Munkám során elég sokféle elvárással találkozom, hogy vezetők milyen munkatársakat szeretnének. Most azonban arról szólnék egy-két szót, hogy én kit, milyen embert tartok ideális munkatársnak?
Ha egy szóval kellene jellemezni, akkor a régi „iparos mentalitás” híve vagyok, vagyis az olyan embereket tartom kiváló munkaerőnek, akikben van belső késztetés, felelősségérzet, hogy kizárólag kiváló minőségű munkát adjanak ki a kezük közül. Nem azért, mert a főnökük ezt megköveteli, vagy mert több pénzt kapnak érte, hanem mert számukra ez a természetes, a dolgok rendje…
Ők nem a „ha megfizetnek dolgozunk, különben nem” elvet követik, hanem mindig kiváló minőséget igyekeznek nyújtani, függetlenül a környezet elvárásaitól. De jó is lenne minél több ilyen víz-, gáz- villanyszerelővel, kőművessel, autószerelővel és megannyi mesteremberrel találkozni, de különösen ilyen munkatársakkal együtt dolgozni!
Az ilyen mentalitású emberek számára még megkérdőjelezhetetlen értékek:
- a professzionális színvonalú munkavégzés, és a szakmai igényesség,
- az adott szó betartása és a korrektség,
- lojalitás munkaadójukhoz.
Az ilyen munkatársak nem remegnek az előléptetésért, mert ők nem karrieristák, nekik a fenti tulajdonságok fontosabbak a mások feletti hatalomnál, a külsőségeknél és a sznobizmusnál. Egy probléma van csak velük, kölcsönös alapon ugyanezt várják el a főnöküktől, és a dolgok általában itt kezdenek el rosszra fordulni:
Vajon kedves vezető, te megfelelsz ezeknek a kritériumoknak?
Vagy szerinted bőven elég, ha a beosztottaid ilyenek?
Bizony sok vezető itt bukik meg, mert számukra az természetes, hogy a beosztottaik feleljenek meg a fenti követelményeknek, közben ők:
- se nem korrektek, az adott szó betartását meglehetősen rugalmasan, a pillanatnyi érdekeiknek megfelelően értelmezik,
- se nem lojálisak a beosztottaikhoz, azaz nem állnak ki értük,
- és végül nem profik abban, amit csinálnak.
Pedig egy vezető hitelesség nélkül csak egy bohóc a csapata élén, és a fejlődés legfőbb akadálya! Tudom, hogy sokaknak ez nem tetszik, de a tények makacs dolgok!
Ha egy vezető ugyanis nem hiteles a beosztottai szemében, akkor lehet ugrálni, hogy „húzzunk bele!”, meg „hajrá Magyarország!”, de nem fog történni semmi. Az égvilágon semmi. A beosztottai csak nézni fognak, és inkább megvárják míg főnökük lehiggad és ugyanúgy csinálják ímmel-ámmal tovább a dolgukat, ahogy addig.
Jöhet ide bármilyen „csodaszakértő” méregdrága és természetesen a legújabb „Ámerikai” motivációs módszerekkel, amelyeket a NASA és a Harvard Egyetem csúcspszichológusai fejlesztettek ki, azok sem fognak működni, ha a vezető nem hiteles. Tudomásul kell venni, hogy az emberek nem idióta gépek, akiket bármilyen vezető – személyiségtől, jellemtől függetlenül – a megfelelő módszerrel dróton tud rángatni.
Ha viszont a vezetőnek van hitelessége, akkor meg nem kell mindenféle „spéci” technikákkal motiválni a munkatársait, elég csak megkérni őket valamire, és ők megcsinálják…
Kedves Tamás!
A cikkben körülírt jelenséggel kapcsolatban, ami a hazai helyzetet illeti, a véleményem még lehangolóbb. 15 év államigazgatási múlttal ugrottam fejest a „kapitalizmusba”, öt – többségében külföldi tulajdonú – lízingcégen vagyok túl. A feletteseim vagy „egyszerű” emberek voltak, vagy profik és rendkívül inkorrektek, vagy mindkettő. Az általam leginkább tisztelt magyar felsővezető is hajlamos volt seggnyalókkal körülvetetni magát. Általános tapasztalat, hogy a külföldi tulajdonosok valami elképesztő balszerencsével – hozzáteszem: munkaerő közvetítő közreműködésével – választják ki a cégvezetőket, akik ezt a hagyományt a középvezetők kiválasztásánál folytatják. Számomra érthetetlen, hogy azt a sok zagyvaságot, amit a túl sok gyakorlat nélküli fiatal „ászok” összehordanak önéletrajzukban miért nem ellenőrzik vissza. Sok általam ismert vállakozás kollektívája szenved ilyen, jobbára továbbra is sikertelen emberektől, és a tulajdonos nem lép közbe. Elnézi az akvizíciós tevékenység gyengeségét, és a hozzáértő alkalmazottak folyamatos vándorlását. Ilyen cégeknél a végrehajtó, operatív szinten ezek után lojalítással nyomokban sem lehet találkozni. Olyan a látszat, mert adott beosztásban levő kollégák maradnak, de ennek súlyos ára van, gondolom érthető, mire célzok.
Én eléggé kilátástalannak tartom a helyzetet.
Üdvözlettel:
Trepper Endre