Túl sokat kellett volna neki fizetni!

Túl sokat kellett volna neki fizetni!

Túl sokat kellett volna neki fizetni! 150 150 Vállalkozásfejlesztés blog

penz4

Időnként belefutok olyan esetekbe, amikor egy munkatárs teljesítménybérben dolgozik és egyszer csak rendkívülit teljesít, amiért természetesen rendkívüli bért kellene neki fizetni. És a főnöke nem fizeti ki neki azzal a jelszóval: „hát azért ennyit mégsem kereshet egy alkalmazott!”

Micsoda előrelátó, megfontolt és bölcs gondolat. Végre van egy olyan embere, aki az ő cégében, az ő cégének rendkívüli teljesítményt nyújt, ez által rendkívüli eredményt hoz, erre ő nem fizeti ki a megígért juttatást!

Mi szokott ilyenkor történni?

A különleges munkatárs jó eséllyel nemsokára a konkurenciát fogja a szó szerint erősíteni, mert felmond és oda megy dolgozni.

Egy multi gyártó cégnél történt meg a következő eset. A vezető megígérték a dolgozóknak, ha 8%-ról leviszik a selejtet, akkor a megtakarított összeg 20%-át bruttó bérként kifizetik ki nekik. A dolgozókat elkapta az ékszíj, és 2%-ra vitték le, azaz 6%-al csökkentették a selejtet. Egy bökkenő volt csak, annyi pénz járt volna érte, mint amennyi a normál bérük volt, vagyis a dupláját keresték volna.

„Hát azért ennyit mégsem fizethetünk a dolgozóinknak, micsoda dolog ez!” gondolták a vezetők és nem fizették ki. A következő hónapban a selejt 14%-ra ugrott, sőt hónapokon keresztül 8% felett volt!

Csak emlékeztetőül, a dolgozók bruttó fizetése a 6%-os megtakarítás 20%-a lett volna, vagyis bőségesen megkeresték azt, amiből ki lehetett volna fizetni. És mennyivel olcsóbb le volna kifizetni, mint utána 14% selejtet bukni. A vezetők pedig hiába rohangásztak pánikszerűen az üzemben, üvöltöztek, fenyegetőztek, hasztalan volt! Biztos megérte nekik…

Egy barátommal is megesett egy ma már neves informatika cég hőskorszakában, hogy értékesítőként annyi üzletet hozott a cégnek, hogy többet keresett volna, mint a cégvezető. Hát nem keresett annyit, mert csak a negyedét kapta meg a prémiumának, így a következő évben ő is a konkurenciát erősítette.

Miért írok én erről?

A blogomban folyamatosan arról beszélek, hogy hogyan találjon olyan munkatársakat, akik rendkívüli teljesítményre képesek,  de nem elég őket megtalálni, hanem a rendkívüli teljesítményért rendkívüli megbecsülés is jár cserébe! Jó példa erre egy multi ügyfelem, ahol az értékesítők nagyon komoly jutalékot kapnak (multinál nagyon ritka, hogy egyáltalán jutalékot fizetnek), és nagyon komolyak az elvárások is. Ha egy új értékesítő nem keresi meg az 500e nettót a 3. évben, akkor nem tartják meg!

Aki viszont eléri, az meg igencsak hosszú távon marad, van köztük, aki már 14 éve náluk dolgozik. Tavaly a német központban egy értékesítő akkora üzletet kötött, hogy többre jött ki a fizetése a jutalék miatt, mint a nemzetközi vezérigazgatónak, és a cég korrekt módon ki is fizette.

El tudja képzelni, hogy mennyivel egyszerűbb lenne vezetőként az élete, ha rendkívüli teljesítményű munkatársai lennének, és hosszú évekig senkit nem kellene sem elbocsátani, sem pótolni, mert a jól teljesítő emberei nyugdíjig dolgoznának az Ön keze alatt?

Kelkó Tamás

1993 óta dolgozom tanácsadóként: ebből 7 évet fejvadászként, 1999 óta pedig KKV szervezetfejlesztő és HR szakértőként segítek magyar vállalkozásoknak leküzdeni a növekedéssel járó akadályokat.

