Félelem és rettegés a munkahelyeken!

Félelem és rettegés a munkahelyeken!

Félelem és rettegés a munkahelyeken! 150 150 Vállalkozásfejlesztés blog

Manapság egyre többet cikkeznek a ,,munkahelyi pszichoterror” nevű jelenségről, amelyre hivatkozva egyre több ,,munkahelyi masszást”, ,,stresszkezelő” tréninget, ,,relaxációs technikát” adnak el, vagyis egyesek ebből is üzletet csinálnak. De mi van pontosan emögött és mi lehet a valóban működő megoldás?

Sőt, úgy látszik a “hatóság” is részt kér a pszichoterror bizniszből:

“Január óta a munkaügyi ellenőrök azt is vizsgálhatják, a munkaadó nem alkalmaz-e pszichoterrort a dolgozói ellen. A szakszervezetek szerint nagyon sok magyar munkahely súlyos stresszforrás, ennek kiváltója többek között a teljesítménykényszer, a túlmunka, a pihenőidő és a szabadság megnyirbálása, a munkabér nem időben történő kifizetése vagy az, hogy a beteg ember nem mer elmenni táppénzre.Már vizsgálja a hatóság a januárban életbe lépett „stressztörvény” alapján, hogy a vállalkozások felmérik-e az egyes munkakörök pszichés kockázatait – tájékoztatta a Világgazdaságot az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF). Sőt a munkavédelmi felügyelők azt is ellenőrzik, hogy a kockázat értékelését követően a cég megtesz-e mindent, hogy csökkentse a napi robot okozta nyomást.”

Forrás: http://www.mfor.hu/cikkek/Gyakori_a_pszichoterror_a_munkahelyen.html

A munkahelyi stressz valójában vezetési problémák halmaza, semmi más. Abból ered, hogy az illetékes vezető nem találja meg az egyensúlyt a szigorúság és az emberség között. A szigorúság nem probléma egy vezetőnél, hanem alapkövetelmény. A probléma:

– a TÚLZOTT szigorúság,
– a TÚLZOTT teljesítménykényszer,
– a TÚL sok munka és így tovább.

A túlzott teljesítménykényszer az, amikor egy beosztottunk 5 egység elvégzésére képes óránként, ha nagyon megerőlteti magát, akkor 6-ra, de mi mégis 10-et várunk el tőle. Azaz annyit, amit ő képtelen teljesíteni akkor is, ha megszakad. Ilyenkor szoktak a rossz vezetők hivatkozni a másik beosztottjukra, aki ,,bezzeg” 12-őt tud kényelmesen teljesíteni. Ha egy vezető minden beosztottjától ugyanakkora teljesítményt várhat el, akkor felesleges őt tartani, mert azt egy számítógép is számon tudja tartani és ellenőrizni.

Egy vezetőre pont azért van szükség, mert ahány beosztottja van, annyiféle a teljesítőképességük. A felettes dolga egyrészről reális, teljesíthető elvárásokat támasztani beosztottja felé, másrészről a motiválásával, fejlesztésével képessé tenni őt minél nagyobb teljesítmény elérésére. Ha túl alacsonyra szabja az elvárásokat, akkor nem ér el fejlődést, ha túl magasra, akkor meg túlterheli és ezáltal stresszeli. Szóval nem könnyű megtalálni a helyes középutat, de pont ezért nem alkalmas minden ember vezetőnek.

A másik érdekes része a munkahelyi pszichoterrornak szintén súlyos vezetési hiba, ez pedig a tudatos, előre megfontolt szándékkal elkövetett túlterhelés, amit bizonyos távol keleti cégekről hallunk, de jó pár hazai vállalkozó társunknak sem kell ezért a szomszédba mennie tanácsokért.

