A Hozzáértőt vagy inkább a Hajlandót vegyem fel?

A Hozzáértőt vagy inkább a Hajlandót vegyem fel?

A Hozzáértőt vagy inkább a Hajlandót vegyem fel? 150 150 Vállalkozásfejlesztés blog

Akkor most melyiket válasszam?

Sajnos ritka, hogy pont olyan pályázó akad horogra, aki minden elvárásunknak pontosan megfelel. Az egyik leggyakoribb eset, amikor a két alkalmas jelölt közül az egyik szakmailag ugyan topon van, de nem igazán motivált, a másik szakmailag kevésbé tapasztalt, de nagyon lelkes.

Akkor most melyiket válasszam?

Ilyenkor szokott bennem felmerülni a gondolat, hogy de jó is lenne a két emberből egyet összegyúrni, de az ilyen típusú keresztezést, ráadásul azonnali eredményekkel még nem találták fel a biológusok. Meg a klónozást sem, pedig de más lenne akkor a munkaerőpiac!

Valahogy azonban mégis dönteni kell, valamiben mégis kompromisszumot kell tenni, de vajon miben?

Az elmúlt közel 2 évtizedben, volt amikor a motiváltabbat és volt, amikor a szakmailag tapasztaltabbat választottam, és mindegyik esetben volt mellényúlás. Elárulom azonban, hogy amikor a motiváltabbat választottam, kevesebbszer hibáztam.

Általánosságban igaz, hogy egy motivált, lelkes ember nagyon gyorsan tanul, továbbá alaposan, és jól kitanulja a szakmát, hogy minél előbb produkálja azokat az eredményeket, amiket elvárnak tőle. Ez különösen az olyan szakmákra igaz, amelyekre csak kevesen alkalmasak emberileg, pl. értékesítők, telemarketingesek, vezetők.

A motivált munkatársak ráadásul legalább kétszer annyit teljesítenek, mint a nem motiváltak, legalábbis eddig minden előadásomon ezt válaszolták a résztvevők, amikor megkérdeztem, és bizony egyet is értek velük!

De akkor miért nem jött be a motiváltabb választása minden esetben?

Azért, mert a motiváció nem minden. Amikor túl nagy volt a különbség a két pályázó szakmai tudásában, tapasztalatában, pontosabban a motiváltabb, de tapasztalatlanabb pályázó tudása nem érte el az elvárt szint legalább 70-80%-át, akkor a motiváltsága nem volt elég, hogy behozza a lemaradást, egyszerűen túl nagy volt a hátránya.

Amikor 6-9 hónap sem elég a szakmai lemaradás ledolgozására, az már túl nagy rizikó kiválasztási szempontból. Lehet, hogy 1-1,5 év múlva jó lenne, de nálam ez már a „túl sok HA” kategóriája, vagyis minél több a HA, annál kisebb az esély a sikerre.

Összegezve, ha szakmailag nem ég és föld a különbség a két pályázó között, akkor én inkább a motiváltabbat választanám.

Kelkó Tamás

1993 óta dolgozom tanácsadóként: ebből 7 évet fejvadászként, 1999 óta pedig KKV szervezetfejlesztő és HR szakértőként segítek magyar vállalkozásoknak leküzdeni a növekedéssel járó akadályokat.

Összes bejegyzés tőle:Kelkó Tamás
19 hozzászólás
  • Ancilla 2010. július 6. 13:24

    Üdv,

    Mikor én is interjúztatam, akkor is inkább a motiváltabbat vettük fel.
    De hogyan tudja eldönteni egy HR-s ha nem hivja fel az illető személyt és teszi fel a kérdéseket?
    Ma mikor az emberek hibáa keresnek munkát, álltiólag szuper önéletrajzzal, akkor milyen kulcs szavakat kell használni, hogy azt lássák hogy motivált az illető, illetve hogyan szürhető le, hogy valaki csak handázik, vagy valaki tényleg komolyan gondolja.
    Én is találkoztam olyannal, aki bele írt minden jót, de már az első hónapba el kellet bocsátani.

    • Kelkó Tamás 2010. július 6. 13:47

      A felvételiztetők sajnos túlválogatnak a tapasztalataim szerint, azaz túlságosan leszűkítik a pályázók közül, hogy mennyit is hívnak be személyes interjúra. Nálunk 100-ból 30-40 is lehet, akit behívunk, míg a legtöbb cégnél ez 100-ból jó ha 10 fő!

