Sokféle ideológia létezik, amelyek szerint a vezetőket vezetői stílusuk alapján kategorizálják. Legismertebb ezek közül az autokrata/demokratikus/liberális felosztás. A különböző vezetői stílusok eredményességéről az óta vitatkoznak a szakemberek, amióta ezt a felosztást megfogalmazták, sőt, magán a kategóriákon is vitatkoznak, amit az én mérnökös rendszermániám nehezen tud elfogadni, ezért megalkottam a saját felosztásom!
Vezetői stílusok
Alapvetően én is ezt a 3 stílust fogalmaztam meg, de vannak komoly árnyalatnyi különbségek. Mai cikkemben először megmutatom a “hivatalos” definícióját e 3 három vezetői stílusnak, majd utána megmutatom a saját meghatározásaim, és a cikkem végén természetesen elárulom, hogy tapasztalataim szerint melyik a legrosszabb, legkevésbé ereményes vezetői stílus, mert nem az, amire a legtöbben gondolnak…
Az autokratikus vezetői stílus
Az autokratikus vezetői stílus hatalmi, tekintélyi eszközökkel, nyílt fenyegetéssel, büntetés kilátásba helyezésével oldja meg a vezetés feladatait. Kevésbé vagy egyáltalán nem támaszkodik a beosztottai véleményére, tapasztalataira, javaslataira.
E stílus képviselői nem igénylik a munkatársak segítségét, nem is bontakoztatja ki az ilyen vezető azok alkotó munkavégzését, egyáltalán nem segíti fejlődésüket. Sőt, az autokratikus vezetői stílus leszűkíti, korlátozza a vezetés hatékonyságát, hiszen megfosztja magát attól a többlettől, amivel a munkatársak, beosztottak, vezetőtársak hozzájárulhatnak a vezetés színvonalának emeléséhez. Jellemző, hogy a munkatársakat passzivitásra készteti, ezzel fejlődésüket korlátozza, továbblépésüket meggátolja.
Ennyi a hivatalos meghatározás, amihez annyit tudok hozzátenni, hogy mivel az autokrata vezető nem inspirálja csapatát önálló problémamegoldásra, fejlődésre, sőt, inkább egyenesen letöri a munkatársai ilyen jellegű próbálkozásait. Emiatt gyorsan beindul a kontraszelekció, és végül szervilis, hajbókoló “birkanyáj” marad nála, akikkel nem lehet megváltani a világot, és akik “bénasága” tovább erősíti azon elképzelését, hogy mindent ő tud a legjobban, és ezért még kevésbé hallgat a munkatársaira. Ez egy ördögi kör.
A liberális vezetői stílus
A liberális vezetői stílus nem is nevezhető vezetésnek (szabad kezet adó). A liberális stílus képviselője megjelöli ugyan a célt, a feladatot, de nem irányít, szükség esetén sem lép közbe, hagy mindent menni a maga útján. Az jellemző erre a vezetőre, hogy fél a népszerűtlennek látszó feladatoktól, a felelősségvállalástól, esetleg nem is tud alternatívát adni. A liberális stílusú vezető legszívesebben soha sem szól bele a dolgok menetébe, az ilyen vezetőtől nem is lehet sokat várni, legalább is tartósan nem.
Amíg a munkatársak nem ismerik meg ezt a vezetői stílust, addig még kedvelhetik is az ilyen vezetőt, de tiszteletre már nem kerül sor, mert ilyen vezetés mellett a csapat számára elkerülhetetlen a kudarc. A különböző képességek, elképzelések összefogása, gyakorlati irányítása, célok és feladatok megvalósításának összehangolása a vezető elsőrendű fontosságú feladata, tevékenységének lényegi vonása volna. Itt azonban nincs vezetés, elmarad a tevékenység összehangolása, ezért menetrendszerűen helyet kap a disszonancia, a fejetlenség, ez pedig csak kudarcot szülhet.