Arról van szó, hogy az emberek egy dologban biztosan hasonlítanak a gépekre, azaz náluk is van egy olyan optimális terhelési szint, amelyen folyamatosan csúcsteljesítményre képesek. Ha ennél jobban terheljük őket, ha 10-12 órás munkaidőt követelünk meg hónapokon át, ha megrövidítjük a pihenő időket, ha nem engedjük el őket szabadságra, akkor ezért a teljesítményük és a munkájuk minősége fog csökkenni, és összességben rosszabbul jár a cég. Sőt elég hamar felpörög a fluktuáció, ami alaposan megnöveli a munkaerő költségeket is.

Összefoglalva a munkahelyi stressz mindig valami vezetési probléma tünete, kivéve ha a beosztott éppen válik vagy más extra magánéleti problémája van. Egy jó vezető még akár abban is segíteni tud, habár erről megoszlanak a vélemények. Készülőben van éppen egy erről szóló előadás sorozatom (én csak ,,dobozos tréningnek” hívom), amelyben nemcsak a személyzet felvétel és kiválasztás titkait osztom meg, hanem a kiemelkedő teljesítményű munkatársak megtartásának, motiválásának bevált módszereit is. Ez utóbbit jól csinálni fontosabb még a kiválasztásnál is.

Kelkó Tamás

1993 óta dolgozom tanácsadóként: ebből 7 évet fejvadászként, 1999 óta pedig vállalkozásfejlesztési szakértőként, kifejezetten kkv-nak segítek elhárítani a növekedésük akadályait.

Összes bejegyzés tőle:Kelkó Tamás
12 hozzászólás
  • Gyurka András 2008. március 27. 09:29

    Szia Tamás!

    Nagyon időszerű a cikk témája. Némi túlzás van a tálalásában és azt látom, hogy a cél a félelemkeltés. Biztosan előfordulnak szélsőséges helyzetek, de ez inkább a multikra jellemző, ahol több helyen elveszik az “ember” fontossága. Minél jobban kiszolgáltatott valaki, annál jobban visszaélnek vele. Részben visszatükröződik a társadalom jelenlegi állapota is. A zaklatottság, a mindennapi gondok felhalmozódása átterjed a családokra és onnan vissza munkahelyekre. Azt gondolom, hogy akkor lehet ebben némi változás, ha az egyén képes lesz olyan állapotba jutni, hogy ne tudjanak vele úton-útfélen kiszúrni.
    Azt is problémának látom, hogy a vezetők nincsenek képezve arra, hogy hogyan kell az emberekkel bánni. Amennyi pénzt fordítanak a eus képzésekre, kiemelt szempont lehetne a vezetők ilyen irányú képzése.
    Bízzunk a józan észben!

  • Nagy Ágnes Zsófia 2008. március 27. 11:14

    Sziasztok!

    Egyetértek, valóban időszerű a dolog, mert kezdik ezt a témát egy kicsit túllihegni.
    Főleg, hogy úgy gondolom, hogy egy stresszkezelési tréning, vagy munkahelyi masszázs nem oldja meg a problémákat (ez kb. olyan, mint a gyógyszeres tüneti kezelés, nem megoldás). Főleg akkor nem, ha ez a negatív stressz valóban vezetési hiba miatt van jelen és folyamatosan, nem pedig egyéb magánéleti ügyek miatt.
    Andrással is egyetértek, maximálisan mindkét oldalon (munkavállaló és munkáltató) képzésre lenne szükség. Bár ha vki már sokszor ment neki falnak, mint munkavállaló, akkor magától is rájön (het), hogy képviselje az érdekeit, ha jót akar magának, a munkáltató meg csak akkor fog megváltozni, ha rájön, hogy ez így nem megy és akar is változtatni.
    Hozzá kell tegyem, hogy alapvető feltétele a stresszes mhelyi környezet kivédésének a megfelelő emberek kiválasztása….mert ugye aki teljesíteni tudja az elvárásokat, azt nem fogják tudni stresszelni és itt jön be megint, amit Tamás mondott: megfelelő ember és megfelelően kell vele bánni (persze ez csak akkor működik, ha a megfelelő emberekből a megfelelő létszámot vesszük fel, mert ha túlterhelem őket, akkor ugyanott vagyunk, ahol a part szakad).
    ….asszem körbe is értünk a minden mindennel összefügg mondás mentén.