      Tapasztalataim szerint az esetek 30-40%-ban nincs benne ebben a 10-ben a legjobb jelölt!

      Alapvetően nincsenek csodák, azt nézik, hogy a meghirdetett munkakörbe minél több ponton illeszkedő pályázókat hívják be, és itt nem a kulcsszavak döntenek, hanem a valós végzettség, szakmai tapasztalat, eredmények, nyelvtudás, stb..

      A motivációt jórészt csak személyes találkozás alkalmával lehet felmérni, nem a pályázat alapján.

    • Sármásiné Erdődy Gizella 2010. július 6. 15:45

      A cikkben a motiváltság és a szaktudás lett egymással szembeállítva. Esetleg úgy tűnhet, mintha ez két egyszerű, egymással egyenrangú, -értékű tulajdonság lenne.
      A „motiváltság” azonban szerintem, itt nem egy tulajdonságot takar, hanem több tulajdonság együttesét. Úgy, mint nyitottság az új információk, megoldások felé, tanulási kedv és hajlandóság, sikerorientáltság, pozitív gondolkodás és -hozzáállás, rugalmasság, lelkesedés, hogy csak a legfontosabbakat említsem.
      Természetesen, ha valaki dokumentált sikeres szakmai múlttal rendelkezik, ezek közül néhány tulajdonságot is birtokolnia kell, különben nem lehetett volna sikeres. Ám a lelkesedés, a nyitottság, a tanulási kedv változhatnak az átélt események, helyzetek és az életkor változásának hatására. Ilyenkor tud a munkáltató beleesni a jelentkező „csapdájába”.
      Ezek a változások nem fognak megmutatkozni a leírt önéletrajz alapján. És bizony az interjún is igen nagy tapasztalatra van szükség ahhoz, hogy ezek kiderüljenek (különösen, ha a jelentkező ezeket szándékosan rejtegetni próbálja).
      A kézzel írott motivációs levél alapján viszont a szakavatott szem számára egyértelműen kimutathatók.
      A grafológus segítségével végzett előszűrés pedig ugyanígy megakadályozhatja a Tamás által említett „túlválogatást” is. Vagyis azt, hogy csupán az életrajz tartalma alapján olyanok is kiessenek a rostán, akik esetleg a szegényebbnek tűnő szakmai múltjuk miatt nem mutatnak olyan jól, de nagy lelkesedéssel, nyitottsággal, rugalmassággal,… igen jól megfelelnének, vagy villámgyorsan beletanulnának az adott munkakörbe.

  • Rózsahegyi László 2010. július 6. 14:19

    Ezt a cikket és úgy általában az oldalt olvasgatva elmerengtem rajta, hogy milyen mókás is az, hogy munkaadóként mit keresünk és mit nyújtunk. Szinte mindenki nagy tapasztalatokkal rendelkező vagy gyorsan tanuló alkalmazottat keres, lehetőleg legyen motivált, legyenek céljai, akarjon valamit „letenni az asztalra”. Azt gondolom rendkívül sok esetben sikerül is megtalálni ezt az embert és aztán kitartó munkával, gyakran a vezető az, aki leépíti ezeket az erényeket. Miként teszi ezt? Néhányuk be akarja bizonyítani, hogy valójában mennyire nehéz is ez a munkakör, így az alkalmazott sikereit, szinte személyes kudarcként éli meg. Megint egy másik típus pedig semmilyen lehetőséget nem tud felmutatni a dolgozónak magán céljai eléréséhez.
    Természetesen a motiváció szerintem is elengedhetetlen, de nem szabad elfelejteni, hogy egy igazán jó dolgozó, aki a lelkét is kiteszi a cégért, vár valamit cserébe. Érdemes talán erre is jobban felkészülni, még a tényleges felvétel előtt, mert meg is kell tudnunk tartani az aranytojást tojó tyúkot, akit általában rendkívül magas összegért kutatunk fel és tanítunk be.

    Egyszer megírhatnád Tamás a tapasztalataidat erről a megtartásról.

  • Attila 2010. július 6. 17:01

    Újabb nagyon jó cikk, gratulálok!