Összes bejegyzés tőle:Kelkó Tamás
26 hozzászólás
  • Kolozsi János 2009. szeptember 28. 13:44

    Már nekünk is sikerült belefutnunk hasonló szituációba. Egy hazai cég szervezte ki hozzánk a marketingtevékenységét. Aminek a második hónapban meg is lett az eredménye. A forgalom jelentősen nőni kezdett. Viszont a forgalom növekedése ellenére megromlott a kapcsolatunk a cég értékesítőivel. Már nem voltak olyan együttműködők, mint korábban. Sőt néha az volt az érzésünk, hogy szándékosan keresztbe tesznek nekünk.
    Csak később tudtuk meg, hogy az volt az oka, nem kapták meg a magasabb forgalom után járó, magasabb jutalékot, mert „Az a jobb marketingtevékenység eredménye volt.”

  • Milo 2009. szeptember 28. 13:04

    Örülök, hogy felhoztad a témát Tamás. Nem is tudod hány interjún hallottam ezt jelöltektől… az eredménye is meglett persze, ott ültek velem szemben 🙂
    Jó néhány cég abszolút pótolható fogaskerékként kezeli a legfontosabb embereit – nem tetszik, el lehet menni. Így is megy, csak kérdés meddig.

  • balázs lörinc 2009. szeptember 28. 14:55

    az a kár hogy amegbecsülés addig tart amig a dolgozo a saját lábára nem tud alni utánna tovább
    áll az összes tapasztalattal a volt cégét megprobálja kicsinálni

    • Kelkó Tamás 2009. szeptember 28. 16:16

      Kedves Lőrinc!

      Ez nem mindig van így. Az a tapasztalatom, hogy a többség csak akkor áll tovább, ha valamilyen konfliktusba, nézeteltérésbe keveredik a főnökével vagy kiemelkedő teljesítménye ellenére nem becsülik meg. Sőt, több hasonszőrű tanácsadóval egyeztetve arra a következtetésre jutottunk, hogy alapvetően két dolog kell egy jó ember hosszú távú megtartásához:

      1. Kiemelkedő teljesítményt nyújtson folyamatosan.

      2. Kapja meg ezért a korrekt cserét.

      A baj főleg az elsővel szokott lenni, mert sok helyen a főnöke akarja őt olyan keretek, feltételek közé kényszeríteni, amivel akadályozza a kiemelkedő teljesítmény elérését.

      Természetesen vannak, akik csak azért mennek egy munkahelyre, hogy ott felkészüljenek a dobbantásra, de szerencsére ők igencsak kisebbségben vannak.

      Üdv, Tamás

    • Attila 2009. szeptember 29. 16:28

      BINGO!!!!!!!!!!!!

      Tamás, ezt a pár sort aranykeretbe kellene rakni! Ez volt a tökéletes megfogalmazás!

  • Arató Róbert 2009. szeptember 28. 16:11

    Időszerű téma. Még szerencse, hogy a mi értékesítő cégünkben megszoktuk, hogy a csillagos ég a határ. …és ezt a határt rendre meg is közelítjük. Persze ehhez az is kell, ogy tulajdonosaink Magyar emberek és bekerülve a 100 leggazdagabb könyvébe tudják, hogy akkor maradnak ott ha folytatják ezt a hozzáállást.

  • Németh Róbert 2009. szeptember 28. 17:35

    Üdvözletem!

    A távmunka nem csak a főnöktől függ 😉 Van aki sajnos képtelen távmunkában dolgozni, de azt hiszi magáról hogy képes. Elmondom neki végtelen egzaktul hogy mit hoygan kell megcsinálni, az egyik kolléga 100% úgy adja le a munkát, a másik kb 25%-ban. A másik ugyanis egyszerűen szét van szórva. Valóban vannak emberek, akiknek szüksége van vagy arra a terrorra hogy az ember ott álljon mögöttük (mert akkor nem akkor megy el pizzázni amikor pont jó lenne ha épp dolgoznak) és van akinek azért mert képzelen akár a telefont akár az emailt/skype-ot megérteni. Godnol valamit, hogy hogyan gondolom és csinál valamit – vagy, totálisan figyelmetlen és egyszerűen 5 dolgot nem bír elolvasni és úgy megcsinálni, ált 5ből 2 ha kész van, 3at elfelejt (pedig ott van előtte) és tesz bele 2 oylant amit nem is kértem és nem is hasznos és nem is tetszik. A végeredmény, hogy kaparom az asztal alját… Van, amikor igenis kell irodát fenntartani. Mert ez az ember amikor irodában vagyunk és ott ülök mellete, akkor hibátlanul dolgozik. Egyszerűen csak kell a nyakába egy helytartó, egy leader, aki kontrollálja, élőben.