A liberális vezetői stílus azonban nem tévesztendő össze azzal, amidőn a vezető hagyja munkatársait önállóan tevékenykedni, önállóságukat messzemenően kibontakoztatni, és csak akkor avatkozik be, ha ezt szükségesnek látja. Ez az alkotóerő kibontakozására épít, eredményeket hoz, az-az kívánatos, modern vezetésre valló eljárás.
Gyakorlati tapasztalatból annyit tudnék ehhez hozzátenni, hogy a libeláris vezetőt én inkább konfliktuskerülőnek hívom, mert csapatában nem oldja meg a konfliktusokat, sőt, egyenesen kerüli őket. Az ilyen vezető még arra sem képes, hogy leüljön egy munkatársával, és egyenesen megmondja neki, ha valamit nem jól csinál, vagy nem végzett el. Ha le is ül vele, akkor mellébeszél, látványosan kerüli a konfrontációt. Emiatt messziről meg lehet ismerni az olyan csapatot, aminek ilyen vezetője van, mert ott konfliktusok vannak a munkatársak között, klikkesedés, amit ez a vezető hagy (vagy inkább reménykedik), hogy “magától megoldódjon”!
A demokratikus vezetői stílus
A demokratikus vezetői stílus az eddig említettekhez viszonyítva a legkorszerűbb, a legmegfelelőbb egy vezető számára.
Miben áll ennek a demokratizmusa?
Abban, hogy az e stílus képviselője messzemenően épít a munkatársaira, csapatára, támaszkodik a kezdeményezőkészségükre, tapasztalataikra, véleményükre, javaslataikra. Ez lehetővé teszi, hogy a vezető döntése előtt az így kialakult alternatívákat mérlegelje és erre alapozva a vélhetően leghelyesebb döntést hozza. Itt sem nélkülözhető természetesen a vezető egyszemélyi felelőssége, hisz a csapat előkészítésben való részvételét követően a döntés már a vezető személyes felelőssége és a feladat végrehajtásának megkövetelése is az ő kötelezettsége. A demokratikus vezető eszközei közé tartozik a meggyőzés, a célok, a feladatok világos körvonalazása is, amely a végrehajtásban biztosítja a dolgozók aktív részvételét.
A demokratikus vezetési stílus kibontakoztatja a munkatársak aktivitását, mindenki számára biztosított a fejlődés, a továbblépés. Az ilyen vezető jellemzője az, hogy maga mellé állítja a jó szakembereket, nem ő akar a szakmai csúcs lenni.
A demokratizmus helytelen értelmezését jelenti viszont az, amikor a vezető minden apró-cseprő kérdésben a közösséghez fordul. Ez már nem a demokratikus vezetői stílus jellemzője, hanem félelem a felelősségtől, az egyszemélyi döntéstől. Előfordul a demokratizmus játszása is, amikor a vezető megkérdezi a munkahelyi közösséget, a vezetőtársakat, meghallgatja javaslataikat, érveiket, hagyja is vitatkozni őket, de a döntéshozatalnál nem veszi mindezt figyelembe, vagy már eleve kész a döntése a megkérdezés idején. Ez gyakran a “megrettent” autokrata vezető kimenekülési próbálkozása.
Ezt a vezetői stílust én nem demokratikusnak hívom, mert ez egy fogalomzavar. A demokratikus szó szerinti értelmezésben az a vezető, aki nem dönt, hanem megszavaztatja a munkatársaival, ezért én jobb szeretem inspiráló vezetői stílusnak nevezni. Az ilyen vezető kihozza a legjobbat a munkatársaiból, mellette jobban teljesítenek, mintha egyedül dolgoznának, egyértelműen ő a legeredményesebb vezetői stílus mindhárom közül.
Eredményhirdetés
Nagyon sokan az autokrata vezetőre szavaznának, mint legrosszabb vezetői stílusra, pedig komoly cégbirodalmakat építettek már fel autokrata vezetők, mert képesek végrehajtatni az elképzeléseiket, megkövetelni elvárásaik betartását. A demokrata vagy inspiráló vezetők még többet építettek fel, hiszen ők azok, akik eleve nagyon erős csapatot építenek, és utána ki tudják hozni belőlük a legjobbat, és egy erős csapatnál senki nem tud többet, és jobban teljesíteni.