    Csütörtökön csatlakozik hozzánk egy új hölgy, akihez tényleg szinte rendőrkordonnal kell visszatartani, mert minél hamarabb szeretne kezdeni.

    Pont ezen mélázgattam az elmúlt napokban, hogy nem a legprofibb, ugyanakkor az eddigi legmotiváltabb munkavállaló, akivel eddig találkoztam.
    Nagyon optimista vagyok, hogy fel fog nőni a feladathoz, amihez a motivációja megvan, csak nekem kell még majd aktívan hozzájárulni, hisz itt is kettőn áll a vásár.

    Az elmúlt egy hónapban Ő a második olyan munkavállalónk, aki kiemelkedően pozitív hozzáállással rendelkezik és egyre jobban látom, hogy jelentős fejlődést szervezetfejlesztéssel és minőségi cserével lehet elérni.

    • Kelkó Tamás 2010. július 6. 17:51

      Igen, motivált munkatársakkal hegyeket lehet megmozgatni, míg motiválatlan, kelletlen kollégákkal meg csak kínlódás van reggeltől estig.

  • Giuseppe 2010. július 6. 21:46

    Van egy történelmi példa, amit úgy lehetne elneveznem, hogy Orleáni-szűz szindróma, s ami illenék is ide. Vagyis, hogy szép dolog a motiváció, meg a szakmai valamelyest hozzáértés, ha nincs meg a hit a munkáltató részéről a munkavállaló felé, akkor hogy lesznek közös eredményeik? A motiváció már a munkavállaló hite a növekedésben, a mi közös növekedésünkben, a jövőben, hogy jó úton jár. A szakmai színvonala képletesen a kardja erre, amit persze mindig lehet élesebbre fenni és ügyesebben forgatni, de kell hogy hozzon valamiféle kardot azért, vagy értsen hozzá valamelyest. De, ha nincs hite a közös növekedésünkben, akkor vajon mi lesz így velünk, s hova fog vele csapkodni, akármilyen jó kard is az? S kell valaki még aki hiszi azt róla, hogy ő fogja meghozni képletesen a győzelmet. S ez meg a munkáltató „hite” lenne, de nem csak úgy immel s ámmal ám…:). Hinni önmagamban és abban, hogy a megfelelő embert vettem fel, aki alkalmas lesz a feladatra, még ha hibázik is. S lássam a képet magamban, hogy ő már ott van és a helyén van, s ha kell ott vagyok én is mellette, s segítem, s haladunk így szépen előre. Ha tudok így nézni rá, meg fogja érezni… De, ha nem, akárhány embert felvehetek, ha ez a kép nem lesz meg bennem, ők nem fogják majd helyettem meglátni. S nem felülni arra a lóra, hogy úgy is találok helyére 10 másikat bármikor, és mostanság akár folyamatosan, mert ha mindig keresem majd e tizet, s türelmetlen vagyok, s keresek megint tizet, mikor jut időm, hogy higgyek ebben az egyben, s a cégem sikerében?

    • Márti 2010. július 6. 22:55

      Hát igen.
      Én most pont ezt élem.
      Januárban elmentem egy céghez területi vezetőnek és egyben egy rész üzletkötőjének.
      Egyrészt a feladatok sem lettek világosan meghatározva,másrészt a kereskedelemben az első két hónap az évben talán 20 vagy nem tudom hány év legszarabb hónapjai voltak.
      És múlt hónap végén szóltak,hogy nem elégedettek a munkámmal és a területi vezetést már nem kell csinálnom csak az üzletkötést mert az én területemen nem elégedettek az üzletkötőkkel.
      Ugyan az ország másik felén ahol szintén én vettem fel az üzletkötőket(BEJÁRATOTT RÉGI MOTOROSOKAT A SZAKMÁBÓL)csak a másik területi vezetőnek(mert őneki nem volt ismeretségi köre)nála működnek a dolgok.Akkor most hogy van ez?
      Valószínűleg kellettem az ismeretségi körömmel és ennyi.
      Nahát mostanság ebből kifolyólag nagyon motivált vagyok.

    • Kelkó Tamás 2010. július 7. 09:00

      Lehet, hogy ez az oka, de lehet, hogy teljesen más. Munkám során lépten-nyomon annyi ésszerűtlen, idióta döntéssel találkozom, hogy lassan Biblia méretű könyvet lehetne belőle írni.