  • Zuggó József 2009. szeptember 28. 18:42

    Kedves Tamás!

    Légy szíves, küldj nekem ilyen dolgozokat, akik legalább 20x annyit keresnek, mind én. Sőt én még megtoldom +20%-al a fizetésüket!

    Köszönettel: Józsi

  • Zöld György 2009. szeptember 28. 19:35

    A ‘tul sokat kellett volna fizetni’ mogott foleg ket hibat erzek :

    1/ emberi gyarlosag, irigyseg. Azaz ‘az nem lehet, hogy beosztottam tobbet keressen mint en’ vagy ‘ meg kiderul, hogy ami eddig lehetetlen volt (teljesitmeny), az megis lehetseges.

    2/ hibas gazdasagi szamitasra alapozott celkituzes (pl. a lecsokkent selejtmennyiseg altal megtakaritott penz nem fedezi a megnovekedett bertomeget), vagy rosszul megfogalmazott celkituzes, azaz a tobbletteljesitmeny penzugyi eredmenye nem kalkulalt kesessel jelentkezik. (pl. rendkivuli ugyfel akvizicio utan nehany honap felfutasi ido szukseges a vasarlasok/eladasok felporgesehez). Ez utobbi esetben a befektetes/megterules -t (ROI= return on investment) illetve ennek sebesseget erdemes merlegelni.

    Mindket eset arra mutat, hogy ilyenkor velhetoen nem fizetesi, hanem foleg emberi eroforrasokkal valo tervezesi problema van.(„Ne adj’ Isten”, cegpolitika).
    Ilyen hozzallassal a (felvetelizo) ceg eleve beallitja sajat korlatait : kozepszeru emberekkel, kozepszeru teljesitmeny. ( Lasd egyik elozo,mas temahoz torteno hozzaszolasom szerinti B, vagy C tipusu munkatarsak)

    Zold Gyorgy

    • Attila 2009. szeptember 29. 16:25

      És elérkeztünk a középszerű cégtulajdonoshoz, aki csak a közepes kollégákat tudja értékelni a jókat meg lázadónak tekinti.

  • most még névtelen 2009. szeptember 28. 20:18

    Sajnos az emberi butaság azt eredményezi, hogy főnökeink nemigen tudják elviselni hosszú távon, ha egy beosztott alkalmazottnak van önálló véleménye, tájékozott és önálló. A végtelenségig „kihasználják az embert, – már akit lehet -, és aztán, már ha nincs olyan nagy szükség, mert például elmúlik a „szorult helyzet”, akkor a szlogen, hogy „pótolhatatlan munkaerő nincs”, és az irigység és rosszindulat mindent elsöpör. Velem „vallásos közegben” esett meg nem mindennapi történet, mely azért is megdöbbentő, mert talán ilyen helyen nem erre számítanánk, de hát… emberek vagyunk!?? Nem? Azóta is nagyon foglalkoztat annak a lehetősége, hogy munkaügyileg „tegyük helyre, és rendezzük” a számlát, de mindennek eljön az ideje, előbb, vagy utóbb! Vagy jobb az igazságszolgáltatást a nagy természetre bízni? (Ha jól tudom a következő évben ingyenesek lesznek a munkaügyi perek. 😕

    • Attila 2009. szeptember 29. 16:23

      Sajnos a vezetők többsége nem azért került vezetői pozícióba, mert arra érdemes, hanem mert a még gyarlóbb nagyfőnök nagyon megértő tud lenni hasonszőrű feleivel és nem érti miről beszél az aki jobb képességekkel bír nála. Előny az agyatlan végrehajtóknál!

  • Laczy 2009. szeptember 28. 21:32

    Sziasztok!