    Üdv, Zsófi 🙂

  • Polló László 2008. március 28. 08:47

    Kiírtam az eredeti cikkből, hogy miből is áll a cikk írója által megszólaltatott emberek szerint a pszichoterror. Ezek a következő elemek:

    1.a teljesítménykényszer,
    2.a túlmunka,
    3.a pihenőidő és a szabadság megnyirbálása,
    4.a munkabér nem időben történő kifizetése,
    5.sokan hiába betegek, nem mernek táppénzre menni, félnek, hogy emiatt kirúgják őket az állásukból,
    6.a munkahelyi feladatok gyakori megváltoztatása,
    7.az értelmetlen munka,
    8.az olyan feladatok elvégzésére való kényszerítés, amely egészségkárosodást okoz,
    9.a főnök arroganciája,
    10.a gúnyolódás,
    11.a burkolt gyanúsítgatás,
    12.a magánéletet kritizáló megjegyzések,
    13.a munkahelyi konfliktus,
    14.a munkaszervezési gondok,
    15.a foglalkoztatási jogviszony bizonytalansága,

    15 pont. Ebből első helyen áll a teljesítménykényszer. Ez azonban nem ide tartozik, ezt a rendszerváltó elit jelölte ki, amikor nyakunkba szabadította csillapítás nélkül a piacgazdaságot. A bérekhez tapadó és az egész világon a legmagasabb adó-és járulékteher az egyik oldalon jelöli ki a teljesítménykényszert. A másik oldalon a csillapítás nélkül hazánkra engedett világpiaci termék import verseny indiai, indonéz, kínai stb. bérekkel és ott elkövetett pszichoterrorral. Egyikről sem a magyar munkáltató tehet, hanem a politikusok, akik nem gondolták végig a tetteik következményeit. Hatásvadász olcsó húzásnak tartom, hogy a saját tetteik következményeit most a munkaadók nyakába igyekeznek varrni.

    Persze a felsorolt további 14 pont valóban csak szervezetlenség, embertelenség, vezetni nem tudás következménye, de nem bírom megemészteni, hogy az egészet beburkolják azzal a takonnyal, amit maguk okoztak.

  • Savana 2008. április 1. 11:57

    Sziasztok!
    Ahogy kisurrantunk a szocializmus biztonságot adó régmúltjából, úgy szélsebesen belefutottunk egy olyan munkavilágába, ahol kénytelenek vagyunk ezekkel a negatív jelenségekkel szembenézni. Igen elemezgethetjük, hogy ki is a hibás, de ettől még a probléma, probléma marad! Mi több, valószínűleg csak még stresszesebbek lesznek a munkahelyek. Egyre magasabbak lesznek a teljesítményelvárások, egyre több lesz a folyamatosan frusztrált, hangyányit-kevesebbet teljesítő ember, Az elvárásnak megfelelni akaró, önbecsülését vesztett munkavállaló. És akkor mi még mindig csak egymásra fogunk mutogatni. HOGY TE VAGY A HIBÁS!!!!???. Igen, sok minden nem tőlünk függ. De amit tehetünk azért, hogy a saját munkavállalónk jobban érezze magát, hogy hatékonyabban lássa el a munkáját, azt azért tegyük már meg! Tegyük már ezt a Taylori világot kicsit elviselhetőbbé.

  • Kelkó Tamás 2008. április 1. 12:29

    Úgy látom a blogom fő mondanivalója egy kicsit elsikkadt: egyensúly hiány a dolgozók terhelésében és körülményeiben.

    Olyan ez, mint amit a motorversenyzők csinálnak, pl. Talmácsi Gábor. Õ egy relatíve kis motorral megy, aminek elég szűk az a fordulatszámtartománya, ahol a legnagyobb teljesítménnyel tol. Ha lejjebb veszi egy picit a gázt, akkor a többiek már pont megelőzik, ha túlhúzza, akkor is. Nem véletlen, hogy a motorversenyek annyira izgalmasak, mert 1 körön belül akár 5-8 előzés is lehet emiatt.

