Blog kategóriák

Szeptemberben írtam Tollas Attila nem hétköznapi álláskeresési módszeréről, amely a statisztikák szerint igencsak érdekelte az olvasókat. Kötelességemnek érzem ezért, hogy megírjam a történet folytatását és a kimenetelét.

Aki nem ismeri még az eredeti sztorit, itt olvashatja.

Attila élete nem változott meg hirtelen egy csapásra, pedig a sztorit átvette a Jobpilot és az Origo is. Elmondása szerint igazából csak egy cég érdeklődött munkaadói szemmel iránta, de mondja el ő, hogy mi is történt pontosan:

Alapvetően a munkaadóknak igyekszem tippeket adni, hogyan legyenek eredményesek a személyzet kiválasztásban, motiválásban, megtartásban, közben gyakran döbbenek rá, hogy az álláskeresőknek sem fenékig tejfel. Kérem olvasson tovább, mert rendkívül tanulságos!

Érdekes módon a kiemelkedően tehetséges, már komoly eredményekkel rendelkező munkavállalók küzdenek extra nehézségekkel álláskeresésük során, mert nem illenek bele a tankönyvekben, iskolákban tanított sablonokba. A kiemelkedő teljesítményű emberek sosem átlagosak, mindig kilógnak a tömegből.

Különösen a nagyvállalatok fiatal, még tapasztalatlan HR-esei, a fejvadász cégek szintén fiatal tanácsadói nem tudnak mit kezdeni a kiemelkedő és ezért a megszokott sablonoktól eltérő pályázókkal, amire most mutatok is egy konkrét esetet. Példánkban szereplő munkavállalót Tollas Attilának hívják, reklámszakember. Megpályázott egy állást a Nissan Hungáriánál, de inkább mesélje el személyesen ő, mi is történt pontosan:

Örök dilemma a fenti kérdés. Szinte nem fordul elő olyan beszélgetés vagy előadás, ahol ez ne kerülne szóba. Különösen kezdő vállalkozók esetén kardinális kérdés, mert óriási a kísértés, hogy családtagokkal, barátokkal, ismerősökkel vegye körül magát a cégében.

Közben elég meredek sztorikat hallok. Volt olyan, hogy mindössze fél év közös munka után egy néhány fős szállítmányozó vállalkozás tulajdonosát a saját bátyja lopta meg kb. 1,5 millió forinttal, és azóta sem látták őt.

A másik gyakori eset a „tulajdonos feleség” effektus (itt elnézést kérek a hölgyektől, akire nem vonatkozik, ne vegye magára). Arról van szó, amikor egyértelműen a férj a vállalkozás motorja, a felesége viszont sem emberileg, sem szakmailag meg sem közelíti az ő szintjét, viszont a hatalomban ugyanolyan jogokat követel magának. Beleszól mindenbe, teljesen feleslegesen ugráltatja a munkatársakat csak azért, hogy megmutassa ki az úr a háznál, és hogy ő is olyan fontos ember, mint a férje.

Ha a férj meg akarna szabadulni tőle, az akkora kalamajkával járna, hogy nemcsak a családi béke, hanem lehet a vállalkozásuk is rámenne. Így jobb a békesség alapon inkább eltűri és a színfalak mögött megpróbálja ápolni megalázott munkatársai lelkét…

A dumálás extrém sportolója, aki az egyik legnehezebben kezelhető emberfajta egy felvételi interjú során. Az elnevezés nem túlzás, az ilyen pályázó mellett Ön nagyon nehezen tud labdába rúgni.

Ő az, aki már az interjú alatt „lyukat beszél az Ön hasába”, aki egy kérdésre képes akár fél órás választ adni. Ezt a típusú jelöltet nagyon könnyű felismerni, mert már idegesítően mellébeszél a feltett kérdésekre is:
– Eddigi értékesítési pályafutása során mennyire volt lehetősége marketing feladatokat is végezni?

Ezután kb. 10 körmondat, kb. 15 percig, majd közben és a végén is legalább háromszor megismételve:
– „Nagyon fontosnak tartom a marketinget.”

Egyébként ez a legidegesítőbb embertípus egy felvételi interjún. Van önnek 1 órája, kb. 30 kérdése, és félidőben még csak az 5. kérdésnél járnak, mert a pályázó mindegyikre folyékonyan elszaval 10 oldalt a Toldiból.

Szavakkal lehengerelni?

Sőt az igazán idegesítő fajta egyenesen nem engedi önt szóhoz jutni és gyakran félbeszakítja a mondandóját. Gyakran éppen magát fényezi, hihetetlen színészi átéléssel sokáig bizonygatva, hogy nélküle bizony megáll az élet a cégénél, hogy ő valójában mennyire őszinte, tisztességes, szorgalmas, hogy neki aztán milyen eredményei vannak, és még sorolhatnám.

Volt már, hogy megkértem, próbáljon meg válaszolni 1-2 mondatban a feltett kérdésre és volt, aki utána teljesen normálisra vette a figurát, de a többség azután is csak mondta, csak mondta, csak mondta, csak mondta, csak mondta és mondta…

Sajnos az a szomorú tapasztalat, hogy valaki minél többet beszél a szükségesnél, annál kevesebb köze van az igazsághoz annak, amit mond. Minél érzelemdúsabban beszél (pl. düh, félelem, cinizmus), annál kevésbé igaz, amit mond. Minél többet beszél, annál jobban más képet akar magáról festeni, mint amilyen valójában, ami ugye nem az egyenesség mintapéldája.

Megválaszolni egy egyszerű kérdést?

A „fülboxoló” pályázóra ráadásul az is jellemző, hogy fel sem fogja a feltett kérdést és még véletlenül sem rá válaszol, hanem teljesen másról beszél. Egyébként ez a második legidegesítőbb dolog egy interjú során, amikor már harmadszor vagyok kénytelen feltenni ugyanazt a kérdést, mert egyszer sem volt képes a jelölt korrekt módon megválaszolni.

Szóval az értelmes és normális emberek egyik legfontosabb ismérve, hogy képesek megérteni a feltett kérdést, majd tömören és érthetően válaszolni rá.

További kellemetlen tulajdonsága a „szószátyár” embereknek, hogy általában lezáratlan dolgok garmadája veszi körül őket és az időgazdálkodással is elég komoly problémáik vannak. Én nem ismerek egy olyan „fülboxoló” embert sem, aki körül katonás rend lenne, de olyat igen, aki körül Kheopsz piramis méretű a káosz, ráadásul állandóan mindennel úszásban van (és nem az Olimpián 400m vegyesen).

A teljesítőképesség és a dolgok lezárásának képessége kéz a kézben jár egymással, aki körül tehát sok minden befejezetlen, annak a teljesítményével biztosan nem lesz elégedett. A kiemelkedő teljesítményű emberek közös jellemzője ugyanis, hogy képesek gyorsan lezárni dolgokat.

Van is egy érdekes mondás erről:

„Ha el akarsz végeztetni valamit valakivel, akkor keress egy elfoglalt embert!”