉRDEKEL A VÉLEMÉNYED:

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Oszd meg a cikket egyik ismerősöddel!