    A képlet egyszerű: a legtöbb vállalkozó SAJNÁLJA a pénzt kiadni a kezéből, ha megdolgoztak érte az alkalmazottak, ha nem.
    Ez a mai Magyar vállalkozói réteg 99.3%-ra igaz.
    Akinek nem inge, ne vegye magára…

  • Murla 2009. szeptember 28. 21:27

    A cikk jó, de két megjegyzésem-kérdésem lenne:
    1, Kicsit úgy érzem, hogy a cikk a megfelelő múlttal rendelkező cégekre igaz. Mi a helyzet abban az esetben, amikor egy új, a piacon egyedülálló termékkel/szolgáltatással előrukkoló, remélhetőleg komoly felfutás előtt álló cégnél kell meghatározni a motivációs rendszert? Mivel igazából nem lehet tudni, hogy mit lehet kitűzni célnak egy év alatt, így nehéz belőni a szintet.
    2, Hasonló a gond akkor is, ha a siker/kudarc nagyobb részt nem csak az illető valós teljesítményén múlik, hanem egyéb, rajta kívül álló dolgokon vagy éppen másokon. Sokszor nehéz szétválasztani az eredményt az összetevőire…
    Gyakorlatban az egyszerűnek tűnő dolgok sokszor nagyon nem azok. Fentiektől függetlenül egyetértek, amit az ember vezetőként megígér/meghatároz, ahhoz tartania is kell magát.

    • Kelkó Tamás 2009. szeptember 28. 21:59

      Kedves Murla!

      Sajnos nem láttam még példát arra, hogy egy kezdő, tőkehiányos cégben azért nem fizették ki a jutalékot, prémiumot, mert nem volt pénz, hiszen általában bevétel után fizetik, tehát mindig van miből.

      A cikkem kizárólag az emberileg igencsak kétséges, rövidlátó vezetőkről szól.

      Üdv, Tamás

    • Attila 2009. szeptember 29. 16:19

      A képlet egyszerű:

      A cél közös, jól akar keresni a kereskedő és nagy forgalmat akar a tulaj. Azt is figyelembe kell venni az elején, hogy mi az a haszonhányad, amiről hajlandóak vagyunk lemondani és kész! Másik: ha tudjuk, hogy nem a kereskedő hibája, akkor segítsük fizetéskiegészítéssel, ha jónak látjuk és segítsük a munkáját is, ha nagyon jól teljesít akkor fizessünk neki sokat és ha kutyaütő, akkor küldjük el! Alapvető vezetői motivációs eszközökről beszélek!

      Üdv:

  • Németh Róbert 2009. szeptember 28. 22:41

    :eek :roll ezermilliárd bocsánat voltam olyan ügyes hogy a nem megfelelő topicba reply-oltam mert tabshhet-en egymás mellett több is nyitva van 🙂 bocsánat, át lehet mozgatni?

  • Polló László 2009. szeptember 28. 22:47

    Az értékesítői jutalékok kezelésében a túl kevés és a túl sok teljesítmény is gondot okoz. Egyéni normákat tartok jónak: aki többre képes, magasabb normát kap (persze magasabb jutalékot tűzve ki erre). Ha nem jön a norma, akkor gyors csökkenés: 1% elmaradás 3-5%-kal csökkenti a mozgóbért. Ám ha túlteljesít, akkor 1% többlet már 1,5-2,5%-kal növelheti a mozgóbért. És bármennyire is megköveznek érte, be szoktam építeni egy felső korlátot az eredeti prémium összeg 300-500%-án, amikortól már a mozgóbér nem nő. Ne egyszeri csodás értékekkel kápráztasson el egy értékesítő, hanem folyamatosan lássa el munkával a céget, hónapról, hónapra. Aki meg tartósan képes magasabb teljesítménye, annak felemelem a normáját és attól kezdve azt kell hoznia (persze arányosan a mozgóbére is emelkedik). Szociológiai felmérések igazolják, hogy az emberek a nivellálást érzik igazságosnak: hiába tud valaki százszor annyit teljesíteni, nem tűrik meg a százszoros fizetést. A beosztott munkavállalók között valahol az ötszörös fizetés körül van az a határ, amit még egy cégen belül eltűrnek, felette már azt vesszük észre, hogy inkább a takarítónőt is túlfizetik, csak ne legyen ebből bérfeszültség. Vagy ami még gyakoribb, nem fizetik meg eléggé azt, aki tényleg sokkal többet teljesít. Így bizony aki okosabb, szorgosabb kénytelen beérni kevesebbel, mint amennyit tényleg ér, visszahúzza őt a környező társadalom.

    • Attila 2009. szeptember 29. 16:14

      Tisztelt Polló László!