      Sajnos pont személyzeti kérdésekben sok cégnél pont az ellenkezőjét csinálják, mint ami az ésszerű lenne, mert valakinek azaz érdeke.

      Ugyan a blogomon a vezetőket igyekszem személyzeti kérdésekben támogatni, de a munkavállalóknak sem könnyű, nagyon nehéz jó munkahelyet, és értelmes főnököt találni.

    • Kelkó Tamás 2010. július 6. 22:06

      Erről, pontosabban a kölcsönösség elvéről egy korábbi bejegyzésemben írtam itt: https://www.kelko.hu/miert-nem-talalsz-igazan-jo-ertekesitot

      Így van ez bizony, sok vezető szeretne felvenni lelkes, elkötelezett, és fejlődni vágyó új munkatársakat, közben ő maga olyan demotivált, hogy 5 perc vele egy légtérben már komoly öngyilkossági hajlamot hoz elő bárkiből, ráadásul ő maga nem fejlődött semmit az elmúlt 10 évben, nincsenek céljai, ambíciói a napi túlélésen kívül.

      Ilyen vezetőhöz elég nehéz jó kvalitású embert találni, és még nehezebben huzamosabb ideig megtartani. Valójában lehetetlen!

  • Péter 2010. július 6. 21:45

    Tudomásul kell venni, 5-10-15 éve más helyzet volt, és jövőre is más lesz, mint idén. Ehhez nekünk, cégvezetőknek is idomulni kell.Nem lehet pl.tényként kezelni, hogy egy érettségi birtokában valaki hejesen tud írni. Érzitek? (Vicc volt.) Sajnos főiskolát végzettnél is tapasztaltam hasonlót. Én úgy érzem, hogy a motíváció az alap, és a lehetőségekhez képest legképzettebbet veszem fel. Inkább képzek valakit tovább, ha az alapjai jók és lelkes, mint unottan továbbáljon. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy LELKESÍTENI kell az embereket. Tapasztaltam a hatását. Persze nem könnyű, mert ma Mo.-n egy vállalkozót senki nem lelkesít, inkább csak szívat. Röhej ez a minimálbér dolog is. Nálunk ennél mindenképpen többet keres mindenki, de arról vitatkozni, mi jár mindenképpen valakinek?? Az elvégzendő munkáról nem esett szó. Bocs, ez már másik téma lesz.

    • Márti 2010. július 6. 22:45

      Kedves Péter!
      Hát most úgy gondoltam ehhez muszáj hozzá tennem valamit ,.mert nem tudok elmenni a hozzászólásod mellett szó nélkül.
      Honnét tudod ,hogy ki a legképzettebb?
      Mert be van írva neki nem tudom hány egyetem vagy fősuli?
      És akkor mi van?
      Azt hiszem pont Tamásnál olvastam még valami régebbi cikkében hogy néha pont a marketingesek rengeteg pénzbe kerülnek cégeknek mivel a felsőoktatásban amerikai példákból tanulnak és bár tisztelet a kivételnek de a többség lebénul ha sokkal kevesebb pénzből kell neki gazdálkodni.
      Én igaz,hogy 13 éve a semmiből kezdtem a szakmát és a saját bőrömön ,káromon tanulom mind a mai napig de nyitott vagyok és mindenből tanulok.A jó és a rossz példákból is.
      A többi az oké nekem is.
      Kell a motiváció amire kíváncsi lennék mit értetek alatta.
      A bérről pedig nincs mit beszélni.
      Az hogy egyik oldalról rohadt sok amit ki kell fizetnünk a járulékokkal együtt, a másik oldalról pedig beosztani egy létminimumot egy hónapra….Nem tudom ennek az országnak még nagyon sokat kell tanulnia szerintem mert nálunk ezek a dolgok nagyon el vannak cseszve.Nem csodálom ,hogy „mindenki”lop,csal ,hazudik…

  • Bea 2010. július 7. 08:35

    Mennyivel egyszerűsödhet helyzet kiválasztás és megtartás területén is, ha vezető a motivált munkatársak személyes céljainak elérését s cégének fejlődését is egyfajta természetes, kölcsönösség alapján értelmezi és működteti.