    Ugyanígy működnek az emberek is. Mindenkinek megvan az a terhelési szintje, ahol csúcsteljesítményt képes nyújtani. Ha túlterhelik, akkor azt pszichoterrorként éli meg, ha pedig nem terhelik eléggé, akkor meg ő kezdi pótcselekvésekkel levezetni a fölös energiáit, pl. munkahelyi pletykákkal, internetezéssel, kávézással, stb.

    A lényeg az egyensúly, azaz ideális terhelés megtalálása minden egyes beosztottnál, ahogy a profi edzők csinálják a sportolóikkal. Sőt időnként egy kis túlterhelés sem árt egy rövid ideig, mert attól fejlődik a sportoló, de ha túlzásba viszik, akkor azt túledzésnek hívják és érdekes módon ugyanolyan tünetei vannak, mint a munkahelyi pszichoterrornak.

    Összefoglalva azoknak a vezetőknek a csapata, akik folyamatos túlterhelik beosztottaikat, ráadásul kutyául bánnak velük, messze nem teljesít úgy, mint a hozzáértő társaiké, és anyagilag kimutatható veszteséget okoznak ezáltal az őket alkalmazó vállalatnak.

  • szkzs 2008. május 7. 08:12

    Szia Tamás!
    És az minek nevezhető, ha a munkáltató értelmes munkát nem ad, de egy tájékoztatót igen, hogy 30 nap múlva felmond? …és persze közben próbálkozik olyanokkal (a munkáltató), hogy olyan feladatot ad, ami megoldhatatlan, nem kérdezhetsz … stb. És nem is titkolja a kollégák előtt, hogy a cél a rendkívüli felmondás (így nem kell fizetni semmiféle járandóságot) … naponta bejön az ember és letölti a munkaidejét. Ez kinek jó??? És hogyan lehet ez ellen védekezni? Persze fel is lehetne mondani, de az a munkavállalónak igen sokba kerülne…:-(
    Zs.

  • Kelkó Tamás 2008. május 9. 16:28

    Kedves Zs.!

    Praxisom során akkor találkoztam ilyen esetekkel, amikor a munkáltató meg akart válni valakitől és nem akart (vagy inkább nem mert – furcsa módon ez a gyakoribb) rendes felmondással. Ez ellen sajnos nem sokat tehetsz, maximum felveszed a kesztyűt, gerilla harcot indítasz, vagy kivárod a végét.

    Az ilyen munkahelyet ne sajnáld, csak sajnos tényleg súlyos anyagi veszteség neked felmondani.

    Van, amikor le kell nyelni a békát – egy rendes munkahelyen azonban lehet, hogy hamar visszajön az a veszteség, ami a te felmondásod esetén keletkezik -, mert a kialakult helyzetből nem tudsz nyertesként távozni.

  • szkzs 2008. május 15. 10:55

    Kedves Tamás!
    Köszönöm. Úgy döntöttem, kitartok … mert tényleg nagyon sokba kerülne nekem, ha felmondanék. Azt gondolom, hogy most alkalmas se lennék arra, hogy ma innen kilépek, holnap pedig ott belépek. Csak az dühít, hogy összesen annyi “bűnöm” van, hogy egy számomra kedvezőtlen munkaszerződés-módosítást nem írtam alá 8 hónappal ezelőtt (tudván, hogy ez az elválásunkat is jelentheti). Azóta zajlik ez a minősíthetetlen állapot.
    Azért amit nyertem ezalatt a 8 hónap alatt: megismertem mind az én jogaimat és kötelességeimet, mind a munkáltatómét. Megismertem a munkatársaim problémafeldolgozó-képességét, felfedezhettem újabb emberi tulajdonságaikat. Vissza nem térő lehetőségeim vannak a tapaszlatszerzésre…s ezt javaslom mindenkinek, aki hasonló cipőben jár. A konok kitartást pedig csak akkor, ha tényleg nagy a tétje. 🙂
    Üdvözlettel: Zsuzsa (Zs.)