      A levél tartalmával egyetértek. bSajnos ez így működik in Hungary… De a levél eleje nem jó! Igenis el kell dönteni, mit várok el a kollégáktól, és én azt az elvet képviselem, hogy a leggyengébbet mindíg ki kell cserélni egy jobbra, legyen az bárki! Ezzel növelem az átlagot és csökkentem a bérfeszültséget. Akinek nem tetszik, hogy gyengébb teljesítményért arányosan gyengébb fizetés jár, annak el lehet tolni a biciklit. De az elbocsátást inkább hamarabb meg kell lépnie a vezetőnek, mert a leggyengébb ember csak rontja a morált a cégnél, ez alapszabály.

      Üdv:

      Attila

    • Kelkó Tamás 2009. szeptember 29. 18:57

      Kedves Attila!

      Mélyen egyet tudok érteni. 🙂

      Üdv, Tamás

    • Polló László 2010. április 11. 10:40

      Attila, sehol sem írtam, hogy ne küldd el a leggyengébbet és ne cseréld folyamatosan erősebbre az értékesítői gárdát. Amiről én írtam az mindössze annyi, hogy – mérnöki kifejezéssel élve – az egyes értékesítők munkapontját (azaz a tőle elvárt teljesítményt) ne egyformára állítsd be, hanem a képességeik szerint. Ettől még lehet kiegészítő elv, hogy aki túl keveset teljesít, azt azonnal kicseréled egy jobbra, amint jelentkezik valaki a cégbe! Sőt, egy bizonyos határ alá nem is szabad ez értékesítőket engedni, mert már a saját bérüket és a rájuk eső rezsit sem hozzák meg!

    • Epox 2011. október 20. 11:04

      Induló cégben futottam bele egy ilyen bérfeszültséges problémába. Tulaj és munkatárs is volt az összes kolléga, szám szerint 6-an.

      Már az indulás előtt szinte forintra pontosan kiszámoltuk a motivációs rendszert a hozzá kötött célszámokkal. Amire senki sem gondolt az a csapatjáték negatív oldala volt.

      Ilyen teljesítményeket hoztunk:
      1 ember – 100%
      2 ember – 80%
      2 ember – 40%
      1 ember – 20%

      Ennek az átlaga 60%, ami azt eredményezte, hogy akik 80-100%-on pörögtek, azok folyamatosan jelezték a többieknek, hogy milyen teljesítményt kéne elérniük, de – mivel tulajdonosként nem volt többségük – nem tudtak érdemi eredményt elérni.

      A jutalmazásban az összességében 60%-os teljesítmény azt eredményezte, hogy a 2-3 jól teljesítő nem vagy csak minimális pluszt kapott, míg a lazsálók jól elvoltak az alapbéren.

      Bár tény, hogy az első évben nagyon kevés volt a tőke, és az alapfizetések is alig fértek ki belőle, a második évben már legalább a leggyengébb munkatárstól meg kellett volna válni. E helyett az ügyvezető megvárta, míg az egyik 80%-os továbbáll, majd kirúgta a másik 80%-ost, és nem volt kérdés, hogy a 100%-os is lelépett.

      Az ott maradtak azóta is egy kb. felére csökkentett alapbért kapnak, mert nincs aki felhúzza a teljesítményt.

      Nehéz, ha a főnök, tulaj, munkatárs ugyanaz a személy… és nagyon korán fel kell ismerni a „szabad, kreatív munkavégzés”-sel élőket és visszaélőket.

    • Kelkó Tamás 2011. október 23. 20:04

      Itt a probléma egyértelműen az, hogy minden tulajdonos alkalmazottként is dolgozott a cégben. Nem tudom miért így indultak, de ez lett a vesztük, mert ahogy a 2 rák a forró vizes fazékban, egyik húzta vissza a másikat.

  • Szabó Attila 2009. szeptember 29. 16:34

    Szal. Vezetőképzéseken alaptéma szokott lenni, hogy a legfontosabb egy cég számára az alkalmazottak legjobb 20%-a! Ezeket kell támogatni, megbecsülni, mert ezek végzik el a cég munkájának a nyolcvan százalékát! Az utolsó 20%-ot el kell küldeni. mert csak léhűtők, a középső 60%-ot pedig fel kell hozni cserékkel, oktatással, normákkal, egyebek…..

ÉRDEKEL A VÉLEMÉNYED:

Oszd meg a cikket egyik ismerősöddel!