    • Kelkó Tamás 2010. július 7. 09:01

      Ámen. 🙂

      Bizony, ennek így kellene működnie, ez lenne az ideális állapot.

  • Nagy Krisztina ‘Vérnyúl’ 2010. július 7. 16:44

    Megragadt bennem a „túlszelektálás” szó. Korábban többször beleestem (volna) abba a hibába, hogy nem az ügyfél igényei, hanem a saját limitem alapján válogattam az embereket. Naná, hogy ez nagyon leszűkíti a behívható pályázók körét. Szerencsére mindig adtunk gyakorlati feladatot, ami maga szelektálta a jelentkezőket, ill. a kollégáim igyekeztek mindig emlékeztetni, hogy a 99%-os jelentkező teljesen meg fog felelni az ügyfélnek 😀

    Mivel most a másik oldalon állok, és inkább a felkészítés, mintsem a szelektálás a dolgom, itt már elvárhatom, hogy a jelölt (segítséggel) igyekezzen 120%-ot nyújtani a felkészülés során, ami majd az adott helyzetben már lehet picit kevesebb : )

  • Nagy Zsuzsanna 2010. július 11. 09:17

    Kedves Tamás!

    A vezető teljesen el tudja rontani a jó embereket, ezzel egyetértek, a saját bőrömön is tapasztalhattam sajnos. 🙁 Arra a problémára azonban nem találtam még megoldást, hogyan lehet elérni, hogy a felsőbb vezetők is lássák, észrevegyék azt, amit a beosztottak régesrég tudnak, hogy a vezető nem alkalmas arra a posztra, ahol van. Nem ért hozzá, nem motivált, rontja a munkamorált, stb.?

    Az ötleteket megköszönném!

    Üdvözlettel: Zsuzsanna

    • Kelkó Tamás 2010. július 11. 11:14

      Kedves Zsuzsanna!

      A kérdésre a válasz azért nem egyszerű, mert személyfüggő. Ehhez ismernem kéne a közvetlen főnököd és a felsőbb vezetőket is.

      Gyakran van, hogy tudják, de nekik valamiért így kényelmes, macerás lenne egy új vezetőt keresni, mert ismeretlen. Lehet, hogy ezt a vezetőt azért tűrik el, mert nem jelent veszélyt számukra, de lehet ezen kívül még ezer oka.

      Megoldásra több verzió is van (persze ezek általános megoldások):

      1. Ha a csapatban van olyan ember, akinek van közvetlen személyes kapcsolata felsőbb vezetővel, első lépésben finoman beszélhetne vele. Itt már akár ki is derülhet, hogy a felsőbb vezetők tudnak-e és mit gondolnak róla. Ha nincs ilyen kollégád, akkor meg kell nézni, valamelyik felsőbb vezető dohányzik, mert akkor egy dohányos kolléga a kijelölt dohányzó helyen közvetlenül megkeresheti, ez a közös realitás miatt könnyebben szokott menni.

      2. Akár közvetlenül is meg lehet keresni felsőbb vezetőt (írásban, személyesen), de ez már hordoz magában veszélyeket.

      3. Az egész csapat egy emberként kiállva (na ez ritkán szokott összejönni) odaáll egy felsőbb vezető elé, hogy elegük van a főnökükből. Ez a legveszélyesebb megoldás.

      4. A legkorrektebb megoldás azonban, hogy valaki az egész csapat nevében egy találkozót kér az illetékes felsőbb vezetőtől, de úgy, hogy a közvetlen főnök is ott van. Az egész megbeszélés ne panaszkodós és személyeskedős legyen, hanem arra menjen ki, hogy ha a közvetlen főnököt nem is távolítják el, de legalább ne akadályozza a munkát és ne rombolja a morált.

      Üdv, Tamás

  • Kocka 2011. október 6. 15:47

    Nem vagyok HR-es. Azt venném fel akit el tudok hosszútávra képzelni az adott cégnél, az adott munkakörben. Aztán van-e diploma vagy sem, motivált vagy kevésbé motivált-e, szakmailag top-on van-e vagy sem, ez véleményem szerint másodlagos.

ÉRDEKEL A VÉLEMÉNYED:

Oszd meg a cikket egyik ismerősöddel!