  • tappancs 2008. június 21. 07:48

    Sziasztok,
    ez mind világos, és jó a törekvés.
    Az viszont nem derül ki számomra, hogy mit tehet a munkavállaló. Milyen lehetőségei vannak. Az ügyvezetőnk megvalósítja a 9-15. pont mindegyikét.
    A munkánkat szeretjük, de őt nem szabadna emberek közé engedni.
    Tegnapi őrjöngésekor (nem túlzás e szó…:() eljutottam oda, hogy valamit tenni kell.
    Mit?
    Hogyan?
    Feljelenteni az OMMFnél? Névtelenül?
    Kiderül?
    A cég egetlen kerékkötője az ő személye.

  • S 2008. július 29. 08:20

    Szia Tamás!
    Én most táppénzen vagyok, a munkatársnőim pszichoterroja miatt.
    A vezetőnk nem tud erről, sajnos rendkí­vüli félelem van bennem, hogy visszamenjek, ilyen körülmények miatt nem tudok dolgozni. Félek a munkatársaimttól. Az a baj, hogy nem tudom, hogy mit mondjak a vezetőnknek. Én még csak pár hónapja dolgozom itt, a munkatársnőim pedig már több éve.A nyári időszakban segí­tenem kell a munkájukat, amivel ők visszaélnek főnökösködnek és egyre több munkát várnak el tőlem. Közben levegőnek néznek, megaláznak a viselkedésükkel. Nem tudom, hogy mit csináljak, nem szeretném elveszí­teni a munkahelyemet, mert az év 9 hónapjában mást csinálok, nem közvetlenül velük vagyok.
    Üdvözlettel: S

  • Kelkó Tamás 2008. július 29. 08:44

    Az igazat megvallva már elég régen voltam alkalmazott, ezért sokszor csodálkozva figyelem, hogyan áldozzák fel emberek a munkahelyükért először lelki, majd fizikai egészségüket, hogyan mennek bele egyre több és több kompromisszumba egy állásért.
    A magánvéleményem, hogy ha nehéz is, de gyakran nem tud mást tenni, mint új munkahelyet keresni. Még egy kibírhatatlan főnökkel is elég nehéz együttdolgozni, de ha már a kollégák is azok, ott én biztosan nem dolgoznék.
    Persze először megpróbálnám kezelni a helyzetet, beszélnék velük (vagy a hangadóval), hogy mi a bajuk velem, majd a főnökömmel is, de egy idő után nincs mit tenni, ha nincs pozitív változás.
    Megoldás még a tanulás is, képességeink fejlesztése, pl. a http://www.bagolyvar.hu-n a “Tárgyalás nehéz emberekkel”, “A tárgyalási játszma”, “Hogyan bánjunk nehéz emberekkel” című és más hasonló típusú könyvek. Az életben folyton tárgyalni kell, másokat magunk vagy egy ügy mellé állítani, és ez szerencsére tanulható.

  • Timi 2012. október 10. 08:12

    Kedves hozzászólók!
    Molnár Tímea vagyok, idén tavasszal fogok végezni a főiskolán, ahová járok. A szakdolgozatomat mobbing (pszichoterror) témában szeretném megírni, azonban ehhez segítségre lenne szükségem. Ha van Önök között olyan, aki már átélt egy ilyen szituációt, és hajlandó lenne felkeresni, hogy elmondja nekem a történetét, a következő címen vagyok elérhető: hovirag521@gmail.com. Természetesen mindez teljesen névtelenül és titkosan zajlana, illetve a szakdolgozatomat is titkosítanám, tehát csak a bizottság olvashatná el.
    A segítségüket előre is köszönöm!

ÉRDEKEL A VÉLEMÉNYED:

Oszd meg a cikket egyik ismerősöddel!