Amikor egy vállalatnál a munkatársak motiválásáról beszélnek, akkor leggyakrabban valamilyen pénzbe kerülő juttatásról van szó, pedig a pénz a motivációs skála legalja. Valamiért a legtöbb vezető mégsem tud ettől elrugaszkodni, talán mert maguk is pénzmotiváltak. Bezzeg azok a cégvezetők, akik nem pénzmotiváltak, azok képesek kreatívabban gondolkozni, és elrugaszkodni a „miért mennyit adjunk” típusú gondolkodástól.
Mivel lehet még a munkatársaidat a pénzen és más anyagi jellegű juttatásokon kívül motiválni? Lehet, hogy elsőre furcsa megközelítés, de mi lenne, ha megkérdeznéd a legjobban teljesítő munkatársaidat, hogy mit utálnak a legjobban, avagy mi korlátozza őket legjobban a munkájukban? És ezután elkezdenél azon gondolkodni, hogyan csökkensd ezeket az akadályokat? Mire gondolok? Nézzünk meg pár példát…
Már több nagyvállalati felsővezetőnek említettem, hogy mennyire egyszerű lenne az értékesítőiket motiválniuk, ha mindössze annyit tennének, hogy húznának egy vonalat, és aki azt a teljesítményszintet megüti, annak kevesebb adminisztrációt kellene csinálnia, kevesebb szabálynak kellene megfelelnie! Én már csak tudom, elég sokat dolgoztam értékesítőkkel, és ha valamit nagyon, de nagyon utálnak (meg én is), akkor az őket megkötő szabályokat, a számukra feleslegesnek tűnő adminisztrációt (ami egyébként a cég számára gyakran egyáltalán nem felesleges).
És igen, a multicégek szabály- és rendszermániásak, ami önmagában nem baj. A gond inkább az, hogy a rendszer egy bizonyos teljesítményszint feletti munkatársakat már akadályozza, ezért egy ésszerűen gondolkozó menedzsernek enyhítenie kellene a szabályokon, hogy a csúcsteljesítők jobban teljesítsenek. Mert a multik rendszer- és szabálymániája a bizalom hiányán alapul, amivel önmagában megint nincs gond, egy darabig.
Ha viszont egy értékesítő jól teljesít, mondjuk a havi átlag 5 millió Ft-os bevétel helyett 7-et, 8-at csinál, akkor talán jobban meg lehetne bízni benne, mint abban az értékesítőben, aki csak 3-at.
A multicégek vajon kommunisták?
De a multicégek valamiért imádják a kommunizmust, az egyenlősdit, és mindenkit ugyanúgy kezelnek! Bizony, ha jobban megnézed, így van. Mennyi és mennyi jól teljesítő értékesítőt, vezetőt, ügyfélszolgálatost, és sok más munkakörben dolgozót hallottam már arról panaszkodni, hogy mennyivel többet és jobban tudna teljesíteni, de rendkívül bekorlátozza őt a túlszabályozott rendszer.
Egyébként egy profi értékesítési vezető, vagy egy raktárvezető ezt a maga szintjén megoldja, mert a jól teljesítőknél elnézi bizonyos szabályok megszegését, vagyis lazítanak a rendszer szigorán, és ezt a jól teljesítők nagyon értékelik, és meg is hálálják.
A legjobb telemarketinges, akit valaha felvettem
egy olyan hölgy volt, aki elkezdett dolgozni egy munkahelyen, röpke 3 hónap alatt vált a legjobbá (az eredményei alapján), míg addig a legjobb ezt min. 1,5 év alatt érte el. Ehhez képest az értékesítési vezető raportra hívta, és kemény kritikának vetette alá az értékesítési stílusát, hogy túl sokat beszél, meg bla, bla, bla…
Normáááális? Mondaná Besenyő Pista bácsi. Jön valaki, aki 3 hónap alatt teljesen önállóan a legjobb értékesítővé válik egy nagyon kemény szakmában (telefonos értékesítés), majd letolja őt, hogy miért így, meg miért úgy csinálja?
Egy okos vezető nem kommunista
Mert egy okos vezető a jól teljesítő munkatársait ritkábban ellenőrzi, náluk lazábban kezeli a szabályokat, mint egy gyengén teljesítő munkatársánál, mert a jól teljesítő rászolgált a bizalomra! Nem? És ez itt a lényeg, ha rászolgált a bizalomra, akkor minek ellenőrizzük annyit, mint egy gyengén teljesítőt, aki még semmilyen bizalomra nem szolgált rá?
Vagyis az nem probléma, ha egy új munkatársadban nem bízol meg, de ha egy már jól teljesítőben sem, akkor ott nagyon nagy baj van, mert pont te teremtesz demotiváló munkakörnyezetet a jól teljesítő munkatársaid számára!
- 13megosztás
- 13Facebook
Tamás! És mi van akkor, ha az adott cégvezető alapvetően bizalmatlan, és még a jól teljesítő munkatársaiban sem bízik?