Nálam egyértelműen a liberális vagy konfliktuskerülő vezető a leggyengébb láncszem, 17 éves szervezetfejlesztői pályafutásom derekáig elég sok ilyen ügyfelet veszítettem el, mert nem tudtuk megvalósítani a kitűzött fejlesztésket (vagy csak töredéküket), mert képtelenek voltak bizonyos döntéseket meghozni, konfliktusokat felvállalni. Pont az ilyen vállalkozók, cégvezetők cégében vannak “szent tehenek”, azaz olyan munkatársak, akik mindegy hogyan teljesítenek, elmozdíthatatlanok, ami már önmagában komoly konfliktusforrás, továbbá lehetetlenné teszi a cég fejlődését, fejlesztését.
Éppen ezért jó ideje már nem dolgozom konfliktuskerülő cégvezetőkkel, mert rajtuk nem tudok segíteni, ugyanis alkalmatlanok vezetőnek. Ezen változtatni már a személyiségfejlesztés témaköre, talán van olyan coach vagy pszichológus vagy más szakember, aki tud egy konfliktuskerülő embernek segíteni változni, felvállalni a konfliktusokat, de sajnos nem én vagyok az.
Eddig egy konfliktuskerülő cégvezetővel sem tudtam 1 évnél tovább dolgozni, miközben vannak olyan ügyfeleim, akikkel 5-6 évet is sikerült, és közben cégük 3-5-szörösére növekedett!
Szia Tamás!
Sokat gondolkodtam már a kategórián korábban is, de most átolvasva a posztot újra végigfutott az agyam rajta. Én nem tartom már mérvadónak ezt a fajta felosztást. Egyszerű indokom van rá. Ez a felosztás eredetileg a pedagógiában terjedt el. Mivel én pedagógusnak tanultam, foglalkoztam/tunk is vele eleget a tanítóképzőn, a tanítási gyakorlatok során. Ott is szűkek voltak a keretek, de valahogy még alkalmas a tanító szerepének – attitűdjének a kezdeti megközelítésére. (A liberálist ott laissez-faire-nek hívják 🙂 talán a Rousseau-i pedagógiai gyökerek miatt).
Áttérve a nagyvállalati munkákra én is szembesültem főnökeim stílusával. De azok sokkal több szempont alapján besorolhatóak, mint ez a három.
Elsőként rögtön a szakma ismerete jön hozzá. Számomra nagyon fontos volt, hogy a “főnök” érti-e amit csinálok vagy sem. Már ennek a fényében is teljesen másképp lehet elfogadni vagy elviselni egy “nácit”, egy “libsit” vagy egy “bázisdemokratát”.
Szerintem a liberális, ahogy te is leírod a vezetői típusok között NEM létezik. Az olyan vezetők nem liberálisak, hanem egyszerűen nem tudnak folyamatokat vagy embereket vezetni. Ezt kár jelzősíteni. Ez egy rossz átvétele a pedagógiai stílusoknak a munkahelyi vezetők leírására.
(Azon a hasonlóságon túl, hogy egy tanító is “vezeti” a közösséget nem sok működő hasonlóság van a munkahely és az iskola között).
Aztán teljesen más dimenziót ad a főnök kategóriának, ha cégen belül érte el a “posztot” a vállalati karrier utat bejárva, vagy hozott (fejvadszolt) főnökként kezdi el a helyieket vezetni.
Végül ami nekem a lényeg. Alkalmas-e projekt munkára. Ha egy vezető a tevékenységeket külön projektekre tudja bontani és ebben tud jól vezetni, akkor még az autokrata bunkó is jobban viselhető.
(Éppen ma délelőtt nézelődtem egy jobb könyvesboltban és még mindig sok vezetés elméleti szakirodalom van. Ebből arra következtetek, hogy ez egy állandó probléma. A bajom azzal van, hogy nem tartom megoldhatónak úgy “főnököt” képezni, hogy alapvető munkaformákban ne legyen jártas.)
Zsolt